Ensiferum Acoustic – Koncertbeszámoló

2018. december 5. @ Budapest, Dürer Kert

Amikor nagyon kíváncsi vagy, hogy egy folk metal horda mit tud kihozni a kocsmazenéből; amikor zsigereidben érzed, hogy mekkora dolog az, hogy csak úgy benézel szerda este egy koncertre, ahol világsztárok játszanak; amikor arra gondolsz, hogy ha ez a banda májusban megtöltötte a BNTracket, akkor ide már te nem fogsz beférni, de tévedsz; amikor nagy meglepetésedre 25-30 év között van a közönség átlagéletkora, és többségük nő; és amikor rájössz, hogy a Mikulás esték végérvényesen megváltoztak – akkor, na akkor! tudod, hogy egy nagyszerű koncertet fogsz látni, ha elmész Ensiferum acoustic-ra.

Sokan voltunk, de nem töltöttük meg a Dürer nagytermét, de ez így volt jó. Bővel előre lehetett menni, sőt fel lehetett állni a szélső emelvényre anélkül, hogy csúnyán néztek volna ránk. Már nyáron megtapasztalhattam, hogy a finn folk metalban nyomuló Ensiferum-nak igen széles a közönsége, és itt is meg lehetett találni a tipp-topp szingli hölgyeket, akik a koncert végére már nem voltak szinglik, a szúrós tekintetű, feketével kihúzott arccsontú ősrajongókat, a kíváncsi tinédzsereket, és a negyven pluszos idősebb közönséget is, akik között eléggé kiegyenlített volt a nemek aránya. Ez nálam már eleve bőven elegendő lenne, hogy adjak egy esélyt a bandának, hátha meg tudja szerettetni magát velem hiszen, ha ennyi féle és fajta embert el tud érni a zenéjük, akkor tudniuk kell valamit.  Pozitív hendikepként az „Enzit” már ismertem is, utolsó lemezük nálam nagyon betalált, és örömömre játszottak is róla bőven az este folyamán.

Nem tolták túl a srácok. Három szék, egy alap dobszerkó, és egy szinti. Jobbról balra a színpadkép rendre: Sami – ének/basszusgitár, Petri – szóló ének/gitár, Janne – dob, Markus – szóló ének/gitár és bendzsó, Laura – szóló ének/billentyűsök. A bandát Laura egészíti ki a turnén, a csodálatos hanggal megáldott lány, aki remekül hozzáadja a speciális effekteket, a hiányzó hangszereket (pl. furulya, harmonika) a zenéhez szintetizátorral.

Nagyon közvetlen volt a buli hangulata, a srácok egymást között finnül beszéltek, nem zavartatva magukat, de amikor érezte Petri, hogy mi csak nézünk, és nem értjük, akkor lefordította angolra a lényeget. Vagy emítésre méltó az is, amikor egy tálca sörrel felmászott valaki a színpadra, és körbe kínálta őket, persze a zenészek elfogadták, megköszönték, és az este folyamán meg is itták. Talán Janne ivott a legkevesebbet a koncert alatt, Markus meg a legtöbbet. Ha ez máshol nem is, de a ráadásként eljátszott Metallica és Hasselhoff számot széken állva eljátszó gitáros – mindenkit szeretek – tekintetén jól kivehető volt. De többször el is kurjantotta magát, a miheztartás végett, mégiscsak egy metal koncert lenne ez, vagy mi a szösz, csak a betűket keverte: Sail Hatan! Poénnak szánta, átjött, jópofa volt!

Szóval az Ensiferum zenéjét egy nagyon lendületes, jól énekelhető, headbangelős, heavy-power alapokra épülő, finn népzenei elemekkel erősen átszőtt modern rockzenének kell elképzelni, és kicsit tartottam tőle, hogy ők is azt fogják csinálni, mint már oly sokan, hogy egyszerűen kihúzzák az erősítőből a villanygitárt, eljátsszák a számaikat, és kész is az akusztikus verzió. Kérem szépen, itt nem erről van szó! Áthangszerelték, sőt helyenként át is írták a számokat, a dob mindenképpen mást üt, mert itt nem jönne be a kétláb-gép, nagyon nem. Leginkább az ír kocsmazenéhez lehetne hasonlítani, persze Ensiferum alapdalamokkal. Le a kalappal előttük! Jó látni, hogy míg mások sokszor csak összecsapják a koncertjeiket – lásd Slayer, akik 2x gyorsabban játszák az amúgy is gyors számaikat, csak legyen már vége a show-nak – addig ez a banda, igenis szeret zenélni, és ki akarják próbálni magukat más peremvidékeken is. Direkt így írom, mert le kell szögezni, hogy az alap power metal, és ez a „kocsmazene” valahogy közös gyökerűnek hat, így nem rugaszkodtak el messze, de mégis más, mint amit eddig csináltak.

Az este során elhangzottak az olyan Ensiferum dalok, amik egyetlen koncertről sem hiányozhatnak, a teljesség igénye nélkül: God is dead, Iron, In my sword I trust, Don’t you say, Lai Lai Hei… Több olyan szám is volt, ahol a közönség nem tudta magában tartani a lelkesedését, és elindult a mosh pit. Sőt, sokszor csak egymás vállára tett kézzel körtáncot járt a terem közepén 15-20 ember.

Szerintem mindenki fülig érő szájjal ment haza, fantasztikus volt a hangulat, a hangzás nem volt tökéletes, de jó. A közönség azt kapta, amire számított, ha pedig valaki pedig nem is erre számított, azt is meggyőzték a finn rockerek, hogy nem volt hiábavaló benézni aznap este egy kis akusztikus zenei koncertre műkedvelni.

Navigáció / Forrás

--> Kattints ide a cikk folytatásához és eredeti helyén való megnyitásához! <--

Ez a cikk(részlet) a(z) Kronos Mortus nyilvánosan elérhető RSS csatornájából került megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!