V. Rock On! Fest-Ahogy mi láttuk 2018-ban

Ötödik alkalommal került megrendezésre a Hammer Concerts csapata által szervezett, két napos minifesztivál, a Rock On! Fest, melynek-a tavalyi évhez hasonlóan-ismételten a Barba Negra Track adott otthont. A hazai közönségnek aligha kell komolyabban bemutatni a rendezvényt, hiszen immáron öt éve gyűlik össze szeptember elején a metal-színtér színe java, és jeles képviselői, hogy két napon keresztül még utoljára átéljék a hamisíthatatlan fesztiválhangulatot, mielőtt a szabadtéri helyek becsukják a kapukat, és megkezdődik az őszi-téli klubszezon. Arra már az előzetes információk alapján számítani lehetett, hogy idén sem kapunk szellős programot (ez egyébként egyik évről sem mondható el), így szerkesztőségünk idén is a Barba Negra Track falai között töltötte a szeptember első hétvégéjét.

1.NAP

Ahogy azt már a mondás is tartja, az élet a legnagyobb rendező, így a beütemezett napirendünk, mely szerint kapunyitásra érkezünk, egyéb teendőink miatt jócskán elcsúszott, botlásunkat pedig a Tales Of Evening bulija bánta, hiszen mire megérkeztünk, és becsekkoltunk, már elbúcsúztak a színpadtól, ám Sziva Balázs csapatának, a Romantikus Erőszaknak a kezdésére már jó helyet foglaltunk magunknak a színpad előtt, ami öt órakor el is startolt, a közönség pedig a viszonylag korai időpont ellenére is szépen gyarapodott. Balázsék csapatával az utóbbi időben alaposan elkerültük egymást, azonban örömmel érzékeltem, hogy a koncerten átjövő energiájuk, őserejük mit sem változott pár év múlásával, ugyanolyan lendületesen, és precíz hangzással sorakoztatták fel jobbnál-jobb nótáikat, melyeknek énekléséhez a közönség is időről-időre örömmel csatlakozott. Nehezen tudom eldönteni, hogy csak én gondolom így, avagy valóságalapja is van, de számomra úgy tűnt, az utóbbi pár évben alaposan kikerültek a fesztiválok terítékéről a nemzeti rockot játszó zenekarok (néhány kivétellel), “összeesküvés elméletekbe” pedig korántsem bocsátkoznék. Mindenesetre csak az utóbbi időben látom úgy, hogy hellyel-közzel, de ismét gyarapítják a fellépők névsorát. A mostani alkalommal a hangulatot látva, és átérezve úgy vélem, mindenképpen szükség van rá, így számomra öröm volt újra találkozni velük, remélem, nemsokára ismét találkozhatok velük, talán egy nagyobb fesztiválon is.

A bő egy órás időkeretű buli után alig maradt húsz percünk a hallójárataink pihentetésére, hiszen a Romantikus Erőszak után az Alcohol zenekar vette kezelésbe a közönséget az elkövetkező hatvan percre, akiknek koncertje ezúttal lemezbemutató is volt, hiszen a csapatnak ebben a hónapban jelent meg harmadik nagylemeze az Edge Records gondozásában, a “Remélem, zavarok“. Csöviéktől ezúttal is megszokott színvonalú, lendületes showt kaptunk, és ha már lemezbemutató, természetesen a setlistában az új album nótái voltak a dominánsak. Megkérdőjelezhetetlen, hogy a trió jó formában volt, az új dalok pedig alapvetően nagyszerűek már a lemezen is, élőben azonban még nagyobbat ütnek. Bár a csapatnak soha nem voltam igazán nagy rajongója, az új lemez engem is alaposan magával rántott, így ez a buli nagyszerű apropó volt arra, hogy élőben is “teszteljem”. Számomra nem kérdés, hogy az eddigi legerősebb anyagot tette elénk a csapat, és ha a következő lemezzel ezt is felülmúlják, az már igazán megsüvegelendő teljesítmény lesz. Természetesen az új nóták mellett nem maradhattak ki a jól ismert klasszikusok is, így egy igazán jó hangulatú egy órának lehettünk ezúttal részesei.

A koncert végeztével gyors, rutinos színpad átszerelés következett, így éppen csak arra volt időnk, hogy újratöltsük a poharainkat, hiszen húsz perc múlva már az Auróra koncertjén találtuk magunkat, szintén a nagyszínpad előtt. Az “ős” punk trióval mindig öröm a viszontlátás, hiszen mindig jó megtapasztalni, hogy a csapat immáron harmincöt éve működőképes, és ez idő alatt nótáik, és színpadi teljesítményük mit sem kopott. Ahogy megszokhattuk, a műsor javarészét most is a klasszikus, régisulis nóták tették ki, ám minek is túl sok újdonsággal operálni, ha már egyszer sokaknak ez jelenti az igazi Aurórát, ugyebár… A hangulat remek volt, így negatívumot most sem lehet említeni. Bár Vigiék is egy órában muzsikáltak, mi csak az első húsz percben tettük tiszteletünket, hiszen a kisszínpadon már a DivideD csapata hangolt, így arra vettük az irányt, hiszen részesei akartunk lenni egy igazi DivideD féle zúzásnak.

Az már az első két nóta után bebizonyosodott, hogy jól tettük, hiszen a zene különleges atmoszférája azonnal elkapott minket, és az elkövetkező negyven percben nem is eresztett. A zenekar megjelenése, és stílusa is abszolút egyedinek számít, ám az általuk képviselt (néha talán nehezen is bekategorizálható) irányzat is rendhagyó minden értelemben. Brutális, jól kivitelezett zúzás, és abszolút profi vezénylés jellemezte a csapat buliját, és ismételten muszáj volt megállapítanom, valójában mennyire komoly potenciál, és energiatartalék rendelkezik a csapatban. Aki azt mondja, napjainkban nem lehet már túl sok újdonságot felmutatni a metal színtéren, és a zenében, az bizonyára még nem látogatott el egy DivideD bulija. Egy szó mint száz: érdemes mihamarabb pótolnia!

 

Miután a valamivel kevesebb, mint háromnegyed órás zúzás leáldozott, ismét a nagyszínpad felé vettük az irányt, hogy az utolsóként színpadra lépő, Kalapács zenekart lássuk/halljuk. Valószínűleg semmi újat nem mondok azzal, hogy a banda szinte szerves részét képezi az összes nyári rockzenei fesztiválnak, így csak a nyári hónapok alatt legalább fél tucatszor énekelhettem velük élőben a klasszikus nótákat. Ám a jóból sosem elég, így kíváncsian vártuk a mostani produkciót is, ami kereken 9 órakor kezdetét is vette. Bár a buli elején éreztem a hangosítás részéről némi pontatlanságot, ám amilyen gyorsan jött, olyan hamar is korrigálódott, így ezután már tényleg nem lehetett kivetnivalót találni a buliban. Pár új nóta most is terítéken volt (ahogy az az utóbbi időben megszokhattuk), ám az igazi hangulatért ezúttal is a régebbi nóták voltak a felelősek, és koncert végén most sem maradhattak ki a Pokolgép-éra alapvetései, mely ennyi idő elteltével, és több száz hallgatás után is ugyanakkorát ütnek.

A koncert végeztével ugyan még a népes tömeg javarésze a klub falain belül maradt némi (itt látszódott igazán, hogy az este végére milyen komoly tömeg gyűlt össze) mi inkább a pihenés mellett döntöttünk az este hátralevő részére, hiszen másnap még erősebb felhozatal látszódott kibontakozni.

2. NAP

Az aznapi kezdő zenekarnak, a Mobilmániának ugyan a pontos kezdésére nem sikerült a helyszínre érkeznünk, azonban a buli háromnegyedét már a színpadtól nem messze néztük végig. amelyet egyben lemezbemutatónak is mondhatunk, hiszen aznap jelent meg a csapat legújabb lemeze, amely tulajdonképpen egy “best of” válogatás, kétnyelvű kiadásban (ennek örömére dedikálást is tartott a csapat). Negyven perc nem túl sok idő, ezzel tisztában voltak ők is, így nem hallhattunk túl sok átvezetőt az egyes nóták között, semmi felesleges sallang sem volt hallható, csak a jól megszokott Mobilmánia nóták, melyek között remek arányban szerepeltek a régebbi, és újabb nóták, valamit egészen természetes módon a P.Mobil klasszikusai is. Azt ezúttal is örömmel konstatáltuk, hogy a hangzással aligha lesz probléma, ugyanis a technika nagyszerű munkát végzett, amely a remek soundokban mutatkozott meg. Ahogy feljebb is írtam, negyven percbe nehéz egy jó koncertet beletuszkolni, így mire igazán kezdtük magunkat átadni a hangulatnak, már az “Ez a mánia” című nótával búcsúztak, és vonultak le a színpadról, holott szívesen hallgattam volna a jobbnál jobb szerzeményeket, ám vigasztaló volt, hogy még csak ekkor kezdődött el igazán a nap.

Számunkra a nap a Molics Zsolt vezette Cool Head Clan bulijával folytatódott, ám ezúttal tőlük is rendhagyó konceret kaptunk, hiszen ezúttal duplán ünnepeltek: Molics Zsolt idén húzhatta be a neve mellé az ötödik X-et, a zenekar pedig a másodikat, így születésnapi koncertnek is aposztrofálhatjuk. Természetesen az ilyen jellegű események mit sem érnek meghívott vendégek nélkül, így egy-egy szám erejéig a színpadon köszönthettük a Kárpátia frontemberét, Petrás Jánost, és szintén a Kárpátia sorait erősító Bankó Attilát, de a színpadra lépett Wéber Attila (ex-Ossian, Sámán), Ángyán Tamás (Sámán), Hirleman Berci, és Mezőfi József is, így a koncert egy igazi örömzenéléssé kerekedett, igaz, sajnos csak egy órában. Személy szerint bízom abban, hogy ez a dupla születésnapi ünneplés még valahol, és valamikor folytatódik, vagy megismétlődik, és akár egy hosszabb, önálló buli keretein belül csíphetem el a csapatot, és vendégeit.

 

Ha választani kellene, ezen a napon kiknek a buliját vártam leginkább, akkor első etapra valószínűleg az Akelát említeném, hiszen mint ismeretes, tulajdonképpen az egész Akela legénység távozott Katona “Főnök” mellől, így új csapat verbuválódott össze a nagyon közeli múltban, én pedig kíváncsi voltam az új formáció teljesítményére, és színpadi kiállására. Ugyan egyelőre a rajongók számára is rejtély a hirtelen csapatelhagyás, ám látszólag hamar sikerült új, működőképes formációt összehozni, mert a srácok teljesítményére nem igazán lehet panasz, úgy muzsikáltak, mintha már hosszú évek óta együtt mozognának a színpadon. Különösebb pontatlanságot abszolút nem vettem észre, sőt, megkockáztatom, hogy a sound harapósabb lett valamivel. A setlista a már jól ismert nótákból tevődött össze, azonban maradt bennem hiányérzet, hiszen sem a Farkasok vagyunk, sem a Megkísértelek nem szerepelt a repertoárban. Mindennek ellenére igazán odatették magukat, bízom benne, hogy a csapat hosszútávon is megmarad ebben a felállásban.

Főnökék bulija után progresszív vizekre evezhettünk, hiszen a fesztivál egyik húzóneve, és egyben nemzetközileg is komoly sikereket elérő, angol Thresold csapott a húrok közé, kiknek lemezeit idestova 11 éve a Nuclear Blast jelenteti meg. A magyar rajongók között ugyan csekélyebb, de korántsem vérszegény ismeretségre tettek szert fennállásuk közel harminc éve alatt, ezt mi sem bizonyította jobban, mint a nézőtér telítettsége a színpad előtt. A csapat láthatóan formában volt, Glynn Morgann remekül kommunikált a közönséggel a dalok közti átvezetőkben, bár nem eresztette bő lére a mondanivalót, inkább csak a számokhoz fűzött egy-egy személyes megjegyzést, elkerülve ezzel a felesleges monológokat, melyek az idő rovására mentek volna. Az egész buli alatt személy szerint leginkább Karl Groom gitárjátékát figyeltem, aki ezen az estén a legaktívabbnak bizonyult a színpadon. Remekül hozta a szólókat, és igyekezett igazi show műsort csinálni, a közönség pedig teljes egészében vevő volt rá.

Ugyan a Thresold soha nem tartozott a kedvenc, és sokat hallgatott csapataim közé, mégis remekül szórakoztam a performansz feléig, és néma ígéretet tettem arra, hogy a közeljövőben jobban nyomon követem az angol brigád sorsának alakulását, valamint alaposabban felveszem velük kapcsolatban a fonalat. Bízom benne, hogy a progresszív ötösnek megtetszett az itthoni pálya (úgy tűnt, remekül érzik magukat), és hamar viszontláthatjuk őket, hiszen a koncert felénél ismét a kisszínpad felé startoltunk, hogy még betekintést nyerjünk az Archaic bulijába.

Hogy mit is lehet leírni az Archaicról? Talán a legjobb, ha első körben címszavakat: hihetetlenül szájbavágó, monumentális teljesítmény, kiváló hangzás, remek szövegek, és színpadkép. Jósa Tomi és csapata ezúttal sem hazudtolta meg magát, hiszen kíméletlenül büntettek a nóták. A szintén csekély negyven percben nagyszerűen összeválogatott setlistet kaptunk, olyan nótákkal, mint például a Last Man Standing, Bulletproof, vagy éppen a Hidden Desire. Örültem a velük való találkozásnak (még ha teljes egészében nem is tudtam elcsípni őket) hiszen a lemezük megjelenése óta csupán egyszer láthattam őket a színpadon. Jó hír azonban, hogy akik el akarják csípni még ebben az évben a csapatot Budapesten, azok szeptember 21-én, a Dürer Kertben megtehetik, ahol a Bornholm előzenekaraként lépnek színpadra. (Jegyek már csak korlátozott számban érhetőek el!)

Mi ezzel a koncerttel búcsúztunk el idén a 2018-as Rock On! Festtől, hiszen nem csak metalból áll az élet, így másnap dolgos munkanap állt előttünk. Hogy hogyan éreztük magunkat idén? Talán a fenti sorokat olvasva is kiderülhetett, hogy aligha lehetett bármi panaszunk. Kicsit sajnáltam, hogy a koncertek egybecsúsztak, így sokszor, és sokat kellett ingáznunk a két színpad között, ám azt is tudom, hogy másképp nem lett volna kivitelezhető, így nem gondolnám, hogy felróható lenne a szervezőségnek. A látogatók számát, és a színvonalas, jól összerakott koncerteket elnézve nem is lehet kérdés, hogy ez a fesztivál is évről évre folyamatosan fejlődik, és egyre nagyobb igény van rá, valamint egyre komolyabb bandák teszik tiszteletüket a színpadok deszkáin. Hogy jövő szeptemberben találkozunk-e? Részünkről nem is lehet kérdés!

Írta: Tancsik Mátyás
Fotók: Herda-Nagyné Schmidt Anikó: Cool Head Clan, Akela képek (Nicko kattografi), Tancsik Mátyás

 

 

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!