“Számunkra időtlenül inspiráló ez a megszólalás…” – Satelles interjú

Talán lehet, hogy nem annyira előtérben, de a hazai és főleg a budapesti föld alatti klubokban még mindig erősen jelen van a hardcore. Ezen stílus egyik kiemelkedő és csak pár éve létező ékes példája a fővárosi, dallamos HC/punkban utazó Satelles. Az elmúlt években nem csak több nagylemezük jött ki, de számos hazai és külföldi klubban játszottak már, ráadásul olyan bandákkal karöltve léphettek már föl, mint például a Comback Kid, a While She Sleeps, az Ignite, a közeli múltban pedig a Stubborn, a The Southern Oracle és az Apey & the Pea társaságában törték szét a színpadi deszkákat.

A Satelles tagjai: Bokis Balázs (ének), Tarján Zoltán (gitár), Kubik Tamás (gitár), Bali Dávid (basszusgitár), Hornyák Kristóf (dob).

A többit viszont elmesélik Ők Nektek alábbi interjúnkban, ahol nem csak magukról, de a hazai melodic HC/punk helyzetéről, a rendszerváltásról és utóhatásairól, valamint számos egyéb érdekes témáról regélnek.

Satelles-2017-Durer-by_Krisztina_Ancza

Talán sokan nem is hallottak még a Satelles-ről. Bemutatnátok pár mondatban a bandát?

Persze, és köszönjük a lehetőséget! Egy négy éve működő budapesti zenekar vagyunk, az elmúlt években pedig kiadtunk két nagylemezt, turnéztunk Közép–Kelet-Európában klubokban és fesztiválokon is, megjelent az albumunk Japánban, és olyan zenekarok előtt bizonyíthattunk az elmúlt években, mint a Bane, a Comeback Kid, a Trial, vagy épp a While She Sleeps.

Elég komoly témákat dolgoztok fel számaitokkal. Az április 16.-án megjelent ’Some Got Saved’ című albumotokon például a Rendszerváltásról meséltek. Honnan jött nektek ez a témaválasztás?

Az utóbbi években azt vettük észre a bennünket körülvevő zenekaroknál, és gyakran a regionális színtér hozzánk hasonlóan fiatalabb bandáinál, hogy a dalszövegeikben sokkal inkább hajlamosak önmagukra, saját kihívásaikra és szorongásaikra reflektálni egyfajta önterápiaként, és nem az őket körülvevő, a társadalom egészét érintő kérdéskörökre. Mi is azon zenekarok közé tartozunk, akik számára nem opció a sebnyalogatás, hiszen szeretnénk a dalainkkal reményt adni, vagy legalább elgondolkoztatni egy olyan cél érdekében, ami túlmutat az egyénen, még ha fáj is – ezért választottuk a saját generációnkat a lemez témájának, hogy kiutat kereshessünk a kifogások világából.

Bár az előző lemezünk, a The Wolf You Feed látszólag egyéni utat vázolt, dalszövegeiben szintén nemzedéki kiterjesztésben vált teljessé – ennek felfokozott folytatása a Some Got Saved, ami olyan kérdéseket tesz fel saját kortársainknak, melyekre együtt szeretnénk megtalálni a választ a cselekvéssel. Sokat beszéltünk erről a témáról olyanokkal, akik ránk is hatnak és testközelben élhették meg ezt az időszakot, és a saját élményeinket szerettük volna közösségi szintre emelni ezekkel a dalokkal.

Szerintetek kicsiny országunk ki tudta heverni a Rendszerváltást megelőző és az azt követő nihilt? Mit gondoltok, mi a legnagyobb negatívum, amit a korábbi rendszertől megörököltünk?

Talán a közöny és az emögött rejlő undor, az „úgysem változik semmi” és a „nélkülem és velem is mindegy” esete: az, hogy már több generáció is abban nőhetett fel, amiben az irányt mutató idősebb nemzedék a múltba és nem a jövőbe tekintett. Olyan, mintha a foglyai lennénk a XX. századnak, miközben a világ rohan tovább. Talán naivitás a webkettőhöz mérni a változást, de az biztos, hogy az információs társadalom korában már nem nagyon lehet visszatartani azt, hogy a következő, most felnövő nemzedékek már merjenek nagyot álmodni – csak az lenne a legjobb, ha ezt itthon is megtehetnék, és ha róluk döntenek, akkor mondjuk ne hagyják ki őket a folyamatból. Ők már tudják, hogy nem ők vannak a rendszerért, hanem a rendszernek kéne értük dolgozniuk, hogy itt akarják elképzelni az életüket, és hogy megtalálják a helyüket a világban, itthon.

Mennyire értetek egyet azzal a kifejezés használattal, hogy sokan a „rendszerváltást” inkább „módszerváltásként” emlegetik?

Nehéz erre hiteles választ adnunk, mert a zenekar legfiatalabb tagja a taxisblokád ideje alatt még a felüléssel küzdött. Reméljük, ez nem hangzik ítéletnek, de ennyi évből is látszik számunkra, hogy az akkori társadalom mennyire nem volt felkészülve a privatizáció utáni versenypiacra, és hogy a kiüresedő ígéretek és a követendő példa hiányának kettőse alapjaiban kihat még mindig a jelenünkre, a jövőnkre.

Bennünket is tudásalapú társadalmi berendezkedésre neveltek, miközben a munkaalapú gyakorlat eltérített minket a piaci elvárásoktól – így nem is lehet meglepő, hogy egy egész nemzedék könnyebben helyezkedik el más, tudásalapú társadalmakban, Magyarországon kívül. Talán ha láthatóbb lett volna egy olyan segítő kéz vagy óvó báty szerepében tetszelgő ország, mint Észtországnak Skandinávia, közelebb lehetnénk az osztrák valósághoz, de ebben mi is csak latolgatni tudunk sajnos, miközben a jövőért szeretnénk tenni.

Másik nem könnyű téma a családon belüli erőszak, melyet szintén feldolgoztatok egy dalban, amihez egy felajánlás is kapcsolódott. Mi is volt pontosan ez a történet?

A The Wolf You Feed dalaival egyidőben, de a lemeztől külön rögzítettünk két éve egy kislemezes dalt, a dantei című 7th Circle-t (nála az erőszaktevők a hetedik körben szenvednek a Pokolban), amit az erőszakmentes világnapon hoztunk ki két éve egy dedikált szöveges videóval, ami szerencsétlen módon pont egybe esett a fogyasztói társadalom egyik örömünnepével, a Black Friday-jel. A single-höz készítettünk limitált pólómintát, és az online bevételeket is felkínáltuk a NaNE-nak, hogy segíthessük a prevenciót és azt a munkát, amit folytatnak a megelőzésért. Magyarországon hatalmas, szőnyeg alá söpört problémának érezzük a családon belüli, és általánosságban a nők elleni erőszak laza jogi és társadalmi megítélését, és szerettünk volna felszólalni ez ellen. A dal is sokkal nyersebb, mint bármi amit korábban vagy azóta kiadtunk, hangzásában is közelebb áll a kilencvenes évek metalos hardcore-jához, és fenyegető, felkavaró atmoszférát szerettünk volna megteremteni azért, hogy minden bántalmazóban rossz érzést válthasson ki, ha valaha megnézné, mert egyáltalán nem tolerálható semmilyen szinten sem, ha valaki maga alá rendelne, kihasználna vagy bántalmazna egy nőt.

Tudom, hogy az egyik legrosszabb kérdés; de, ha muszáj lenne mondjuk két dalt kiemelnetek a ’Some Got Saved’-ről, akkor melyek lennének azok?

A kimondatlan címadó, a Some Got Called valószínűleg az egyik legerősebb dalunk, amit valaha megírtunk: üzenetében és tartalmában is ez foglalja össze leginkább, amit ezzel az albummal el akartunk mondani, és zeneileg is tükrözi azt a szintlépést, amit ez a lemez hozott az életünkbe. Az albumot záró To Be Awake is to Be Alive pedig egy olyan dal, amit régóta szerettünk volna megírni – eleve záródalnak íródott, és kihoztuk belőle és magunkból is a legtöbbet, ami a saját határaink feszegetését illeti. A dalcím egyébként Thoreau-tól származik, erre van felhúzva a szöveg is, de a lemezen több idézetet és utalást is használunk: a Grace Under Pressure egy Hemingway-idézetből íródott, a Time Stands Still az azonos című Megáll az idő c. filmnek állít emléket és azt is hangmintázza, a nyitó Always Youngban pedig az idősebb Bush elnök budapesti beszédét és korabeli híradásokat használtunk. Még Ceausescu utolsó beszédének jó lett volna helyet találni, de az csak a döbbent arckifejezésével együtt lehet igazán teljes és hatásos, így kimaradt a szórásból. Pedig minden benne van abban a riadt arcban, amikor élete első kifütyülésénél ráébred, hogy az ő valósága már rég nem a nép valósága.

Ti amolyan melodikus hardcore csapatnak nevezitek magatokat. Ti mit gondoltok, ilyen stílusú zenével mennyire lehet itthon manapság érvényesülni? Szerintetek máshogy alakulna a banda sorsa, ha mondjuk 15-20 évvel korábban lennénk?

Nem gondoljuk, hogy ez a hangzásvilág teret tudna adni a szó szoros értelmében vett érvényesüléshez, de akik emiatt zenélnek, azok nem is várhatnának ebben csodát. Azért ahhoz nem kell önkritika, hogy mi is lássuk: amit játszunk, annak az alapműveit már 10–20 éve megírták, hiszen nekünk is ezek a saját referenciáink, és a hangzásvilág formanyelve is elég korlátolt. Ehhez tartalomban tudunk hozzátenni azzal, hogy vállaltan kelet–európai ízt adhassunk a dalok felfogásának, az pedig alapélménye a zenének, hogy szenvedéllyel állunk hozzá, hiszen ez a saját önkifejezésünk legtermészetesebb formája.

És persze, emiatt 10–20 éve biztos könnyebben pozícionálható lett volna a zenénk, de akkor lemaradnánk azokról az élményekről, amiket most kapunk az emberektől, akik velünk tartanak a jelenben. Így a félamatőr-félprofi mércén különösképp jó érzés kinyitni ezt az ajtót azoknak az érdeklődőknek, akik mondjuk rajtunk keresztül ismerhetik meg azokat a zenekarokat, akik nélkül nem is fogtunk volna hangszert. Így nemcsak emléket állíthatunk egy korszaknak, miközben a saját hangzásunk is lemezről-lemezre formálódik, hanem a jelenben szeretnénk éltetni ezt azzal, hogy hozzátesszük a saját karakterünket.

Korábban Bödecs András is szerepelt egy dalotokban. Ő egy interjúban azt nyilatkozta nálunk, hogy a melodikus hardcore vonalon mindig is volt egy űr itthon. Ti erről mit gondoltok?

Andrissal baráti a viszonyunk, a dobosunk, Kristóf pedig együtt is zenél vele a Poison Alley-ben, és az új lemeznél is vele dolgozott a frontemberünk, Balázs az énekdallamokon. Az általad említett idézettel pedig muszáj egyetértenünk, hiszen a metalcore-os oldal valahogy mindig láthatóbb modellt adott a követésre, főleg itt, Kelet-Európában, és ezt természetesen mi sem tagadhatjuk le. Persze az olyan zenekarok, mint a Life Long Tragedy vagy mondjuk épp a Bridge To Solace – akik dallamos hardcore és metalcore határterületén mozogtak egykor – ránk is alapvető hatást gyakoroltak. De tényleg évekbe telt nekünk is, mire a formanyelvünkben természetes összecsiszolódás révén el tudtuk tolni ezt az arányt, hogy megközelíthessük olyan, számunkra fontos (és már feloszlott) zenekarok hagyatékát, mint a Sinking Ships, a Final Fight vagy a The Carrier, és még mindig hosszú az oda vezető út. Az ezredfordulóhoz köthető melodikus hardcore-hangzásvilág manapság már nem túl gyakran használt zenei formanyelv, de remélem, hogy egy következő nemzedék már (könnyebben) megtalálhatja a saját önazonos hangját ebben, számunkra legalábbis időtlenül inspiráló ez a megszólalás.

Azért lehet találni néhány tehetséges zenekart ilyen stílusban hazánkban még manapság is. Ti tudnátok ajánlani pár bandát?

Ha a dallamos hardcore-punkról van szó, a Tragic és a Wishes kihagyhatatlan, de ha általánosságban beszélünk a hardcore-punkról, akkor a Touch-ot, a Hanoit, a Contrát, a Geart, a nemecseket, a Have No Clue-t és a Makeshift Promise-t mindenképp kiemelnénk. És persze nem hagyhatjuk ki a dobosunk, Kristóf másik zenekarát, a Poison Alley-t sem. Pezsgő az underground Budapesten túl is, nagyon jó most a részesének lenni ennek a szubkultúrának.

Ti láttátok a BP Underground HC/ Punk dokumentumfilmet? Milyennek találtátok?

Lelkesnek, tisztának és nosztalgikusnak. Lehet vele egyet nem érteni vagy nem szeretni, de az alkotók az első pillanattól hangsúlyozták, hogy a saját szemszögükből mutatják be a számukra meghatározó időszakát ennek a szubkultúrának, és úgy adják azt vissza, ahogy ők megélték, így nyilván nem az volt a fő cél, hogy átfogó képet kaphassanak a nézők, hanem megízleljék a hangulatát a DIY édes káoszának, aminek eredményeként itthon is kivirágozhatott a hardcore/punk. A megszólalók mind őszinték voltak benne, és persze voltak, akiket szívesen meghallgattunk volna ezen a keretrendszeren kívül is, de így is hiánypótló, hogy van egy olyan képanyaga ennek a szubkultúrának, ami önreflexív a műfaj itthoni gyökereihez. Belülről nézve van egyfajta generációs szakadék, amit ez a film sem tud – és tán nem is hivatott – tompítani, de mindenképp tiszteletre méltó és értékes vállalkozás ez a projekt, kordokumentum azoknak is, akik hiányolhatják belőle magukat.

Satelles-2017-Campus-by_sinco Satelles-2017-Durer-by_David_Bodnar Satelles-2017-Robot-by_David_Bodnar

És kicsit visszatérve a Satellesre; mik a további terveitek most, hogy kijött az album?

A május 19-i lemezbemutató fennállásunk eddigi legfontosabb koncertje, így csak ez lebeg a szemünk előtt: az A38 Hajón velünk tart az ukrán Bluesbreaker, akik szintén új lemezüket mutatják be, valamint a Hanoi és a Touch is. A koncertre a kazettás jegyek már elfogytak, de elővételben még kaphatók olcsóbb belépők. A nyáron csak hat koncertünk lesz, amiket a lemezbemutatót követően jelentünk be, ősszel pedig egy kisebb vidéki turnéra indulunk majd, hogy olyan városokba vihessük vissza a Some Got Saved dalait, ahol a legtöbb barátunkkal találkozhatunk. 2019 első felére pedig Európa-turnét tervezünk, de az idei év számunkra Magyarországról szól, minden értelemben.

Köszönjük!

Reméljük felkeltették a srácok az érdeklődéseteket, nyugodtan megengedett a kattintgatás a fenti esemény linkjére, vagy ide lentre, az elérhetőségekre! ?

Satelles-elérhetőségek:

YouTubeFacebookInstagramBandcamp

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!