The Atlas Moth: Coma Noir (2018)

Elöljáróban csak annyit, hogy az általam írt lemezismertetőknél most és a jövőben is csak olyan aktuális kiadványok szerepelnek, amelyek szerintem minimum 4 pontot elérnek. Egy kritika ugyanis részemről figyelemfelkeltés és ajánló az olvasó felé az adott zeneanyagról.

Többször is meghallgatva a napokban megjelent friss The Atlas Moth albumot, mindenképpen az ajánlott, mondhatni a kötelező hallgatnivaló kategóriájába sorolom a zenéjüket. A 2007-ben alakult chicagói banda műfaji besorolásában a doom, sludge, psychedelic, stoner metal kifejezések szerepelnek. Ez a sok jelző is mutatja, hogy esetükben nem egysíkú zenéről van szó, és ez maximálisan igaz is!

Egy kicsit meg is lepett a zenéjük rám gyakorolt hatása, lévén, hogy az ilyen stílusú muzsikák nálam – egy-két kivétellel – a nem igazán kedvelt kategóriába tartoznak. De a lemezt nyitó és egyben címadó Coma Noir olyan meggyőző módon közvetít egy baljóslatú világvége hangulatot, ahogy az csak keveseknek sikerült eddig! Engem elsőre megfogott. Zseniális! Főleg a szám második felére igaz ez, ahol a súlyos gitártémát még egy kis szintetizátorszólam is megtámogatja. Nagyon el lett találva! De jó a refrénrész kéthangú vokálja is, ami a lemez több számában is fontos szerephez jut. A fő énekhang visítós jellege talán némi megszokást igényel, de a másik gitáros-énekes hangja jól kompenzálja ezt.

A második nótától kezdve jönnek a dallamosabb, elszállósabb részekkel tarkított, de még mindig betonkemény riffeket is tartalmazó dalok. A Black Sabbath-hatás egyértelmű, mint más, ilyen stílust játszó együttesek esetében is (pl. Corrosion of Comformity). Egy változatos, zeneileg színes, igazi metal anyag ez, nagyon sok jó és maradandó résszel!

A hibátlan produceri munka a lemez hangzását illetően Sanford Parker nevéhez fűződik, aki korábban Voivod- és Eyehategod- albumok készítésénél is közreműködött. A gitársound mély tónusa jól passzol az ultrakemény riffekhez, de a dallamosabb harmóniákban szépek a magas hangok is. A két énekes adta lehetőséget jól kihasználva, főleg a már említett (olyan Hetfield-esen) szolidabbnak mondható témáknak köszönhetően az énekrészekben is sok jó dolgot hallani.

Bár a Coma Noir már a csapat negyedik lemeze, mégsem tartoznak a túl ismert bandák közé. Ezért szorítok nekik, hogy ezzel az anyaggal sikerüljön közelebb jutniuk a sikerhez! Mivel én főleg a black, death, thrash metalért rajongok, és a TAM-nak semmi köze a gyors zenékhez, így a véleményem nem biztos, hogy mérvadó a sludge metal kedvelők számára. Ezért az egész anyagot meghallgatva döntse majd el mindenki, hogy milyen is valójában ez a zene. Ha engem, mint old school thrashert meggyőzött, akkor talán másoknak is bejöhet. Jó szórakozást!

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!