Nyers garázs punk Dublinból – Otherkin koncert a Budapesten

Otherkin 0 Comment

A dublini garázs punk banda végigzenélte Írország és az Egyesült Királyság legmenőbb klubjait, most pedig ősszel megjelent OK című lemezükkel tarolják le Európát, november 12-én pedig nálunk is megállnak a Dürer Kertben.

Az Otherkin Dublinból szeretné meghódítani a világot. Az ír banda tagjait, Luke-ot, Conort, Davidet és a később érkező Robot az olyan zenekarok szeretete hozta össze, mint a The Clash, a QOSTA, a Ramones és a Blur. A nyers és lángoló energiák pedig a négyestől sem állnak távol: a kollégiumi és házibulikban edződött garázs punk formáció előbb módszeresen bevette Dublin vibráló klubjait, majd fesztiváljait is. Ekkor 2014-et írunk, a koncertek mellett néhány maguk által rögzített dallal nyomultak, melyekből az Ay-Ay-ra Írország menő indie kiadója, a Rubyworks is felkapta végül a fejét és megjelentették első EP-jüket, mely a The 201 EP nevet kapta, rajta a már említett erőteljes Ay-Ay-al és a Feel It-tel. A csapat nagyon hamar a brit Reading fesztiválon és az első hosszabb egyesült királyságbeli turnéjukon találta magát, miközben a rádiók és az MTV Rocks is felkapta a garázs rockos riffeket.

A szép debütálást a The New Vice EP követte, aminek dalait gyorsan felkapták a hallgatók és a BBC Radio 1, tovább taposva az ösvényt a debütáló albumnak, amit idén ősszel jelentettek meg és amit a zabolázatlan négyes egyből körbehordoz Európán is. Nálunk november 12-én állnak meg a Dürer Kertben, hogy maximumra tekerjék a hangerőt és letaroljanak bennünket nyers és borzongató riffjeikkel.

Otherkin (IE)

Időpont: 2017. 11. 12. 19:30
Helyszín: Dürer Kert
Facebook-esemény: http://bit.ly/2yBzshJ

Jegyárak: 1.500 / 2.000 Ft

Jegylink: https://tixa.hu/otherkin_durerkert

Otherkin:
https://www.facebook.com/otherkinOK/
https://www.youtube.com/user/otherkinmusic

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    FLEGMA – 3 az 1-ben: Videó, dal és ep lemez

    FLEGMA - 3 az 1-ben: Videó, dal és ep lemez

    Már megszokott, hogy a FlegmA minden hónapban mutat valami újat követőinek, viszont az április a tőlük megszokottnál is több pluszt tartogatott.[...] Bővebben!

    Olvasd tovább

    Amikor háttérbe szorulnak a zseniális, de kevésbé népszerű szerzemények: Íme 25 legalulértékeltebb rockdal sztárelőadóktól

    Amikor háttérbe szorulnak a zseniális, de kevésbé népszerű szerzemények: Íme 25 legalulértékeltebb rockdal sztárelőadóktól

    Az Ultimate-Guitar.com olvasói szavazatok alapján összeállított egy szubjektív listát a 25 legkevésbé népszerű, ám zseniális szerzeményből, mely elismert zenészek tollából származik. 25. Megadeth – ’Family Tree’ ...

    Olvasd tovább

    MANIC STREET PREACHERS – Új lemezzel és “szélesképernyős melankóliával” tértek vissza!

    MANIC STREET PREACHERS - Új lemezzel és szélesképernyős melankóliával tértek vissza!

    Április 13-án megérkezett a Manic Street Preachers 13. stúdióalbuma, "Resistance Is Futile" címen. A nagy várakozással övezett anyag az Egyesült Királyságban már az előrendeléseket illetően elérte a bűvös 12 ezres számot és mind a rajongók, mind a kritikusok körében remek fogadtatásnak örvend (A ...

    Olvasd tovább

    Nyerj jegyet öt tetszőleges koncertre az ötéves Barba Negra Trackkel és a tízéves Lángolóval

    Nyerj jegyet öt tetszőleges koncertre az ötéves Barba Negra Trackkel és a tízéves Lángolóval

    Április 27-én, péntekén nyit az ötödik születésnapját ünneplő Barba Negra Track. Múlt szerdán indult nyereményjátékunk második részében az idei szezon magyar szereplőire koncentrálunk, hiszen hazai részről sem akárkik állnak majd Budapest népszerű szabadtéri szórakozóhelyének színpadára: hogy messzebb ne menjünk, május 4-én ...

    Olvasd tovább

    Tales of Evening: lemezelőzetes videoval jelentkeztek, előrendelhető az új album!

    Tales of Evening: lemezelőzetes videoval jelentkeztek, előrendelhető az új album!

    Előrendelhető a Tales of Evening harmadik stúdióalbuma, az “A fény nyomában”. A zalai szimfonikus metal csapat 3 év után jelentkezik most új lemezzel, mely a HammerWorld magazin májusi számának CD mellékleteként jelenik meg, emellett a zenekar weboldaláról is megrendelhető digipak ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!