Hobo – ’Vadászat 40’ koncert a Budapest Arénában
Február 10-én az ikonikus ’Vadászat’ album 40 évvel ezelőtti megjelenését ünnepli Hobo és zenekara a Papp László Budapest Sportarénában.
Február 10-én az ikonikus ’Vadászat’ album 40 évvel ezelőtti megjelenését ünnepli Hobo és zenekara a Papp László Budapest Sportarénában.
Október 27-én egy Conqueress – Forever Strong And Proud című új albummal jelentkezett Doro Pesch, aki már négy évtizede van a pályán és az első női előadók közé tartozott a keményebb zenei műfajokban.
…
Az AC/DC hazai táborának nincs oka panaszra, már amennyiben az olvasnivalókról van szó. Öt éven belül már a zenekarról íródott harmadik kötetet vehetjük a kezünkbe; bár ha jobban belegondolok, a három olvasmány közül csak egy volt az, ami egyenesben …
Mørket címmel november 17-én jelenik meg a dán folk metalos Vansind első lemeze, a Mighty Music kiadásában. Lemezük második előzeteseként Blót című daluk szöveges videója ismerhető meg, melynek témáját a régi skandináv blót hagyományokból merítetté…
Tavaly novemberben jelent meg a Disturbed legutóbbi albuma, a Divisive, amelyen a zenekar története során először egy duett is szerepelt, a Don’t Tell Me című dalban ugyanis a Heart énekesnője, Ann Wilson vendégeskedett,…

A Kreator frontembere, Mille Petrozza az ausztrál Heavy magazinnak adott interjút, amelyben arra a kérdésre is válaszolt, hogy hogyan változtak a zenekar céljai és elképzelései az elmúlt négy évtized során.
…
Azt azért sejteni lehetett, hogyha a stoner koronázatlan királyai összeülnek zenélgetni, jammelni, abból ott lesz valami. Így nem is meglepő, hogy a Yawning Balch idén már a második anyagát hozta ki. Az egykori Fu Manchu és Yawning Man tagokat magába…