GOJIRA

Súlyos brit zenekarokat hoz Budapestre a Gojira

Örömhír a rajongóknak: kevesebb mint egy évvel előző fellépése után tér vissza Budapestre a Gojira. A francia extrém metal csapat koncertje mindig igazi élményt kínál, amit június 12-én két különleges vendég: a Conjurer és az Urne produkciója tesz majd teljessé. Ezúttal szerencsére nem kell 5 évet várni a Duplantier testvérekre Budapesten: június 12-én ismét Budapesten […]

gods hate

Egy túlbuzgó szekus lenyúlta a mikrofont egy Terror-koncerten, hogy beugasson a közönségnek

Összetehetjük a két kezünket, hogy nálunk még nem annyira gyakori, hogy biztonsági őrök belerondítanak a kisebb klubkoncertekbe, mint a tengerentúlon. Tisztelet a kivételnek persze, de ahogy napjainkban már az élőzenei show-kat is elérte a társadalmi érzékenység és szigorodnak a szabályok bárminemű “aktivitást” illetően, úgy szaporodtak meg a túlbuzgó, esetenként a rajongókkal erőszakosan fellépő szakemberek. Ennek […]

Tanith

TANITH – Voyage (2023)

Most arról, hogy milyen a kapcsolatom a klasszikus hard rockkal, ugyanannyira tudnék ódákat zengeni, mint három mondatban összefoglalni. Én már bőven az a generáció vagyok, melynek mondjuk ki, amennyiben ez rajongása tárgya, úgy ez inkább egy mindenf…