Thy Catafalque, Master Boot Record, Arottenbit – Koncertbeszámoló
2023. november 25. @ Budapest, A38 Hajó Koncertek szempontjából kétségtelenül hosszú, ám annál tartalmasabb hét áll mögöttünk. A 20-i hetet hétfőn a Lorna Shore és…
Source
2023. november 25. @ Budapest, A38 Hajó Koncertek szempontjából kétségtelenül hosszú, ám annál tartalmasabb hét áll mögöttünk. A 20-i hetet hétfőn a Lorna Shore és…
Source
Idén májusban Phantomine című feldolgozás EP-jével jelentkezett a Ghost. Most pedig mindenféle előzetes és bejelentés nélkül egy válogatásalbumot adtak ki 13 Commandments címmel. A kiadvány talán legérdekesebb dala az a Zenith című szerzemény, amely annak idején a 2015-ös Meliora album bonusz változatán szerepelt, de eddig semmilyen más formában nem volt hallható. „Tájékoztatni szeretnénk benneteket, hogy […]
Az utóbbi időben kevés portugál csapat zenéje ragadta meg annyira a fantáziám, mint a Summoné. Ezért is nagyon sajnáltam, amikor 2020 után egy ideig nem…
Source
Magyar zenészek példátlan sikere a világ filmes fesztiváljain! Immár hét díjat söpört be a GARDA zenekar klipje különböző nemzetközi filmfesztiválokon! A Nemzetközi New York-i Filmfesztiválon…
Source
„Bezárjuk a vaskoporsó ajtaját!” – Ezzel az üzenettel jelent meg a nemrégiben nálunk is koncertező az egyszemélyes melodic black/death német hadsereg a Kanonenfieber új EP-je. U-Bootsmann című mini-lemezén két dal kapott helyet, melyek…
Évek óta készültünk már arra, hogy az NBA, vagyis az amerikai kosárlabdabajnokság csapatai, játékosai és a grunge-bandák közös történeteit összeszedjünk és megosszuk a Grungery felületén. Kiss Ákos alapötletéből végül egy rendkívül izgalmas kutatómunka…
Jövőre ötödik albumát adja ki a francia blackened Necrowretch. Swords Of Dajjal címet viselő lemezük február 2-án jelenik meg a Season Of Mist kiadásában. „Az dalok nagy részét tizenkét húros akusztikus gitárokon írtuk meg, abból kiindulva, hogy ha így jók és fogósak a dalok, torzítva még jobbak lesznek majd.” – mondta Vlad, a zenekar főnöke. „A végeredmény […]
A román metal veterán, a Gothic kiadta hamarosan megjelenő Underground lemezének első kislemezes dalának videóját Copil Rebel címmel. Az Alin Petruț énekes/alapító vezette zenekar hét évvel Demons albuma után 2024. január 20-án adja ki új lemezét a…