belga

belga

Interjú Valerie De Kempe énekesnővel

Az alábbi interjúban a Worlds Beyond énekesnőjével, Valerie De Kempe-vel beszélgettünk, aki mesélt új albumuk elkészüléséről, valamint őt is kicsit jobban megismerhetjük. Ezúton is köszönjük a lehetőséget! Helló, Valerie! Először is gratulálunk a Worlds Beyond második albumának megjelenéséhez! Helló! Köszönjük szépen. Nagyon büszkék vagyunk a második albumunkra! Az első és a második albumotok megjelenése között közel kicsit több mint négy év telt el. Milyenek voltak ezek az évek a zenekar számára? Sosem tartottunk igazán szünetet az első album megjelenése után. 2020 és 2022 között voltak ugyan csendes időszakaink a pandémia miatt, de a csapat sosem állt le a munkával. Hetente összejöttünk zenekari próbákra vagy találkozókra. Nem sokkal a Symphony of Dawn megjelenése után elkezdtünk dolgozni az új dalokon. Tijmen már írt egy csomót, szóval ezután következett a szövegírás, apró változtatások a dalokon, közös gyakorlás… Ezután elkezdtük összerakni az egészet. 2023 elején felvettük a stúdióban a dobokat, hónapokkal azután, hogy a többi hangszert magunk rögzítettük. Aztán eljött az ideje, hogy mindent megszerkesszünk és összerakjuk a zenéket, hogy aztán felhasználhassam őket az én felvételeimhez. 2023 nyarán két napot töltöttem Belgiumban a Barefoot stúdióban, hogy felvegyük az éneket. Azután szeptemberben és októberben Tijmen meg én minden hétvégén a háttérvokál megírásával és rögzítésével foglalkoztunk. […]

Ajánlók

InHuman

Melodic death metal, szimfonikus metal és progresszív metal is jellemzi a Belgiumból érkező zenekart. A folytatásból kiderül, kik ők! Bár maga az InHuman 2020-ban jött létre, de ez tulajdonképpen egy sokadik tagcserével érkező névváltoztatást takar. Ezt a csapatot egy Anwynn nevű zenekar előzte meg, ami még 2007-ben alakult, ám tizenhárom éves fennállása alatt nagyon sokat változott a felállás, és már senki sem maradt az alapítótagok közül. Azért a sok változás közben viszonylag aktívak voltak – 2009-ben és 2011-ben egy-egy demót, 2012-ben pedig egy nagylemezt is kiadtak, ami Forbidden Songs címen jelent meg az M & O Music kiadónál. Ezt még egy Swords & Blood című EP követte 2015-ben. 2019-ben az utolsó alapítótag, Vincent Van Loo basszusgitáros is kilépett. A két legrégebbi tag (Astrid Kah, billentyűs, 2009-től, Eline Van de Putte énekesnő 2013-tól) és néhány új zenész 2020-as kezdéssel a névváltoztatás mellett döntött, innen datálódik tehát az InHuman. Már az Anwynn is két frontemberrel működött (hörgős férfihang és tiszta női ének kombinációjával), és az InHuman is ezt a koncepciót vitte tovább. Míg a női frontember posztot továbbra is Eline vitte, az Anwynn hörgőse, Vincent Carton nem folytatta a többiekkel a közös munkát, így helyére Dietwin Elbers érkezett. 2021-ben kiadták InHuman című […]

Ajánlók

Painted Scars

A Painted Scars egy Belgiumból származó hard rock zenekar, 2023 áprilisában jöttek létre. Hamar rögzítették első dalukat Life and Alive címmel, miután a saját otthonukban rögzítették az anyagot, elküldték egy hangmérnöknek Németországba keverés és mast…

belga

Volt egyszer egy…: Sengir

Újonnan induló cikksorozatunkban olyan zenekarokat ajánlunk figyelmetekbe, akik már feloszlottak, és még nem volt alkalmuk a magazinban szerepelni, de érdemes belefülelni fennmaradt munkásságukba! Az első részben kicsit régebbi időkre nyúlunk vissza. Azokba az időkbe, amikor a female fronted metal világa még csak bontogatta a szárnyait. Következzék a Sengir! A Sengir 1995-ben jött létre Belgiumban. Az alapítótagok egy középiskolába jártak, és amikor belekezdtek a közös zenélésbe, a kezdetekben doom metalt játszottak. Aztán megismerték a Theatre of Tragedy zenekart, ami annyira lenyűgözte őket, hogy elhatározták, női frontembert keresnek maguknak. Egy meghallgatáson rátaláltak az akkor mindössze tizenöt éves Ellen Schutyserre, aki csatlakozott hozzájuk énekesnőként. Idővel gothic rock műfajúvá formálódott a zenéjük, amelyre olyan előadók voltak hatással, mint a Paradise Lost, Moonspell, a már fent említett Theatre of Tragedy és a Lacuna Coil. Nevüket egyébként egy „Magic: The Gathering” című kártyajáték egyik karakteréről vették. Több demót kiadtak önerőből (a legelsőt még kazettán), ezek közül a 2000-ben rögzített Autumn Tears már felkeltette a kiadók figyelmét. Ennek ellenére a leszerződésük kissé bonyodalmasra sikerült. Miután felvették az első albumuk anyagát, a nyers változatot szétküldték a különféle kiadóknak, és bár körülbelül öt helyről kaptak is pozitív visszajelzést, a rossz ügyintézés miatt minden kontaktjukat elvesztették, emiatt aztán meg kellett […]