Nuskull Magazin
Érdekes jelenség a From First to Last: az 1999-ben alakult floridai emo/poszt-hardcore-zenekarról nem sokan beszélnek, holott
- ők adták a világnak Sonny Moore-t, vagyis ismertebb nevén Skrillexet (legyen ez akár jó, vagy rossz dolog),
- dolgoztak együtt a nu metal-sztárproducerrel, Ross Robinsonnal,
- és a karrierjük bizonyos pontjain olyan zenészek bukkantak fel náluk, mint Wes Borland (Limp Bizkit), Travis Barker (Blink-182) vagy Spencer Sotelo (Periphery).
Ennek ellenére a zenekar a több mint húsz éves pályafutása során „mindössze” öt albumot adott ki, és vagy kétszer szünetre is vonultak. Habár Sonny néhányszor újra visszatért a banda élén 2017 és 2019 közt, a banda legutóbbi, tavalyi felbukkanásában már csak a két gitáros-énekes, Matt Good és Travis Richter, valamint Derek Bloom dobos vett részt.
A trió nem viszi túlzásba a reunion körülötti hype-ot, csak szépen nyugisan dobtak ki két dalt idén: nyáron a Genesist, ezt követte nemrég a Rev. Elvileg előbbi címével egy új lemez is érkezik még 2024-ben, de erről eddig tényleg semmi hivatalos megerősítés nem érkezett, pusztán találgatások vannak, meg egy megkérdőjelezhető hitelességű Wikipedia-szócikk.
Ami viszont lényeges, az a két új dal hangzása. Ezek ugyanis szinte megszólalásig olyanok, mintha a Sheinről rendeltünk volna Bring Me the Horizont. Ugyanolyan túlproducerelt, hyperpopos, modern metalos energiabombák, mint Oliék legutóbbi albuma. Ha pedig ez nem lenne elég, a srácok teljesen bepucsítottak az animés esztétikának is – amit a brit szupersztárok szintén előszeretettel űznek mostanság -, elég csak a dalok borítóit (fent), vagy épp a Genesishez készült animés videót (lent) megnézni. Szóval ha csíped a BMTH-t, akkor azért csekkold a dalokat, ha meg nem, akkor… akkor hallgass Panterát, minek olvastál el egyáltalán idáig?!
