Dionysos Rising
Alice Cooper: Road (2023)
The Rolling Stones, The Who, Eric Clapton stb. A rock nagyágyúi, akik megágyaztak a Led Zeppelinnek, a hard rocknak. Azt gondolom, és gondoltam is mindig, hogy mindamellett, hogy maximálisan tisztelem és elismerem őket, a zenéjük számomra nem sokat ér. Ideértve Jimi Hendrixet is, mert oké, hogy minden listán ő a világ legjobb gitárosa, de ember legyen a talpán, aki képes bármelyik lemezét együltében végighallgatni.
Alice Cooper is ebbe a táborba tartozna, ha nem csinálja meg azt a két piszok jó hajmetal albumot '89-ben és '91-ben. Namármost, a legutóbbi korongok vissza a gyökerekhez stílusa éppen ezért hidegen kellene, hogy hagyjon. A "Detroit Stories" hidegen is hagyott, tingli-tangli rock 'n' rollnak hatott, amikor belehallgattam. Ez itt most viszont bejött, bizony. "I'm Alice", "Welcome to the Show" – ilyen kezdés után feldereng, hogy a cím talán nem véletlen, és egy önreflektív, összegző mű lehetett a cél, egy kicsit megidézve a sikeres pályafutás minden korszakát. Amit tökéletesen meg is valósított Vincent barátunk a vérprofi csapatával. Soha rosszabb tingli-tanglit!
Cirith Ungol: Dark Parade (2023)
A Cirith Ungolnál kultabb csapatot nehéz elképzelni. Tavaly egyszer már majdnem úgy volt, hogy fellépnek Európában és Budapesten is, aztán törölték a bulit. Ez igen, így kell a kult imidzset fenntartani! (Csak viccelek nyilván, valószínűleg ők örültek legkevésbé a lehetőség elmaradásának.) Szóval egy abszolút rétegzenekar, totálisan egyedi hangzással, még ha a muzsika maga nem is annyira kellene, hogy egyedi legyen: Gyűrűk Ura metal, misztikus, atmoszferikus doom és US power keverék, hasonló mondjuk az Omenhez. Nem kellene, de az, mert mára a hasonszőrű zenekarok gyakorlatilag eltűntek a színtérről.
Az egymillió forintos kérdés így az volt, hogy meg tudják-e őrizni ezt az egyedi hangzást, hangvételt 2023-ban egy komolyabb kiadó szárnyai alatt. Nos, a válasz egyértelműen a "Mi az, hogy!". Hangulat és egyediség kimaxolva, frankók a dalok, és még a hangzás is megmaradt a jól megszokottnál, ami már akkoriban is elég különlegesnek számított. Színtiszta időutazás, simán születhetett volna 1985-ben is a lemez. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy maroknyi embert fog megérinteni, de azoknak egész biztosan nagy örömet szerez majd, mert kiváló munka!
Iron Savior: Firestar (2023)
Meglepő, hogy még említés szintjén sem merültek fel nálunk, pedig amolyan szupergroup ez is. Legalábbis annak indult Helloween/Gamma Ray (Kai Hansen maga), Blind Guardian és Freedom Call tagokkal. Mára a nagy nevek kikoptak, de a stílus és a színvonal maradt: igényes, science fiction témájú bombasztikus speed/heavy power.
Kevés bandát kedvelek a zsánerből, de az Iron Saviorhoz könnyen kötődöm. Egyrészt, mert Piet Slick (gitáros, énekes, producer, zenekari agy) nagyon érzi a műfajt, gyakorlatilag minden nóta egy óriási metal sláger; másrészt, mert a riffek mélyen a tradicionális heavy metalban gyökeredznek. Ez közel áll a szívemhez, a hőskort idézi, a későbbi egysíkú sika-mikának (amikor már inkább a szintik formálták/-ják a dallamot) itt nyoma sincsen. Ha mondjuk a korai Blind Guardian (amikor még nem művészkedtek) nálad etalon, alighanem ez is ott lesz az év végi listádon.
Ronnie Romero: Too Many Lies, Too Many Masters (2023)
Épp azon filóztam a minap, hogy Ronnie James Dio hagyatéka, zenei öröksége meglehetősen hányatott sorsú, jóval több mai csapatot tudok felsorolni, akik a Led Zeppelin, vagy a Deep Purple/Rainbow vonalon mozognak, mint ahányan a Mesterén. Erre kezembe kerül ez a korong, amin, ha nem is mind, de nagyjából a számok fele éppen olyan, mint a kedvenc bejglim: diós. A többi elég széles skálán mozog, már-már AOR-tól Whitesnake-en át Fight/Metallica durvulásig, de ez így van jól, hiszen ez egy énekes szólólemeze, aki meg akarja és tudja mutatni, hogy a különböző stílusokban megállja a helyét.
Romero remek dalnok, ha a telefonkönyvet mondaná föl, alighanem abban is találnék értéket, de így, hogy kompetens zenészek egész jó dalokat pakolnak alá, kifejezetten működik nálam a dolog. Főleg, hogy kapott egy puritán, fémes hangzást, ami szintén a hősidőket idézi. Csak így tovább a DIO vonalon, a kísérletezést legközelebb akár el is lehet hagyni, ha engem kérdeztek!
Kotta
