rattlead.hu
Mindig rácsodálkozom, milyen gyorsan telik az idő egy bizonyos kor után. A legjobb bizonyíték erre az, hogy amint leszálltam a 3. metálhajómról 2024-ben (hivatalos nevén a 70 000 tons of metalról), máris csak 300-valamennyi nap volt hátra a következőig. Aztán pislantottam kettőt, és már csak 100 nap maradt, majd végül január 30-án ott is álltam a kabinomban, készen a 4. bevetésre. De kezdjük az elején!
2024-ben kivételesen hamar meghirdették a szervezők a következő kört, és április közepére már az első 10 fellépő is megvolt, akik között jó néhány kedvenc is akadt rögtön, mint a Flotsam and Jetsam, a Tankard, vagy a később kedvenccé váló The Kovenant. A korábbi amerikai kabintársaimmal gyorsan meg is egyeztünk, hogy 2025-ben is útnak indulunk, és lefoglaltuk a jegyet, amit 4 havi részletben csengettünk ki, természetesen az előző évihez képest 10 %-kal drágábban, mert miért pont ez ne drágulna?
Ám a szervezők kezdeti lelkesedése gyorsan alábbhagyott, méghozzá annyira, hogy a kiutazásom napján, vagyis január 25-én, 5 nappal a hajó indulása előtt még 24 együttes hiányzott a repertoárból, ami lássuk be, elég durva még ettől a szervezőgárdától is (a 70 000 tons of metal legendás arról, hogy iszonyatosan nehézkesen megy a zenekarok bejelentése, de valahogy a végére MINDIG kiegyenesedik a dolog). Aztán persze a végén turbófokozatra kapcsoltak, és végül 61 előadóval futottunk ki, de az érezhető volt, hogy az utolsó neveknél már az volt a szempont, hogy kit lehet ingyen vagy szinte fillérekért elhozni, nem a minőség, kivéve talán a Dirkschneider-produkciót, bár engem a régi Accept számok vajmi kevéssé érdekelnek.
A kiutazásról röviden: már-már szokásosan ismét 4 nappal az indulás előtt érkeztem Miamiba a British Airwaon keresztül, hogy legyen elég időm kipihenni a jetlaget. A szállásom megint South Beachen volt, az indulás előtti partik és események központjában egy kellemes és szerencsére nem vészesen drága szállodában, de ezúttal inkább a pihenésre koncentráltam a bulik helyett, amikből egyébként bő választék volt. Csak a szokásos, indulás előtti brunchunkat ejtettük meg a szobatársaimmal, hogy mindenki elmesélhesse, mi történt vele az előző évben, hiszen erre a hajón úgysem lesz idő
A 4 nap Miamiban pikk-pakk elment különösebb izgalmak nélkül (és még olyan kocsmát is találtam, ahol délután 3-kor nézhettem a Bajnokok Ligáját). A kikötőbe az előbulikat szervezők lekötött buszával mentem ki, ami fél 1-kor indult volna South Beachről, de már a 12:00 órásra felfértem, ennek később még jelentősége lesz. Fél órás buszozás után meg is érkeztem a kikötőbe, ahol némi tumultus után már éppen én következtem volna a beszállásnál, amikor egy kedves beléptető emberke félrehívott azzal, hogy ugye magyar vagyok. Mert ha igen, akkor mi a helyzet az ESTA-mmal? (Az ESTA egy egyszerűsített vízum, ami két évre érvényes és bármennyi belépésre jogosít az Egyesült Államokba, legalábbis 40 másik ország esetében) Bár tudtam, hogy Magyarországgal kapcsolatban változtak a szabályok már tavaly, de ez tavaly semmilyen fennakadást nem eredményezett. Hát most igen. Mint kiderült, a meglévő ESTA-m az Amerikába belépéskor azonnal megszűnt, és ahhoz, hogy a hajóra felmehessek, egy új ESTA-ra van szükségem. Nos, izgalmas pillanatok jöttek, mert összesen 1 óra 20 percem maradt egy új igénylésre (ugyanis addig tartott a beszállás). Ha nem kapom meg addig az új ESTA-t, akkor nem utazok sehová.
Senkinek sem kívánom az igénylést követő 1 óra 20 percet, főleg, hogy emlékeztem, hogy amikor otthon igényeltem az ESTA-t, annak elbírálása fél napig tartott. Nos, úgy tűnik, a valamiféle istenek azért csak kedvelnek valamennyire, mert a beszállás lezárása előtt 3(!!!!) perccel megérkezett a friss, ropogós ESTA-m, így egy kis ünneplés után már mehettem is fel a hajóra a karámból, ahol az olyan problémás szerencsétlenek várakoztak (például egy nagyon terhes lány), mint én. Egyébként miközben várakoztam, folyamatosan tartottam a kapcsolatot a szobatársaimmal, akik végig biztattak és támogattak, szóval innen is pacsi nekik. Az biztos, hogy nem lett volna vicces, ha lemaradok a hajóról, és nem csak az élmény miatt, hanem valahogy el kellett volna ütnöm még 4 napot Miamiban, amíg visszaérkezik a hajó a feladott csomagommal. Pokoli lett volna metal nélkül, az biztos, nem is beszélve az utazásra befektetett rengeteg pénzről.
Nos, ennyit az indulás előtti kalandokról, hamarosan jön az 1. és 2. nap beszámolója, végre egy kis metallal együtt!
Addig is egy kis info:
Fellépők:
Abysmal Dawn, Arcturus, Benighted, Beyond Creation, Cabrakaan, Candlemass, Crownshift, Decapitated, Delain, Destinity, Dirkschneider, Emperor, Ex Deo, Fabulae Dramatis, Finntroll, Flotsam and Jetsam, Fractal Sun, Hammerfall, Hate, Ihsahn, Incantation, In Extremo, Kalmah, Kissin’ Dynamite, Krisiun, Lutharo, Majestica, Matalobos, Metsatöll, Mork, Onslaught, Painful, Pessimist, Powerglove, Reaping Asmodeia, Samael, Septicflesh, Sepultura, Seven Kingdoms, Sonata Arctica, Stormruler, Stratovarius, Striker, Subway to Sally, Suffocation, Super Monster Party, Swallow the Sun, Symphony X, Tankard, Tenebrarum, The Dread Crew of Oddwood, Covenant, The Mourning, The Zenith Passage, Thy Antichrist, Total Death, Trollfest, Trouble, Twilight Force, Unleash The Archers, Warfect
