rattlead.hu
Valljuk be: a ’80-as évek második felére a Venomnak javában lefőtt a kávéja. Erről természetesen nem feltétlenül ők tehetnek, hanem a tanulók, akik egyszerűen elmentek mellettük, úgy zeneiségben, mint extrémitásban. Soroljam? Ride the Lightning, Hell Awaits, Seven Churches, Bonded by Blood stb. – eme kiadványok előadói mind-mind a Venomból (is) merítettek inspirációt, ihletet, csupán lepipálták a mestereket és új kontextusba helyezték a zenei szélsőségesség fogalmát. (Mi több: a korai Metallica fotókon Dave Mustaine is büszkén hordta a Welcome to Hell-es pólóját).
Ellenben a kiadók még életben akarták tartani a „legendát” – gondolom, azért ebbe a zenekarnak is volt némi beleszólása -, és elkezdődtek az Assault-sorozatok végeláthatatlan megjelentetése. Kis túlzással: amely országban a Venom anno fellépett, az ottani koncertet megörökítették, majd Assault formájában piacra dobták. canadian Assault, american Assault, french Assault, scandinavian Assault, japanese Assault, german Assault… Roppant rajongóbarát kiadványok… Ráadásul mindegyiket másik/különböző cég jegyezte. (Mekkora lenne egy Hungarian Assault…-.)). Eme anyagot történetesen a Roadrunner tette közzé, és azon kívül, hogy Recorded live, más információ nincs is a birtokomban, illetve annyi, hogy idén újra kiadásra került. Azért még annyit hozzáteszek, hogy vert seregként tértek haza a ’85-ös USA turnéról, arról a bizonyos, Exodus-szal és Slayerrel lezavart körről, valamint szerették az embereket, rajongókat „sakkban”, bizonytalanságban tartani (netán, szívatni). Cronos: „A Welcome To Hell nagyon alapvető stílusa miatt gyorsan elterjedt rólunk, hogy egyáltalán nem tudunk játszani a hangszereinken, mi pedig igyekeztünk megfelelni ezeknek a híreszteléseknek. Akkoriban néha akár ötven interjút is adtunk egymás után, és itt-ott simán mondtunk olyanokat, hogy egy hangot sem vagyunk képesek lefogni, teljesen szarok vagyunk. Másnak meg azt mondtuk, hogy természetesen mind klasszikus képzettségű virtuózok, zsenik vagyunk, akár Beethoven Ötödik szimfóniáját is simán lenyomom. Igazából csak szórakoztunk, hogy megtörjük a monotóniát, és ne mindig ugyanazt válaszoljuk ugyan azokra a kérdésekre.”
De azután bárhova is lyukadunk ki, bevalljuk önmagunknak, hogy a Possessed lemezig tartó érájuk klasszikus – a Motörhead egy még gyorsabb, brutálisabb inkarnációjává váltak, illetve a kanadai Exciter is sokat tanult tőlük, ahogyan Lemmy-éktől is -, meghatározó mérföldkő a banda az extrém metal zenék térképén. Mire ez az 1987-es German Assault a boltokba került, a Venom klasszikus Cronos – Mantas – Abaddon alkotta felállása már sehol sem volt – noha, az ugyanabban az évben kiadott, Calm Before the Storm lemezen Cronos és Abaddon is szerepeltek -, tehát bizonyítást nyerhet fentebb felvázolt teóriám, miszerint a kiadó, „még életben akarta tartani a legendát”, van irántuk kereslet. Ezen az anyagon pl. gyorsabban játsszák a Black Metalt, feltették rá a Powerdrive-ot, amely nem feltétlenül (volt) standard koncertszám, illetve egy „nagyon igényes” Radio Interview (04:14) is helyet kapott rajta. A Witching Hourról („All hell breaks loose, Hell’s breaking loose, Witching hour”), a Nightmare-ről, és a Buried Alive-ról pedig szót sem érdemes említeni.
Többet nem tudok (nem is akarok) erről a felvételről mondani, tényleg, kizárólag csak megszállott gyűjtőknek készült.
