Fémforgács
Borisz Sarafutgyinov méltán nevezhető a hazai metal zenei élet egyik megkerülhetetlen személyiségének. Számos zenekarban és a rock-metal számos műfajában letett már név, illetve kézjegyét. Jelenleg a német death metal banda, Fleshcrawl énekeseként és a hazai Deprived Of Salvation gitáros/énekeseként tevékenykedik, valamint melo-death /deathcore vonalas szólóprojekt, a Boris The Savage útján egyengeti kellően nagy sikerrel, hiszen ez utóbbi még az extrém metal zenékkel foglakozó amerikai Decibel Magazine legújabb nyomtatott számának hasábjain is említésre került. Vele beszélgettem jelenlegi aktualitásairól, illetve terveiről.
Üdvözöllek Borisz! Örömmel tölt el, hogy ezen interjú keretének újra beszélgethetek veled. Legutóbbi alkalommal a Dusty Chopper 2020-as EP-jének apropójából beszélgettünk, azóta eltelt pár év, és számos változást éltünk és éltél meg te is. Az egyik legkiemelkedőbb, hogy te lettél a német death metalos Fleshcrawl új énekese. Ennek mi is a története? Hogyan kerültél velük kapcsolatba, stb…?
Szevasz Armand! Ezer éve… Mai napig vicces számomra, hogyan kerültem a zenekarba. 15 éves korom óta követem a Fleshcrawl munkásságát, több mint valószínű, hogy az első Death Metal zenekar volt, amit annak idején hallottam. Tisztán emlékszem a régi Hammer Válogatás CD-re, amit kölcsön kaptam az osztálytársamtól, rajta a Made Of Flesh oszlopos slágerével, a “Beneath a Dying Sun”-al. Majd így 20 év távlatából, amikor Sven beteg lett, a srácot nekiálltak session énekest keresni a jubileumi koncertekre, ideiglenes pótlásként – és mivel nekem volt egy feldolgozásom a fent említett dalból a YT csatornámon, belinkeltem poénból a post alá, hogy “Budapest túl messze van Session énekesnek?!” – Nem számítottam válaszra, de pár demo felvétel és 2 héttel később Memmingenben remegtem a stúdióban, és nem értettem, hogy mi történik…
Majd Sven borzalmasan korai halála után a srácok úgy döntöttek, hogy márpedig van még a zenekarnak mondanivalója, és nem így akarják lezárni ezt a sztorit, ezért megkértek, hogy maradjak új végleges tagként. Azóta is toljuk magunk előtt az OSDM úthengert rendületlenül.
Ha jól emlékszem a 2021-es Obscene Extreme, illetve a Tombstoned fesztiválon mutatkoztál be a Fleshcrawl-al elsőként. Milyennek érezted az akkori koncerteket, és a rajongóktól a fogadtatását, visszajelzéseket?
Elképesztően pozitív volt a visszajelzése mindenkinek. Beleértve magát a zenekart, a szervezőket, booking agenteket és legfőképp a rajongók részéről érkezett a legtöbb pozitív visszajelzés az első pár koncert után. Nyilvánvalóan vannak régebbi arcok a rajongók közül, akik nem értenek egyet azzal, hogy ennyi tagcsere és tragédia után a zenekar márpedig megy tovább és nem látszik lassulni, de nem felelhetünk meg mindenkinek.
Volt benned valamiféle drukk, izgulás, hogy egy olyan legendás énekes helyét veszed át a bandában, mint a néhai Sven „Svenson” Gross?
Ebben a sorrendben, és adj hozzá még egy pár backstage-es pánikrohamot, hányingert és színpadon remegést, amikor először láttam többezres fesztivál tömeget magam előtt. Szóval igen, ez a mai napig minden egyes alkalommal előforduló érzés/vizsgadrukk úgymond számomra legalábbis.
A Fleshcrawl 2019-ben adott ki utoljára lemezt (Into the Catacombs of Flesh). E-téren mi a jelenlegi helyzet? Készültek-e már új, közös dalok és esetleg be van-e már célozva egy aktuális lemez megjelenés?
Szerintem immár beszélhetek erről anélkül, hogy a jövőbeli kiadó ne süsse meg a golyóimat chili szószban – Az új lemez kész van. A felvételek a nyár folyamán fognak zajlani Németországban, a megjelenés pedig terv szerint 2025 vége/2026 eleje, attól függően nyilván, hogy a kötelező hivatalos körök lefutása mennyi időt és tervezést fog magával vonni. Mindenki részt vett a dalok megírásában, szóval nem csak vokál, hanem hangszeres részekben is “besegítettem” a srácoknak. (Nem mintha szükségük lenne segítségre).
2023-során két alkalommal is játszottatok a Fleshcrawl-al Magyarországon (Budapesten és Debrecenben). Várható valamikor újabb hazai koncert?
Az a helyzet, hogy ezen a ponton ez sose rajtunk múlik. Ha a booking agency-nk is úgy gondolja és létezik olyan itthoni promoter aki szívesen látna minket, a lehetőség mindig nyitva áll. Én csak oda megyek mikrofonnal a táskámban, ahova mondják.
Tavaly novemberben jött ki szóló-projekted a Boris The Savage első EP-je. Ezt, ha jól tudom egy közel 3 éve munka, előkészület előzte meg különböző single-dalok és coverek képében. Ezt a projektet mióta tervezted, dédelgetted?
Nagyon-nagyon régóta akartam egy szóló kiadványt, ami ténylegesen úgy szólal meg, és olyan érzelmek/önkifejezés jelenik meg rajta, ahogyan én azt elképzeltem. Az INVICTUS elkészítése egy elég brutális és sokszáz órát igénybe vévő procedúra volt, amit nem tudtunk, amikor nekiálltunk ennek az egésznek Jakab Tamás barátommal. Az egész sztori, a koncept, a szövegek megírása – a felvételek stb… stb…
Rendkívül örülök a végeredménynek, és szerintem mindannyiunkért beszélek, amikor azt mondom, hogy a sok stressz ellenére remekül szórakoztunk, és rengeteg vendéget is szerepeltettünk az anyagon, beleértve a WMD-s Veres Gabit, Bencze Mártont, Chris Kalbsgrinder, és a többiek, akiket most elfelejtek megemlíteni és később megvernek érte.
Az Invictus címet viselő EP három dalt tartalmaz, melyek egy disztópikus jövőképet festenek le. Mesélnél erről részletesebben?
Ahogy említettem a koncept Jakabbal a kettőnk agyából pattant ki, és az epizodikus természete a sztorinak abból adódik, hogy mind a 3 rész egy-egy különböző szemszögből közelíti meg az aktuális történetet. Az első rész egy időutazó tollából kiesett beszámoló arról, hogyan látja a jövőbeli világot, ahol Invictus (A szóban forgó történet főszereplője, aki egy öntudatra ébredt AI segéd) már rég átvette a hatalmat és a saját képére formálta a világunkat. A második rész egy prófécia az eljövendő katasztrófáról, a harmadik részben pedig maga Invictus szólal meg, és követel magának tiszteletet.
Ahogy a szemszögekben, az idővonalban is ugráltunk egy kicsit, és szerintem sikerült mind a 3 fellendülésnek adni egy egészen egyedi ízt a használt hangszerekkel, vokál tartományokkal és szimfonikus/digitális elemekkel.
A szóló-projektedről az extrém metal zenékkel foglakozó amerikai Decibel Magazin is szót ejtet. Azért ez egy igen kellemes érzés lehet, elvégre nem mindennaposak náluk a hazai zenekarok, projektek?
Meglehetősen király volt, amikor megkaptam erről az emailt igen. Ugyan én még személyesen nem kaptam példányt az újságból köszönhetően a csodálatos nemzetközi logisztika mai világának, de ami késik, nem múlik. Remélhetőleg elég emberhez eljut a kiadvány ezáltal.
Közben megjelent a Boris The Savage első magyar nyelvű dala, a Karnevál és a ” 1 DAY 1 SONG” Challenge újabb dala, a My Name Is Jeff. Erről a challenge-ről mesélnék kicsit bővebben?
(Magában röhög) – Az a büdös nagy helyzet, hogy kb. mindannyian random-ötlet generátorok vagyunk, akik melóznak velem a stúdióban/részt vesznek bármilyen projektben. Konkrétan túl sok fajta ötletünk volt, ahhoz, hogy az mindenkinek a saját zenekarában sikerüljön ezeket érvényesíteni, ezért kitaláltuk, hogy minden ilyen challenge nap elején összehozunk egy bagázst a zenész barátokból/ismerősökből – reggel kitaláljuk mi az aznapi stílus, tempó, szöveg világ témája, és nekiállunk ötleteket felrántani. Bármi sül ki belőle a nap végén, az kiadásra kerül 1-1 új single formájában.
A Karnevált pedig lényegében tekinthetjük stílusában az INVICTUS folytatásának, a szöveg világot Hamvas Béla azonos című regénye alapján szintén Jakab Tamás készítette el.
Gondolom ennek a challenge hamarosan jön a folytatása?
Olyannyira, hogy még ezzel az interjúval is késtem, mert az új epizódot készítettük, ami 2000-es évekbeli metalcore-t céloz meg, gigászi dallamos refrénnel, ezúttal Bencze Márton torkából.
A My Name Is Jeff egy igazi tüzes southern metal dal a projekt melo-death vonalaihoz képest. Neked mennyire fontos, vagy épp mennyire előny, hogy egy zenész több műfajban is otthonosan mozogjon?
Az, hogy más zenészek milyen műfajokban mozognak, vagy hogyan szerintem nem rám tartozik. Én/A baráti társaságnak a nagy része egyszerűen túl érdeklődő ahhoz, hogy 1 specifikus dolog mellett rakjuk le a fókuszpontot. A Southern műfaj mindenkinek régi szíve csücske, szóval ebből már 2 dal is született Mikey Smith és Suvada Péter hangszeres együttműködésével. És ez meglehetősen frissen tartja a saját motivációnkat is, annak érdekében, hogy egyre érdekesebb és összetettebb dolgokat próbáljunk ki.
Ebben a dal csak úgy, mint az EP dalaiban is zenészbarátaid, ismerőseid működnek közre. Mennyire fontosak számodra az ilyen közreműködések? Hisz te személy szerint is számos más zenész, például BalashToth legutóbbi anyagán is közreműködtél.
Nekem ez a mindenem. Ez valószínűleg a leg “hippibb” dolog lesz, amit valaha leírtam, de ez az egész egyszerűen nem működik szeretet és összetartozás nélkül. Ez az, ami központosítva tart minket, amiért lehet dolgozni és alkotni, és idővel már-már elkerülhetetlen, hogy az ilyen jellegű közös munkából életre szóló barátságok kötődjenek. És ha ez még nem is történik meg, rengeteg munkakapcsolatot és virágzó együttműködést láttam így születni az évtizedek során.
Vagyis számodra a kapcsolatok ápolása nem csak zenei téren fontos?
Egyáltalán nem. Ugyan mindennap zenészekkel/zenében dolgozó emberekkel vagyok körülvéve, nyilván valahol elkerülhetetlen milyen emberekkel veszem körül magam, de az új kapcsolatok létrehozása és ápolása mindig fontos.
Ha már kapcsolatok! Te személy szerint több mint két évtizede része vagy, voltál a hazai és nem túlzok, ha azt mondom a nemzetközi metalszínterének. Ennyi idő távlatából te, hogy látod a mai metalérát? Változott? És ha igen mi? Vagy épp merre tart?
Klisé lesz, amit mondok, de a klisék azért léteznek, mert van alapjuk. A színtér is, a rajongók fogyasztási szokásai, minden megváltozott. Sokkal drágább lett koncertezni/turnézni/zenekart alapítani és fenntartani is, nem beszélve a kegyetlen bérleti díjakról, amik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a folyamat nehezebb legyen. Ugyanakkor a másik oldalról viszont sosem volt ennyire egyszerű az emberek szeme elé kerülni a social media-nak és az általános online jelenlétnek köszönhetően. Ennek pedig az lett a következménye, hogy sokkal többen kezdtek el ezzel foglalkozni és az online térben lévő verseny is sokkal nagyobb lett. Se pozitívan, se negatívan nem akarok ezzel kapcsolatban nyilatkozni, mert szerintem, mint mindig – most is csupán egy generációs változásról van szó, amihez lehet alkalmazkodni, vagy figyelmen kívül hagyni. A választás ezzel kapcsolatban mindig az adott művészé, és mindenkinek máshogy működik ez a rendszer, amit zenei világnak hívunk. Összességében én rendkívüli módon élvezem mind a “Buli-Metál” bandák piaci terjedését, mint az Electric Callboy (akkoris Eskimo marad ez a banda a fejemben örökre) és az Old-School Death metal és az Extrém Deathcore reneszánszát az olyan bandákkal, mint a LIK, a nemrég visszatért Dismember, a Shadow Of Intent, a Lorna Shore, és még sorolhatnám a végtelenségig.
A te tapasztalataid alapján milyen különbségek vannak a műfajon belül hazai és nemzetközi fronton. Legyen az zenekari, koncert, stb…?
Hát kezdjük azzal, hogy ez a kérdés nem fair. Mármint persze, teljesen más a nemzetközi, Európai és az USA színtér is, igaz az utóbbival kapcsolatban csak felszínes élmények szempontjából tudok beszélni, mivel nem sokszor vitt az utam/utunk még arra, de amikor volt alkalmunk a nagy tócsa túloldalán játszani, minden alkalom egy külön életre szóló élmény volt. Itt szerintem szintén egyszerűen arról van szó, hogy mennyire van az ember “mélyen” benne ebben az egészben. Mindenhol vannak kategóriák, szempontok és idézőjeles szabályok, amiknek az ember vagy megfelel, vagy nem, és akkor elkezdi látni a változást, és a színtér mögött zajló munkafolyamatot. Nagyon dióhéjban én azt veszem észre, hogy külföldön továbbra is sokkal nagyobb az érdeklődés az ilyen típusú rendezvények iránt, és a rajongók is közvetlenebben és érdeklődőbbek. De mint említettem ez is lehet csupán azért, mert az itthoni színtéren manapság nem igazán van alkalmam mozogni.
Elindítottad saját zenei stúdiódat, a The Lair Of Savaget. Erről mondanál pár szót?
Az egész azzal kezdődött, hogy mindig is azt akartuk, hogy ha nem is vérprofi kicsiszolt minőségben is (néha kifejezetten azzal szembemenve) a Deprived Of Salvation úgy szóljon, ahogy az a mi fejünkben megszületett. Aztán ahogy egyre több ember fordult meg nálunk és egyre többen érdeklődtek, tudok-e nekik esetleg audio és vizuális munkákban, szépen lassan ez is egy mellékállás lett a többi dolog mellett, amit csinálok/csinálunk. Várunk mindenkit szeretettel amúgy, Mixing, mastering, videóklip készítés ügyében továbbra is.
Zárásként hamár említetted a Deprived of Salvation-t. Ott mi a helyzet?
Akkor erről is nálatok lesz elszórva az első információmorzsa. Úgy döntöttünk, hogy az első lemezünk megérdemel egy teljesen új köntöst. Ami újrafelvételt, keverést, a teljes folyamatot magába vonja. Ez a projekt a YouTube csatornán fog megjelenni pár dalos részletekben, playthrough videókkal kísérve, és emellett javában dolgozunk az új lemezen is, amiről nemsokára mindenki hallhat egy új single-t. Áprilisban meg útra kelünk kicsit kimozgatni magunkat az általános uborkaszezonból, ahol is a Cutterred Flesh-nek fogunk nyitni Kolozsváron és Temesváron.
Borisz, köszönöm a beszélgetést! És további jókat az utadon!
Én köszönöm a lehetőséget! Találkozunk az úton valahol, valamikor!
(fotók: Photo Legions)
