rattlead.hu
Bár a négy finn fiatalemberrel ellentétben (Heavy túra című film) én nem fesztiválfellépésre utaztam, adja magát a cím: Los-Angeles-i családi kirándulásunk programját a magam részéről igyekeztem a műfaj neves személyiségei és helyszínei köré felépíteni.
Phoenixből indulva, első éjszakánkat Coachellában töltöttük. Minden év tavaszán itt rendezik meg az Egyesült Államok egyik legnagyobb (nem metal) zenei fesztiválját. Ahogy néztem, szállásunk a rendezvény helyszínének közvetlen szomszédságában volt. Másnap a stoner metal világának legnevezetesebb üdvözlő tábláját, a Kyuss harmadik nagylemezének címet adó Welcome to Sky Valley-t kerestük fel. Az oda vezető út, bár jó minőségű, igazi hullámvasút-élményt kínál: dombok, huplik gyors egymásutánja, tiszta vidámpark-fíling. A tábla szövege és mintázata nem ugyanaz, mint amit az 1994-es album borítóján látunk, ám így is hosszú ideje áll az út szélén, és számos zarándok megörökítette már. Ezt követően értünk a szélturbinák erdejébe, amelyek közül egyet a WtSV bookletje is megörökít. A lemez utolsó (komoly) dalát ihlető Whitewater vízfolyásnak viszont csupán az üres medre fölött roboghattunk át.
Ozzy Osbourne és a Quiet Riot egykori gitárosa, a tragikusan fiatalon, mindössze 26 évesen elhunyt Randy Rhoads családi mauzóleuma a Mountain View temetőben található. Nagy kedvencem volt a srác, különösen az első két Ozzy-albumnak köszönhetően. Végső nyughelyét viszont nagyon benéztük: valamiért a Los Angeleshez közelebb eső, Pasadena városrészben található Mountain View Mausoleumot gombostűztem meg a térképen, és csodálkoztam, hogy amikor odaértünk, csak egy templomot találtunk. ChatGPT „barátunk” árulta el, hogy a kriptát nem itt, hanem a jó másfél óra autóútra keletre fekvő Mountain View Mortuary & Cemeteryben kell keresnünk, ami mellett idefelé jövet egyébként elautóztunk. Így aztán ezt a látogatást a visszaútra halasztottuk.
Első teljes Los Angeles-i napunkat családom hölgytagjai a Universal Studios területén felépített Harry Potter varázsvilágban töltötték, én pedig az alatt nyakamba vettem a várost. Amikor egy új helyet keresek fel, rocktörténeti szempontból is készülök rá: azon kívül, hogy megnézem, ottlétem alatt lesz-e esetleg valamilyen engem érdeklő koncert, annak is utánaolvasok, hogy vannak-e olyan fontos helyszínek, amelyek a metalhoz kötődnek, nyugszik-e valamilyen híresség, egykori kedvencem az ottani temetőben, és él-e ott olyan muzsikus, akivel esetleg összefuthatnék. Mivel LA-ben ez alkalommal csak bő két napot töltöttünk, az utolsó programpont kimaradt, a többiből viszont igyekeztem kihozni a maximumot, hiszen bármennyire is a San Franciscóhoz köthető Bay Area thrash áll közel hozzám, Los Angeles mégiscsak a metal egyik fellegvára.
Kora délelőtt a hatalmas Forest Lawn Memorial Parkot (temetőt) kerestem fel. A Google térképe is jelzi, de ha nem, a findagrave.com oldal is segít abban, hogy rátaláljak arra, akit keresek. Elsőként Lemmy és Ronnie James Dio síremléke előtt róttam le tiszteletemet. A Motörhead egykori frontemberének urnája eléggé el van rejtve: több, jóval feltűnőbb feliratú tábla alatt, a földhöz egészen közel található. Szerencsére a rajongók által otthagyott tárgyak felhívják rá a figyelmet.
Dio szarkofágja annál feltűnőbb. A Forest Lawn alapvetően urnatemető, az elhunytak földi maradványait egyetlen fém-vagy kőlap fedi a talajon. Csupán néhány mauzóleumban találunk nagyobb, díszesebb síremlékeket, de ott is ragaszkodni kell bizonyos szabványokhoz: a szarkofágok meglehetősen hasonlítanak, és egymáshoz képest szimmetrikusan helyezkednek el, rajtuk egy-egy márványból készült, klasszicizáló szobor, esetleg fölöttük egy nagyobb kép. Diónál a kiegészítők dobják fel a képet, teszik egyedivé az énekes végső nyughelyét: az ördögvillával díszített vázák, a színes csóknyomok a fehér márványfelületen, a kővázában hagyott üveges sör, és persze a felirat: „The Man on the Silver Mountain”. Összességében Ronnie-é a park egyik legmonumentálisabb emlékműve.
Érdekes, a két ikon nyughelye egymástól mindössze néhány lépésnyire található, aki rajongó erre jár, szerintem mindkettőt felkeresi. Plusz a néhai Rainbow- és Black Sabbath-frontember közelében, egy jóval egyszerűbb sírban helyezték végső nyugalomra egykori harcostársát, Jimmy Baint is, az emléktábla felirata szerint stargazert és starmakert (azaz csillagnézőt – utalva a Rainbow egyik leghíresebb dalára – és sztárcsinálót), klasszikus zenekarok szürke eminenciását.
Egyébként Forest Lawn-ból is kettő van Los Angelesben, legalábbis ugyanannak az intézménynek két parkja. Aki például Michael Jackson vagy Liz Taylor mauzóleumához zarándokolna el, annak egy másik, kisebb sírkertet kell megcéloznia, ami a nagy temető szomszédságában található.
Innen a Hollywood Boulvard-on található Walk of Fame-re vitettem magam, és a Hollywood-i Hírességek Sétányán korzóztam, amelynek járdáján egymást érik az elmúlt 60-70 év filmeseinek, zenei előadóinak csillagai. A közepükön szimbólum, amely jelzi, hogy az adott személy vagy társulat melyik művészeti ág képviselője (volt). Tényleg mindenki itt van, aki számít, ugyanakkor körülbelül 50 méterig érdekes az egész: az ember nem mehet kilométereken át lehajtott fejjel, miközben ezerrel zajlik körülötte az élet. „Begyűjtöttem” néhány rockzenekart, és onnantól már csak az emberekre, valamint az épületekre fókuszáltam.
A Hollywood Forever temető a város közepén fekszik, és a Forest Lawn-nal ellentétben jóval klasszikusabb nekropolisz díszesen faragott sírkövekkel, kriptákkal. Január 3. volt, ragyogóan szép idő, a fű harsogóan zöld, a mókusok és a pávák élettel töltötték meg a kertet. A kis tó közepén szökőkút, a vízből kiálló köveken, fatörzseken teknősök napoztak, körülöttük kacsák és egy szürke gém járőrözött. A sírok élénk, sokszor vidám, játékos dekorációi is az életet ünnepelték.
Ide Chris Cornell miatt jöttem, ám a sírköve korábban annyira egyszerű volt, hogy valami máshoz, egy feltűnőbb objektumhoz képest kellett betájolnom magam. John William Cummings, azaz Johnny Ramone, a The Ramones gitárosa pár méterrel odább található síremléke jóval különlegesebb, arra rálelve a Soundgarden és az Audioslave egykori énekesét sem volt nehéz megtalálnom. Ráadásul az elmúlt időszakban a Cornell-sír fedőlapja köré csinos kis kertet telepítettek pozsgásokból. Johnny-n kívül egyébként egy másik Ramone, a basszusgitáros Dee Dee (Douglas Glenn Colvin) is ebben a temetőben alussza örök álmát.
Rövid pihenő után Los Angeles két legendás rockklubját, a Whisky a Go Gó-t és a Troubadourt belülről is szemügyre vettem volna, ám péntek délután 4 óra körül még mindkettőt zárva találtam. Számos, később világhírű zenekar kezdte ezen intézmények falai között a pályáját, de e pubokban, ahogy láttam-hallottam, ma is csordogál az élet. Ottlétemkor mindkettőben éppen zenekari próba vagy hangbeállás zajlott, láttam az elkövetkező napok programját, és a Whiskyhez velem együtt érkezett meg az egyik aznap fellépő zenekar, a Chained Saint és stábja, de amíg ott voltam, ők is a kapukon kívül várakoztak.
Másnap reggel a Newport Beach közelében található Pacific View Mortuary & Memorial Parkba autóztunk ki (köszönet érte sofőrömnek, a feleségemnek), ahol a findagrave.com útmutatását követve nem volt nehéz megtalálni a Slayer egykori gitárosa, Jeff Hanneman sírját. Kevin DuBrow-ét annál nehezebb, ám ha már ott voltunk, a Quiet Riot néhai énekesének földi maradványai előtt is leróhattuk kegyeletünket.
Ahogy odafelé menet távolodtunk a város központjától, sorra haladtunk el az egykori nevezetes koncerthelyszínek mellett. Itt, a Los Angeles-i The Forumban rögzítették például a Scorpions World Wide Live koncertalbumának 1984. április 24-i és 25-i történéseit; a Long Beach Arénában, 1985. március 14-17. között az Iron Maiden Live After Death élő albumának első 13 dalát („Scream for me, Long Beach!”); Costa Mesáról pedig az az 1992-es Black Sabbath buli ugrott be, ahol az éppen bedurcizó Diót Rob Halford helyettesítette.
Hazafelé, utunk utolsó előtti napján végre a San Bernardinó-i Mt. View Mortuary & Cemeterybe is sikerült eljutnunk, ahol tényleg nem nehéz odatalálni Randy Rhoads (és édesanyja, Delores) mauzóleumához: a bejárathoz közel, attól valamivel előre-balra található, más hasonló építmény nincs is a közelben. Randynek nagyon rövid karrier adatott, de ahogy az sok helyen olvasható, játéka így is számos muzsikusra gyakorolt nagy hatást. Sírfelirata szerint: „A life dedicated to music – An inspiration for all young people”, azaz a zenének szentelte az életét, és minden fiatal számára inspirációt jelentett.
Ez volt az én Phoenix és Los Angeles közötti heavy tripem; aki esetleg valamikor a jövőben erre járna, és hasonló terveket fontolgatna, annak nagyon ajánlom a findagrave.com oldalt, ami nem csak azt mondja meg, hogy a keresett személy melyik temetőben nyugszik, hanem egy térképvázlaton meg is mutatja a sír, a kripta vagy a mauzóleum pontos helyét.
