Rockvilág.hu online rockmagazin
Aki valamennyire is képben van a progresszív rock/metal szcéna egyetemes történelmével, illetve az utóbbi idők zenei híreivel, bizonyára hallott a Dream Theater háza táján zajló történésekről. Mike Portnoy doboslegenda visszatérése szinte felrobbantotta a közösségi médiát, ám hagyjuk most a bulvárt és nézzük meg, mi is történt a Papp László Arénában november elsején.
Mielőtt belefolynék a részletekbe, hadd írjam meg, hogy szinte lehetetlennek tartom ezt a cikket az objektivitás tükrében megírni, hiszen számomra és sejtéseim szerint sokadmagamat is beleértve egy óriási nosztalgiafaktorral bíró koncertnek voltunk tanúi, és ennek tudata talán megnehezítheti a józan ítélőképességemet, de azért megpróbálom a lehető legtisztább módon átadni az élményt.
Fontosnak tartom leírni, hogy engem anno amolyan sokként ért Mike Portnoy távozása, viszont emellett izgatottan néztem az akkori potenciális dobosok meghallgatásáról készült videókat, és kvázi sejtettem, hogy Mike Mangini lesz a befutó, bár akkor magam is nehezen képzeltem el, miként fogja betölteni a Portnoy után hagyott űrt. Voltaképp sikerült is, meg nem is.
Szerettem a vele készült első két anyagot „A Dramatic Turn Of Events”, illetve a 2013-as, nemes egyszerűséggel „Dream Theater”-re keresztelt lemezt), azonban szép lassan kezdtem úgy érezni, hogy valamiért már nem érdekel annyira a zenekar munkássága, főleg a 2013-as albumot követő anyagok miatt, így pár évre le is álltam a Dream követésével, inkább előszedegettem a korábbi lemezeket („Images and Words”, „Awake”, „Train of Thought”, „Systematic Chaos”, „Black Clouds and Silver Linings” rengeteget pörögtek).
Nos, Mike Portnoy visszatérése után a kérdés csak az volt, mikor jön a turné.
Kérdésünk hallgató fülekre talált, így a koncertsorozat meg is kezdődött 2024 októberében, majd november elsején el is érkezett a budapesti állomásra.
Már a koncertet megelőző pár órában is éreztem, hogy ez bizony egy különleges koncert lesz. Érzéseim nem csaltak.
Lássuk, mi történt:
Nem az első alkalom, hogy a DT előzenekar nélkül lép színpadra, ugyanis a két felvonásból álló esemény kifejezetten a zenekar életművéből építkezik, így valószínűleg idő hiányában és a fókusz megtartása érdekében szükségtelenné vált egy esetleges support banda kérdése.
A 19:30-as kezdést pontosan tartották. A meglehetősen feszült, számomra már zavaró „Pszicho” felvezető után felcsendült a Metropolis Pt.1 intró témája. Ahogy körültekintettem, már az első pár másodpercben láttam a mosolygó arcokat, ebből már garantált volt a kiváló hangulat.
Amint lehullt a Dream Theater artwork-kel ellátott függöny, az egész Aréna torkaszakadtából üvöltött. Imádom ezt az érzést.
Egészen elképesztő volt látni és tapasztalni, ahogy ez az öt ember és az általuk adott produkció mekkora energiát szabadított az Arénára, pedig ha belegondolunk, abszolút sejthető volt a best of szett, illetve nem kevés videó keringett az utóbbi bulikról, szóval nagyjából tudtuk, mi fog történni, de ennek ellenére is meglepetésként hatott ez az erős kezdés.
Ezen a ponton szükségesnek érzem megemlíteni James Labrie-t:
Emberünk hangi adottságairól nem sok jót hallottam az utóbbi időben, főleg, amiket viszonylag friss videók alapján tapasztaltam, ennek ellenére teljesítménye számomra kellemes csalódás volt. Azt azért tudni kell, hogy a korábbi hangszálproblémái miatt igen komoly munkájába került egyáltalán a közelébe érni annak, amit régen nyújtani tudott. Néhol azért éreztem a „Vince Neil effektust”, de szerintem vállalhatóan lehozta a koncertet, főleg a fentebb említettek tudatában.
John Petrucci még mindig egy állat, habár ez az egész zenekarra elmondható. De tudtommal csak JP-nek van saját whiskey-je, haha.
Érdekes, hogy itt van az a zenekar, akik kvázi egy új szintre helyezték a progresszív metalt, mint műfajt, tele mindenféle matekos megoldással, ám mégis ott figyel az alázat a tagokban és a játékukban. Tény, hogy a Dream egy bizonyos mennyiség felett sok tud lenni, mégis gyönyörűen érezhető a muzikalitás és a dalok mögött rejtőző kompozíció.
Jordan Rudess billentyűmágus és John Myung sem árulnak zsákbamacskát. Mint mindig, most is a precizitás és a profizmus, ami jellemző volt rájuk.
Mike Portnoy, aki az aktuális turné szinte legnagyobb ünnepeltje, elemében volt ezúttal is. Emberünk visszatérését óriási ováció fogadta, amit meg is értek. Generációkat inspiráló stílusa a mai napig a rock-metal dobolás magasiskoláját képezi. Egyedi témáira jópár embert láttam légdobolni az Arénában (beleértve magamat is).
A háromlábdobos szerkó habár túlzásnak tűnhet, szerintem teljesen alap, és szinte kötelező része a Dream színpadképnek. Az alapvetően letisztult színpadképhez társultak a menő fényhatások. Számomra néha furán jött le a háttérvetítés a hetvenes évek pszchedelikus hangulattal, bár abszolút megértem a miértjét, hiszen a DT univerzum egy fontos pillére ez a fajta világ.
A „soldout”-tól messze voltunk, viszont szépen megtelt az Aréna.
A hangzásról már nem nagyon merek nyilatkozni, mert sokszor előfordul velem, is, hogy az adott hely, ahol állok, nem annyira adja át a „valódi” hangzást, viszont pár méterrel bentebb, kintebb, oldalt jobbnak érződhet. A keverő mögött jobbra állva nem annyira éreztem azt a hangzásbeli átütő erőt, amire számítottam, sőt, voltak pillanatok, amikor nagyon figyelnem kellett, hol tartunk. Szóval úgy fogalmaznék, hallottam már a DT-t jobban is szólni.
A best of programot ízlésesen állították össze, és külön kuriózum, hogy a Mangini-érából is előkerült két dal: „Barstool Warrior”, „This Is the Life”, utóbbi balladisztikus hangulatával remekül illett a szettbe.
A részletes dallistát a cikk alján található linken megtaláljátok, de néhány dalt azért kiemelnék: „Overture 1928”, „The Mirror”, „Metropolis Pt.1”, „Hollow Years”, „As I am”, „Constant Motion”, „Under a Glas Moon”, „Pull Me Under”, illetve a közelgő nagylemezről a „Night Terror”, ami kifejezetten jól tükrözi a Dream Theater ars poeticáját.
Korábban kétszer sikerült lássam a Dream Theatert, mindkettőt Mike Manginivel, zseniális bulik voltak, viszont ez most szerintem tényleg egy különleges, és rendkívül fontos esemény volt 2024-ben.
Várjuk az új lemezt.
Setlist:
https://www.setlist.fm/setlist/dream-theater/2024/papp-laszlo-sportarena-budapest-hungary-13ab6555.html
Cikk:Sledge
Fotók: Pásztor Csaba
