rattlead.hu
Túlnyomórészt frissen megjelent lemezeket és több évtizedes klasszikusokat hallgatok, a gyűjteményembe csak néhanapján kerül be egy-egy nem teljesen új, ám nem is olyan régi anyag. A Fairytale legutóbbi alkotása is ilyen album: még tavaly februárban látott napvilágot, és a hozzá hasonló stílusban fogant művekkel együtt a heavy/power muzsikák iránti igényemet hivatott kielégíteni.
A német csapat az ezredfordulón alakult, ehhez képest a mostani csupán a harmadik nagylemezük. Ennek oka – gondolom – mindenekelőtt a felállás instabilitásában keresendő. A Fairytale a gitáros Colin Brinker szerelemgyereke, ő az egyetlen, aki a zenekar valamennyi hanghordozóján szerepel. A bandának a kétezres évek első dekádjában mindössze egy EP-t sikerült kipréselnie magából (Book of Fairytales – 2006). Rá öt évre érkezett a bemutatkozó nagylemez (Rise of the Twilight Lord – 2011), ám Brinkernek egészen 2014-ig kellett dolgoznia azon, hogy az együttesnek kialakuljon egy stabil magja, amire aztán a jövőt építeni lehet. Ez a mag rajta kívül Carsten Hille énekest és Stefan Klempnauer gitárost jelenti; az utolsó két album már velük készült, ám a megjelenések hatévenkénti gyakorisága így sem mondható sűrűnek. Az Army of Ghosts-on két újoncot avattak a basszusgitáros Hendrik Klahold és a dobos Fabius Farkas személyében.
A Fairytale név hallatán elsőként valamiféle szimfonikus power cuccot várnánk, a zenei irányvonal azonban ezen a lemezen a Helloween, Hammerfall és a Freedom Call által kitaposott csapáson mozog, a fantasy tematika pedig a horror koncepció irányába tolódott el. A dalok többsége fogós elemeket, refréneket sorakoztat fel, számomra az egyetlen negatívumot a sokszor vékony, maszatos dobhangzás jelenti.
Az új anyag egy sejtelmes zongorás, szintis intróval (The Altered) nyit, amely hangulatában akár King Diamond eljövetelét is jelezhetné. A címadó Army of Ghosts középtempós nóta: inkább epikus felvezetése a sztorinak, mintsem mindent elsöprő, a hallgatót lehengerlő bombaszt. Utána viszont érkezik személyes kedvencem, az album egyik legjobbja, a Voices from Inside, amely az europower irányzat minden erényét ötvözi magában. Tetőpontját a fülbemászó refrénben éri el, amelynek dallamát a gitárszólam és vokálok uszálya követ.
Az 1428 is marad a magasabb sebességfokozatban, és ennek a dalnak a refrénje is lehetőséget ad az együtténeklésre. A Possessed tempója és az ének Hammerfall-os, a misztikus hangulat, a fenyegető gitársound és a téma viszont a Mexican Ape-Lord zenés kísértethistóriáival mutat párhuzamot. A Morningside középtempós verzéit a refrénben sebességmámor és himnikus dallamok váltják.
A MAL képi és zenei univerzumával való hasonlóság a változatos Waxwork-ben is tetten érhető. A Horace P-vel pedig ismételten visszatérünk a Hammerfall-tól ismerős témákhoz. A műsort záró Alive-ot legalább három téma teszi élvezetessé, amelyek közül a refrént megelőző, szaggatott tempót emelném ki.
Az Army of Ghosts, ha nem is mentes az áthallásoktól, egy változatos, szórakoztató heavy/power anyag, az irányzat európai vonalának kedvelői számára erősen ajánlott alkotás.
