Hard Rock Magazin
A rövidesen Budapesten koncertező Arch Enemy bejelentette, hogy március 28-án jelenik meg ’Blood Dynasty’ című új lemezük. Michael Amotték a tegnap kezdődött turné műsorába 2 új dalt is belevettek.
A nyáron dobta be az Arch Enemy a Dream Stealer című dalát, amelyről most derült ki, hogy a 2025. március 28-án érkező ’Blood Dynasty’ nyitó szerzeménye. A svédek tizenkettedik lemezén 11 friss szerzemény lesz hallható, természetesen a jellegzetes kemény riffekkel és meglepetésként tiszta énekkel is. Michael Amott így mesélt az új albumról: „Az új album feszegeti a határait annak, amit eddig csináltunk, van benne minden, amit elvárhattál ettől a zenekartól, és még több is! Alig várjuk, hogy meghallgassátok és átérezzétek azt az energiát, amit minden egyes számba beleöltünk. Üdvözlet a ’Blood Dynasty’-ben!”
Tegnap startolt el az Arch Enemy, az In Flames és a Soilwork közös turnéja Glasgow-ban, ahol a fent említett Dream Stealer mellett a Liars & Thieves című friss dalt is bemutatták Alissa White-Gluzék a jövő márciusban megjelenő albumról. Reméljük, rövidesen kislemezként is hallható lesz ez a tétel, de egyelőre be kell érnünk egy rajongói felvétellel. Ne feledd, a turnénak október 23-án lesz a budapesti állomása! A három zenekar telt ház előtt lép a Barba Negra nagyszínpadára, bővebb információ az esemény Facebook-oldalán.
A ’Blood Dynasty’ a hazai lemezboltokban is rövidesen előrendelhető lesz CD-n, 2 bónuszdalt tartalmazó deluxe CD-boxban, fekete vinylen, valamint arany / piros színű 2 LP + CD lemezeket rejtő artbookban.
’Blood Dynasty’ dallista:
01. Dream Stealer
02. Illuminate the Path
03. March of the Miscreants
04. A Million Suns
05. Don’t Look Down
06. Presage
07. Blood Dynasty
08. Paper Tiger
09. Vivre Libre
10. The Pendulum
11. Liars & Thieves
12. Break The Spell (bónuszdal)
13. Moth (bónuszdal)