Hard Rock Magazin
Különleges lehetőséget sodort elém az élet: tálcán kínálták fel, hogy harmadjára beszélhessek Jordan Rudess-szel. Tudtam, hogy a Dream Theater „varázslójával” könnyű dolgom lesz, így egy forró nyári este a szeptemberben érkező ’Permission To Fly’-ról és a DT-s aktualitásokról is kérdeztem.
Februárban érkezett a hír, hogy az Inside Out Musichoz igazoltál. A legutóbbi szólólemezed, a ’Wired From Madness’ a Mascot Label Group gondozásában jelent meg. Miért váltottál labelt? 2019-ben még jó dolgokat meséltél a holland kiadóról és azt mondtad, várod az újabb közös munkát velük.
Több oka is volt a váltásnak. Az elsődleges az volt, hogy az Inside Out Musicra otthonként gondolok régóta. Ez a kiadó a progresszív zene otthona és persze a Dream Theateré is pár éve. Az utóbbi időben sokat dolgoztunk velünk. Több emberrel igazán jó kapcsolatot ápolok, így mindent egybevéve úgy döntöttem, hogy a megérzésemre hallgatok és nem a Mascotnál folytatom.
Aki hallotta a korábbi szólólemezeidet, virtuóz zongora- vagy billentyűshangszer-játékot, komplex progresszív szerzeményeket várhatott, de a ’Permission To Fly’-on az ének lett a főszereplő. Nehéz volt ez a döntés számodra, hogy a te játékod helyett egy énekesé legyen a főszerep?
Igazán örülök a kérdésnek, mert ezek szerint hallhattad az albumot. Mostanság még nem sokan hallhatták.
Igen, én már hallottam.
Örülök. A ’Wired From Madness’ után is egy hasonló albumot szerettem volna csinálni, de olyat, ami sokkal közérthetőbb. Persze továbbra is progresszívat, olyan igazán Jordan Rudess-est. Mivel én is szeretek zenét hallgatni, ilyenkor olyat választok, ami egyszerű, és ének is van benne. Arra gondoltam, hogy ezt a magam módján, de megcsinálom. Ez egy olyan mix, ahol néhány dal könnyedén befogadható, de a Jordan-féle őrületes dolgok is ott vannak. Ennek a kihívásnak fontos része volt, hogy megtaláljam a megfelelő énekest, aki hangja lesz a zenei elképzeléseimnek. Ez nem volt könnyű feladat, mert rengeteg jó énekes van. Egy olyat kellett találnom, aki méltó módon nyúl az elképzeléseimhez. Na, ez még nehezebb feladatnak tűnt! De minden aggodalmam megszűnt, miután beszéltem egy barátommal, Roie Avin a Prog Reporttól ajánlotta nekem That Joe Payne-t. „Jordan, csak hallgasd meg ezt a srácot, hogy énekel!” Így fedeztem őt fel, aztán később beszéltem is vele, de ekkor még nem mondtam neki semmit az elképzeléseimről. Szépen apránként eljutottunk oda, hogy megkértem, legyen az énekes a lemezemen. Persze igent mondott. Nagyon örülök, hogy mellette döntöttem, mert minden egyes dolgot komolyan vett. Minden harmóniát, minden egyes dallamot, amit elküldtem neki a demófelvételeken. Kiderült, hogy nemcsak egy nagyszerű énekes, de a szakmai tudása is megvan hozzá. Néhány dolgot ő javasolt az énektémákban, tetszettek az ötletei. Nagyon örültem, mert végre találtam valakit, aki értette az elképzeléseimet.
Darby Todd hogy került a képbe?
Darbyval akkor találkoztam, amikor a Dreamsonic turnén voltunk a Dream Theaterrel, Devin Townsend és az Animals As Leaders társaságában. Ott barátkoztunk össze, jó srác és nagyon jó dobos. Amikor elérkezett az idő, rengeteg anyagot előkészítettem neki, mivel a dobos fontos része a megszólalásnak szerintem.
Szabad kezet adtál neki, vagy a te elképzeléseidet valósította meg?
Ez egy jó kérdés! A dobos esetében eddig minden eddigi szólólemezemhez készítettem vázlatokat. Egy ilyen demószerű dobsávot, csak hogy érezzék a súlyokat. Ezek nem voltak komoly dolgok, felvettem és odaadtam neki.
A gitáros részen mi a helyzet? Sokat látni téged gitározni az utóbbi időben, magad készítetted el esetleg?
Mivel szinte mindent magam kezdtem el felvenni, a fúvósokat, a vonósokat, a kórust, így ezek az én egyéni stílusomban szólalnak meg. Mivel sokat gitározom mostanság, volt egy elképzelésem a gitár hangzásához is. Az egyik közeli barátom, aki fogorvos és gitáros is, ő segített pár dologban. Azt beszéltük, hogy először elküldök neki egy dalt, és nézzük meg, mi történik. Már nem emlékszem, melyik dalt küldtem el neki pontosan, de először a ritmusgitársávokat küldte vissza nekem és lenyűgözött. Ő Steve Dadaian, akinek klasszikus gitár a fő hangszere, de kiváló képzést kapott, nagyszerű zenész és persze elektromos gitáron is játszik. Szépen lassan lecseréltük azokat a dolgokat, amiket magam készítettem. Végül a lemez nagy részén ő játszik. Még meg kell említenem egy fiatal chilei gitárost, Bastian Martinezt. Ő szólózik az Embers és az Into The Lair című dalokban. Ezen felül néhány szólót magam is játszottam, de kicsit szégyenlős voltam ezen a fronton, így ezekről nem készült videó. Az egyik ilyen szólóm a The Alchemistben hallható. Nekem a gitározás csak hobbim.
Én szeretnék megemlíteni még egy embert. A lányod, Ariana írta a dalszövegeket. Ő korábban is írt már vagy ez az első alkalom?
Profi szövegíróként ez volt számára az első alkalom. Korábban én írtam a szövegeket is, szerettem azokon dolgozni. De ha őszinte akarok lenni, azért élveztem, mert a hangzásokat kerestem és nem a mondanivalót. A zenei résszel voltam jobban elfoglalva. Az általam elképzelt hangokhoz a megfelelő hangzásokat kerestem. Amikor ennek az albumnak a szövegein gondolkodtam, akkor azt akartam, hogy jól megírt, mögöttes tartalommal is rendelkező legyen. Tudtam is, kihez kell fordulnom: a lányom nyelvész, egyetemet végzett. Beleásta magát a költészetbe és még zenei tehetsége is van. Ezért választottam őt és úgy gondolom, hihetetlen munkát végzett.
Hogyhogy az Embers jóval a lemez bejelentése előtt debütált?
Azért, mert a Moises nevű cég nagykövete is lettem közben. Lehet, hallottál már róla, ez egy csodálatos alkalmazás, amely a kész dalt szétszedi újra sávokra. Le lehet lassítani, gyorsítani… bármit, amit csak el tudsz képzelni. Elég egy sztereó audió fájl, amit feltöltesz a szerverükre, a feldolgozás után már készen is vannak a külön hangsávok. A Moises segítségével jelent meg ez a kislemez, hogy mindenki hallhassa a teljes kontextusát a dalnak. Így az emberek kipróbálhatták, hogy milyen, ha eldobolják, vagy ki lehetett cserélni a szólókat, a billentyűs részeket, de akár a harsonát is. Az Embers így jelenhetett meg korábban.
Ha már szóba kerültek a legújabb technikai dolgok: te elismert zenészként mennyire tartod jónak azt, hogy manapság a zenészek személyes találkozás nélkül, különböző applikációk, egyszerű stúdióprogramok és az internet segítségével készítenek lemezeket, majd egyszerűen csak a világhálón népszerűsítik azokat.
Engem a technikai újítás érdekel. Mindig is kerestem azokat a lehetőségeket, amik engem is inspirálnak és a velem kapcsolatos dolgokat egy magasabb szintre emelhetik. Nem félek az új dolgoktól, mondok neked rá egy példát: Ha egyszer elhagynám ezt a bolygót és egy Jordan módra programozott szintetizátor megszólalna, akkor én örülnék. Szerintem minden potenciális kellék arra való, hogy örömet szerezzen. Ezzel szemben a technikai újítások néha sajnos negatív dolgokat is előhozhatnak. Vannak olyan zenészek, akiknek csak Instagram-profilja van, nekik talán sosem adatik meg a lehetőség, hogy az embereknek élőben megmutassák a tudásukat. Instrumentális akrobaták, akik abban lelik örömüket, hogy a sebességüket és csodálatos technikájukat mutogatják, ami persze lenyűgöző. A zenészek nyilván tudják, hogy mennyi időbe telik elsajátítani ezeket a technikai elemeket: akár egy hangot ismételgetni a billentyűs hangszereken vagy flamenco stílusban gitározni. Sajnos ezeknél ez csak egy mechanikus dolog, amihez persze rengeteg idő és munka szükséges ezektől a srácoktól. De szerintem ezzel az emberek figyelmét rossz irányba fordítják. A valódi zenére kell koncentrálni és meghallgatni egy lemezt. Én csak megpróbálom a helyes irányba fordítani a dolgokat.
2019-ben azt mesélted az interjúnk után, hogy a legtöbbször azt kérdezték tőled, lesz-e valaha Liquid Tension Experiment reunion és hogy mi lesz Mike Portnoyjal, fog-e valaha ismét a DT-ben zenélni. Már mindkettő megtörtént. Te hogyan élted meg ezeket az eseményeket?
Tényleg, ezek már mind megtörténtek! Eleget lógtunk együtt az utóbbi években, hogy megtörténhessen! (Nevet.) Tudod, Mike Portnoy visszatérése olyan, mint egy hazatérés. Úgy éreztem, mintha elment volna egy utazásra, de most visszatért. Mindig is pozitívan próbáltam gondolni erre. Tudom, hogy rengeteg embert foglalkoztatott. De, hogy komolyan is válaszoljak, egyszerűen eljött a megfelelő idő a visszatéréséhez. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ő is benne volt és nekünk is megvolt rá a lehetőségünk, hogy megtörténhessen. Most, hogy visszatért, a Dream Theater körüli felhajtás megnőtt, amit mi is érzünk és izgatottan figyelünk. A jegyek is gyorsan fogynak, minden egyes napon azt halljuk, hogy gyertek még ebbe vagy egy másik országba. Nemcsak üzleti értelemben és személyes vonatkozásban sikeres az ő visszatérése, hanem zenei fronton is. Az új lemezen hallani fogjátok Mike keze munkájának eredményét. Több olyan dolgot hallhattok majd rajta, amit régóta nem csináltunk, de most végre sikerült.
Hogyan álltok jelenleg a „DT16” készítésével? Mesélnél arról, hogy milyen volt az írás? Van már esetleg kitűzött dátum?
Kezdjük a másodikkal: Már beszéltünk róla, de egyelőre nincs még bejelenthető állapotban. Addigis a jó hír, hogy az én lemezem szeptember 6-án megjelenik, amit az emberek hallgathatnak addig, amíg a Dream Theater-albumra várnak. A kérdésed első felére visszatérve, jól haladnak a munkálatok. Nagyszerű újra együtt dolgozni, sok jó dolog történt velünk.
Októberben indul a 40 éves jubileumi turné. Hogyan állt össze a műsor? Ha jól hallottam, akkor 2025 végéig fogtok koncertezni.
Igen, ez igaz. Már most el kell kezdeni az edzőterembe járni! (Nevet.) A műsor összeállítását ismét átengedtük Mike-nak, ő ebben a legjobb. Azt mondtuk neki, csak csináld nyugodtan. Mindannyian elmondtuk, hogy milyen dalok érdekelnek minket, örömmel fogadta a megjegyzéseinket. Több esetben megkérdezte, hogy mit szólnánk ehhez vagy ahhoz a dalhoz.
Budapesten is felléptek november 1-én, ott majd láthatunk titeket.
Igen, jövünk Magyarországra is, már most izgatott vagyok a turné miatt.
Úgy látom, sajnos az időnk közben lejárt. Örültem a lehetőségnek, hogy ismét beszélhettünk.
Én is köszönöm, rövidesen találkozunk!
Készítette: Kárpáti Szabolcs
Fotók: Jerry LoFaro
