rattlead.hu
Láss csodát, az Axxis sok sok év után ismét levett a lábamról!
Az első találkozásunk fergeteges szerelem volt első hallásra úgy 1991 tájékán, amikor először kaptam meg postai úton egy kazettacserélgetős havertól (micsoda világ volt az, te jó ég) a debüt Kingdom of the Night albumot (mely mind a mai napig a leggyorsabban 100.000 példányban elkelt német metal debütlemez), a II-t, és az Acces all Areas koncertlemezt. Odáig voltam az énekes Bernhard Weiss megosztó kappanhangjától, az azonnal dúdolható, fülbemászó rockdaloktól, meg úgy az egésztől. Az 1993-as Big Thrill még nagyon beütött, aztán valahogy elkezdett elfogyni a puskapor az Axxis ágyújából, már nem szóltak akkorát a következő durranások. Persze ebben a világnak is volt szerepe, amely Nirvanát akart meg Tokyo Hotelt, és nem hajmetált és bőrt, de valljuk be, a dalok minősége is halványodott.
Ennek ellenére korszakos élmény volt a Wigwam-beli koncertjük a Time Machine albummal 2004-ben, ahol annyira követeltem a Little Look Back dalt, hogy egyszer csak Bernhard bekonferált, hogy akkor menjek fel és énekeljem el vele a kedvenc dalom. Persze annyira beszartam, hogy nem mertem felmenni, de az invitálás akkor is nagyon jól esett! 
Az elmúlt 20 év lassan folydogáló folyamában még voltak egészen korrekt iparosmunkák az Axxis lemezek között (Utopia 2009), aztán jött a tuti recept újraértelmezése a Kingdom of The Night II képében, egy feleslegesen súlyoskodó album a Monster Hero képében, de jó dalok, na azok nem nagyon voltak. A csapat visszasüllyedt a german metal szcéna harmadik, negyedik vonalába. Turnék már csak németföldön, konferálások a koncerteken már csak németül, stb.
Aztán a semmiből (nekem) itt az új lemez. Az esélytelenek nyugalmával hallgattam bele és azóta is szinte folyamatosan megy a Coming Home. Ugyanis olyat ad újra, amit csak az első három album tudott. Jó dalokat! Persze nem kell világmegváltásra gondolni, az Axxis repertoárja kipróbált sablonokra épít, és elképesztően gagyi zenei klisékre, óózás végtelen mennyiségben, sok billentyű, gyermeteg riffek, csordakórusok és Bernhard remegő nagypapa vokálja. De aki ezt szereti, na annak kánaán van, de nagyon.
A lemez erősen indít, a nyitó Blackest Vision – Coming Home dalpáros nagyon eltalált, talán csak az album középrésze gyengébb, pl a sablonosnál is sokkal sablonosabb Irish Way of Life, vagy a Legends of Phantasia. Na ugye micsoda címek, még én is majdnem rókáztam, amíg begépeltem! De az album második felén található kiváló ritmikájú Lord of Darkness, vagy a swinges Ready to Burn már ismét király darab.
Egy szó, mint száz az Axxis ismét jó, még ha eurót csak annyit is fog vele keresni Bernie, mint amennyi haja megmaradt az évek alatt, szóval nem sokat, de annak a kis csapat fanatikusnak Európa és Japán szerte aki van olyan perverz és szereti a sablonos hard rock/heavy metal dalokat nagy örömöt okozhat az a kiadvány. Soha rosszabbat!
