rattlead.hu
Köztudott, hogy a The Obsessed (Maryland) az egyik a korai Black Sabbath által inspirált doom metal banda az amerikai kontinensen. Pályafutásuk 1976-ban kezdődött, amikor az akkor 16 esztendős Robert Scott „Wino” Weinrich Warhorse-ként alapított együttest, majd négy évvel később változtatta meg a nevet The Obsessedre.
Korai éveikben három demót (1980, 1982, 1985) és egy single-t (1983) adtak ki, felkerültek a legendás Metal Massacre VI. válogatásra (1985 – Concrete Cancer), mi több, még ugyanabban az esztendőben bemutatkozó korongjukat is rögzítették a Metal Blade támogatásával, de az akkor kiadatlan maradt. Ezek után Wino Los Angelesbe tette át székhelyét és a St. Vitus tagja lett, majd miután kitették a bandából, újra életre hívta a The Obsessedet. Részletesen nem akarom bemutatni a Főnök pályafutását, gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy milyen formációkban vett részt. A lényeg, hogy a The Obsessed aktív pályafutása gyakorlatilag – a Warhorse időket nem számítva – négy szakaszra osztható: 1980-1986, 1990-1995, 2012-2013, és 2016-tól napjainkig. Ahhoz képest, hogy „ezer éve” működnek, a diszkográfiájuk csupán négy album – jelen írásom tárgya tehát az ötödik -, hét single, négy koncertalbum, egy split kiadvány és egy válogatásból áll. Ezen kívül a Relapse 2017-ben megjelentette 1000 példányban, limitált vinylen az 1984-es „fiókban maradt”, tehát sohasem publikált Concrete Cancer demót.
Ami pedig ezt az új alkotást illeti, február 16-án látott napvilágot. Úgy gondolom, hogy a stílushoz, önmagukhoz, valamint a legközelebbi kapcsolódási ponthoz (St. Vitus) mérten, ez egy változatos album lett. Az évek során több muzsikus is megfordult a The Obsessed soraiban, viszont a jövés-menés sohasem nyomta rá bélyegét a minőségre, ahogy erre az alkotásra sem, magyarán egységes, megbízható színvonalat képviselnek a csapat anyagai. Ezen a korongon Wino társai Brian Costantino dobos (2017 óta játszik a The Obsessedben), Chris Angleberger basszusgitáros és Jason Taylor gitáros. Utóbbiak két esztendeje csatlakoztak a zenekarhoz. Ahogy említettem, monotonitásnak, egydimenziósságnak nyoma sincs, mivel a dalok a doom, hogy úgy mondjam széles spektrumát ölelik fel. A Jailine egy lendületes tétel, a Realize A Dream fülbemászó dallamaival hívja fel magára a figyelmet – amit eredetileg Wino írt, és az Unorthodox az Asylum című debütáló albumán használt fel Dale Flood kérésére, majd végül a The Obsessed rögzítette ehhez az albumhoz -, a címadó szerzemény, illetve a Wellspring – Dark Sunshine borult hangulatú tételek, a Stoned Back to the Bomb Age – címéhez méltóan – stoneres jellegű nóta, az It’s Not OK pedig „szimplán csak” oké. Feltűnő, hogy a húros hangszerek koszosan, karcosan szólnak, ugyanakkor a szólókat nagyon ízesen, kimunkáltan vezetik elő. A végeredményhez remek hangzás társul, tehát szó sem érheti a ház elejét.
Wino magabiztosan hozza a tőle elvárt magas nívót, a banda (és a doom metal) rajongóinak semmi okot sem ad a fanyalgásra a Gilded Sorrow. Határozottan nagyon jó lett a mű.
