rattlead.hu
Azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy a Mastodon, közel negyed évszázados pályafutása alatt mára a XXI. század egyik legegyedibb zenét játszó és a maga műfajában elég nagy közismertségnek örvendő rock-metal bandájává vált. Utólag visszahallgatva, a zenei egyediségük már a korai lemezeiken is tetten érhető, de engem az ott hallható túlzott progresszivitás és lemez hangzási hiányosságok miatt először a 2011-es The Hunter album kapott el igazán… de nagyon!
Azelőtt öt évvel korábban, mikor kijött a 2006-os Blood Mountain lemez, már „rápróbálkoztam” a Mastodonra, de az az anyag még nagyon nem az én zeném volt… azóta sem. Az első két LP-ről is csak néhány szám tetszik. (Blood and Thunder, March of the Fire Ants …) Szóval, elég „nyögvenyelősen” indult a kapcsolatunk a csapattal.
A 2006-os sikertelen és csalódást okozó ismerkedést követően, így utólag már belátom, nagy hiba volt „átugranom” a 2009-es Crack The Skye albumot, mert az szerintem a banda egyik (hanem a) legjobb anyaga, amit csak két évvel a megjelenése után hallgattam meg.
Ezen előzmények tükrében, tehát már a csapat rajongójaként, meglehetősen nagy elvárásokkal és izgalommal vártam 10 éve a címben szereplő LP megjelenését, bár tudtam hogy az atlantai négyes képes lehet akár negatív meglepetést is okozni a műfaji határokat feszegető kompromisszummentes, sajátos muzsikájával. Szerencsére nem így lett!
Vitték tovább már a The Hunter-en is egyre jobban domináló rockosodást és a fogós ének dallamok tekintetében érezhető határozott fejlődést. Ebben a szellemben íródott többek között a lemezt indító Tread Lightly, The Motherload, Halloween, az album címadó dala, vagy a zseniális ének refrénnel megáldott Ember City is. MASTODON korongról lévén szó, természetesen zeneileg fajsúlyosabb tételek is vannak, legfőképp a High Road vagy az Aunt Lisa (aminek a végén van egy kicsit a FAITH NO MORE – Be Aggressive számának gyerek mondókás kórusára hajazó, egyébként tök jó része), de az utolsó szám, a Diamond in the Witch House is ide sorolható.
Az ezer színben pompázó lemezborító is jól tükrözi a korongon hallható zene választékos, rengeteg hangulati hatást felsorakoztató kissé komplex jellegét. A MASTODON karakter viszont most is jól felismerhető, amihez mindhárom énekes teljesítménye nagyban hozzájárul.
Minden összevetve ez is egy nagyon jó Mastodon album, ami mint már az imént céloztam rá, a banda irányvonalát kissé könnyedebb, befogadhatóbb irányba terelte és ezzel nagyban hozzájárult a csapat „metal elithez” való csatlakozásához, amit összmunkásságukat tekintve szerintem teljesen megérdemelnek!
Hail MASTODON! Happy Birthday Once More ‘Round the Sun LP! UFF!
