rattlead.hu
A nagy öregek, szeretett muzsikáink alapjai: Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath – különösen az utóbbi. Nagyjából minden így kezdődött. Aztán jöttek az újabb csapatok: Queen, Rainbow, UFO, Thin Lizzy stb. Amennyiben nem tévedek, oldalainkon az UFO-ról olyan sok szó nem volt még eddig, a csapat nem került még felidézésre, megemlítésre. Most ezt a hiányosságot pótlom, mivel a Phenomenon idén ünnepli 50. születésnapját. Négy hónappal előbb látott napvilágot, mint a cikk szerzője. (A lemez májusban, én szeptemberben).
Az 1968-ban, Londonban létrejött zenekar egyfajta átmenetet képzett a korai hard rock és heavy metal, valamint a brit heavy metal új hulláma között. Egy biztos, hogy a fentebb említett ősöknél lazább, szellősebb tálalásban vezették elő dalaikat. A kezdetekről dióhéjban: Phil Mogg énekes, Mick Bolton gitáros, Pete Way basszusgitáros (R. I. P.) és Andy Parker dobos (R. I. P.) hívta életre a formációt, amelyet eredetileg Hocus Pocusnak hívtak, de hamarosan UFO-ra változtatták nevüket. A Milton Samuel vezette Beacon Recordshoz írtak alá és jelentették meg első két lemezüket, az UFO 1-et (1970) és az UFO 2: Flyingot (1971). Különösen nagy port nem vertek fel az anyagok, nem hódították meg velük a világot, de a Boogie For George, az első albumról a 30. pozícióig verekedte magát a német kislemez slágerlistán, míg a Prince Kajuku a Flying albumról a 26. helyezésig jutott. Mindemellett, ezekben az időkben az UFO nem keltett nagy érdeklődést sem Nagy-Britanniában, sem Amerikában.
A komoly minőségi és zenei változás 1973-ban következett be, amikor az év júniusában, egy akkoriban mindössze 18 esztendős, hosszú, szőke hajú német gitáros, bizonyos Michael Schenker csatlakozott a zenekarhoz. Hogyan történt mindez? Miután a Scorpions kiadta első albumát, a Lonesome Crow-t (1972), a feltörekvő brit zenekarnak, az UFO-nak kaput nyitott Németországban. Schenkert ritmusgitárosnak hívta meg az UFO (Bernie Marsdentől (R. I. P.) vette át a stafétát, aki csak ideiglenesen helyettesítette Larry Wallist (R. I. P.), aki korábban Mick Boltont váltotta. Magyarán egy fajta gitároskeringő alakult ki.), bátyja, Rudolf Schenker pedig áldását adta erre, Michael elfogadta az ajánlatot. (Csak a rend kedvéért: Larry 1972. február – október között volt a csapat tagja, míg Marsden Európában turnézott a bandával és pár demót, – Oh My és Sixteen – rögzített velük). Ekkoriban már elismert, köztiszteletben álló gitáros volt Michael. Azonban nemcsak személyileg, de a hátteret tekintve (értsd: kiadó) is változtak a dolgok, ugyanis a zenekart a Chrysalis Records szerződtette és a kooperáció első gyümölcse, egy lemezen ki nem adott single, a Give Her the Gun/Sweet Little Thing lett, Derek Lawrence producerrel.
A „sorsfordító” harmadik lemez, a Phenomenon munkálataira a Morgan stúdióban, Londonban került sor, a Ten Years After basszusgitárosának, Leo Lyons felügyelet mellett, a végeredmény pedig 1974. májusában látott napvilágot. (Egyben ez volt az első alkotásuk, amely elsőként jelent meg az Egyesült Államokban). Michael Schenker érkezésével a Phenomenon jelezte, hogy az UFO maga mögött hagyta blues-alapú space rock hangzását, és áttért egy egyszerűbb, hard rock megközelítésre, mire a lemezre felkerült majdnem összes tételt Phil Mogg énekessel ő jegyezte. Kizárólag a Too Young to Know-ban szerepelt Pete Way, az Oh My, Schenker, Mogg, Way, Andy Parker „iromány”, a Built for Comfort pedig egy Willie Dixon (amerikai blues zenész) feldolgozás. (Az album felvezetésére amúgy március 22.-én, a Doctor Doctorral került sor). Ami a Rock Bottomot illeti, arról Michael így beszélt: „A Scorpionsnál felvettem a Lonesome Crow címadó dalát, de a Rock Bottom ennek a folytatása volt. Kellett egy dal, amiben improvizálhatok és kalandozhatok. Az a verzió, amit a Phenomenon számára felvettünk, a próbákon egy riffként indult, és folyamatosan adtunk hozzá újabb riffeket. És ekkor Phil felugrott, és azt mondta: „ez az, ahogy egy dalt kovácsolunk belőle”. Még mindig úgy gondolom, hogy a Rock Bottom egy folyamatban lévő munka. Amikor manapság élőben játszom, a szóló legemlékezetesebb részeit használom fel, és hagyok helyet, hogy az akkori lelkiállapotomat mutassa be”.
„Papíron” jó helyen voltak a jó időben, mégis, miért nem tudtak kitörni környezetükből, miért nem tudták kinőni magukat? – tehetjük fel a kérdést. Talán azért, mert ameddig honfitársaiknak – tudjuk jól, kikről beszélek – meg volt addigra a rájuk jellemző markáns hangzása, keményebb „vonalvezetése”, egységes, koherens színvonala, addig az UFO sokkal lightosabb, könnyebben emészthető volt, nem fociztak egy ligában, arról nem is beszélve, hogy a Phenomenonon egyfajta „stíluskavalkád” mutatkozik meg. Példának okáért a Crystal Lightból és a Time on my Handsből (gyönyörű akusztikus témákkal fűszerezett ballada) szerintem sokat merített (meríthetett) Rod Stewart, a Space Child borult hangulatával a space rock időket idézi meg, míg a már fentebb említett Built for Comfort egy blues feldolgozás. A lemezt nyitó Too Young To Know, valamint az Oh My – kis túlzással – a ’80-as évek elején szárba szökkent prototípusa is lehetne. Schenker ezen kívül elrukkolt egy csodálatos instrumentális dallal, a Lipstick Traces-szel, jelezvén, hogy a jövőben komolyan kell vele számolni és feltörekvő (nebuló) gitárosok generációjának mutat majd új utat, ad inspirációkat. És, hát van kettő UFO (hard rock) klasszikus az anyagon, a „szinte mindenki” által feldolgozott Doctor Doctor, valamint a keménykötésű Rock Bottom. Ez utóbbi, akkori standardokhoz viszonyítva valóban heavy volt, de nem a Black Sabbath, Deep Purple, Led Zeppelin stb. szintjén mozgott. A Doctor Doctor esetében mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a nóta nem került fel a brit listákra, de Ausztráliában a 97. helyezésig jutott, mint a csapat egyetlen toplistás szerzeménye azon a területen, valamint, hogy a Strangers in the Night koncertlemezen (idén 45 éves) elhangzott verziója lett a banda első top 40-es slágere. (Az Iron Maiden pl. 2000 óta szinte minden koncertjén bevezetőjeként játszotta a nótát). A záró Queen Of The Deep pedig balladaként is aposztrofálható, jó nagy adag elszállós hangulattal felütve.
Én úgy gondolom, hogy ez a banda népszerűségében, eladások tekintetében nem közelítette meg földijeiket, de hatásuk tagadhatatlan, lévén számtalan zenész hivatkozik rájuk inspirációs forrásként. Pályafutásuk közel 25 lemezt ölel fel, viszont ezek közül a legismertebb, legjobb, legnépszerűbb mindenképpen a Phenomenon.
