Tagadhatatlan dilemma – Tool-koncert (Budapest Sportaréna)

GRUNGERY

A négy kivételes zenei zsenit a soraiban tudó Tool immáron harmadszor járt Budapesten, másodszor megtöltve a Papp László Budapest Sporaréna széksorait. Az amerikai ültetési mintát Európában is alkalmazó zenekar koncertje felemásra sikeredett, de erről csak kevéssé a banda tagjai tehetnek. Nem sok olyan zenekar van, amelyik valahol a kilencvenes évek környékén indult, de még ma is működik, ráadásul egyetlen egy rossz lemezt sem készített pályafutása során. Hogy miként lehet 30-35 éven keresztül, folyamatosan ugyanolyan minőségben alkotni, azt hosszasan lehetne fejtegetni, az azonban biztos, hogy a válaszok – a nyilvánvaló messze átlagon túli tehetség és mondani akarás mellett – leginkább az esszenciaként szolgáló, ritkább album megjelenésekben keresendők. Természetesen ez csak az egyik lehetséges út a sok közül, mégis azt gondolom, a közönség nézőpontjából mind közül ez a legkifizetődőbb. Az embernek kapásból az Alice in Chains és a Tool ugrik be: ahogy Black Gives Way to Blue-t, The Devil Put Dinosaurs Here-t és Rainier Fogot, úgy Lateralust, 10,000 Dayst és Fear Inoculumot sem lehet egy-két évente kiadni – hogy csak az utóbbi nagylemezeiket említsem. Elfogadom, ha valaki mást gondol, én a „kevesebb néha több” szemléletet mégis sokkal inkább érzem rajongóbarátnak (igen, a 13 év ellenére is!), mint a töltelékdalokkal felhígított, érdemtelenül agyonmarketingelt, középszerű kiadványok sorozatos piacra dobását. A …

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) GRUNGERY nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.