Nuskull Magazin
Soha ne mondd, hogy ̶SOAD soha.
Akár ezzel a mondattal is lehetne jellemezni a System of a Down körül zajló, közel két évtizede tartó maszatolást. A zenekar néha aktív, néha nem; a tagok néha kijönnek egymással, máskor mindenfélét állítanak a másikról a háta mögött; van, hogy alkotnak közösen valamit, meg olyan is, hogy a tagok az egyéb projektjeikkel foglalatoskodnak. Most pont abban az idősíkjában vagyunk a létezésnek, amikor a Systemmel kapcsolatos dolgok a pozitív irányba mutatnak, elég csak arra gondolni, hogy nemrég sikeresen headline-olták a Sick New World idei kiadását a Slipknot oldalán, és a Deftonesszal is kinéz nekik egy egyszeri közös fellépés augusztusban, San Fransiscóban. Serj Tankian énekes pedig úgy véli, hogy
észszerű keretek közt ez az időközönkénti fellépés akár továbbra is kivitelezhető is részükről, de komolyabb turnékat nem fognak már vállalni.
Ezt egy pár nappal ezelőtti interjújában nyilatkozta, amikor is Rainn Wilson színésszel beszélgetett, akinek talán a legismertebb szerepe a flúgos Dwight Schrute a nagy sikerű The Office c. sorozatból. Bár a téma eredetileg Serj hamarosan megjelenő önéletrajzi könyve volt (Down with the System), nyilván nem lehetetett nem megkérdezni őt zenei törekvéseiről, ha már elsősorban mindenki zenészként ismeri.
Szeretek fellépni, de úgy hiszem, ha az ember egy hosszabb turnét csinál, az nemcsak fizikailag kimerítő, de művészileg is felesleges újra és újra ismételgetni ugyanazt. Ezért is élvezzük annyira ezeket az egyszeri fellépéseket, ezek különleges események és alkalmak. Nincs rá lehetőségünk, hogy mindig és mindenhol ilyeneket csináljunk, de bizonyos szempontból ismét szórakoztatóvá válik a koncertezés, én pedig ezt nagyon hiányoltam. […]
Hogy fogunk-e turnézni a közelkövőben? Lehetséges, én személy szerint nyitott vagyok arra, hogy beszéljünk ilyesmiről, ugyanakkor a hosszú turnék továbbra se kenyerem, de egyszer-egyszer fellépni, vagy akár többször is – köztük szünetekkel – működőképes lehet.
Serj egyébként nemcsak a könyvvel készül rajongóinak: Foundations címmel jövő héten érkezik a legújabb EP-je is, amin a pályafutása különböző időszakaiban született kiadatlan rockdalok lesznek, egészen a System korai időszakáig visszamenőleg.
A fent említett, kicsivel több mint félórás beszélgetést bedobjuk ide lentre, alatta pedig a kultikus banda múlt heti Sick New World-ös show-ját, csak hogy tudjuk, mire számítsunk, ha egyszer megindulnának.