Fémforgács
Attól, hogy valaki alapvetően gitár és dob párti, nem azt jelenti, hogy megveti az elektronikát. Ez véleményem szerint egy megbélyegzés, mivel pusztán a kemény metalon élni épp olyan egysíkú és szűk látókörű, mintha valaki csak a techno zenére tudna elaludni. A billentyűk ráadásul, hiába szorultak vissza néhány alműfajban, szerves részei a fémzenének már a kezdetektől fogva (John Lord halála óta képtelen vagyok elfogadni egyetlen újkori Deep Purple szerzeményt is, a régieket hallgatva pedig már sosem lesz ugyanolyan jó kedvem…). A metal és az elektronika mégis ritkán tud olyan közös metszéspontban összpontosulni, hogy találkozzon az ízlésemmel, viszont ha ez megtörténik, gyorsan avatok új kedvencet. Így jártam a promós anyagok között fellelt Haunted Plasma projekt egyszerűen I címen futó bemutatkozásával is, melyben a futurikus szintetizátor hangok keveredését ígérte nekem a mellékelt leírás a kozmikus black metallal. Mindez elsőre mosolyogtató természetesen, de ahogy a háromtagú banda történetét kezdtem el olvasgatni (a lejátszás elindításával egyetemben), gyorsan a kíváncsiság váltotta fel bennem a kételkedést és tételről tételre többet akartam hallani. Az első két név, ami megfogott, nem zenészekhez kapcsolódik: William Gibson és Phillip K. Dick. Ők ugye a sci-fi irodalom klasszikusai, akiknek filozófiától sem mentes történetei már számtalan művet megihlettek, legyen szó filmekről, vagy jelen esetben zenéről. A Haunted Plasma az ember és a gép találkozását írja le egy elnéptelenedett sivatagban, egy posztapokaliptikus jövőben, zenei szempontból erősen táplálkozva a 80-as és 90-es évekből. Akad itt visszafogott progresszió, újhullám, pszichedelikus rock és a már említett elektronika.
Zenész szempontból akad nekünk egy Juho Vanhanen, akinek nem kell a szomszédba mennie az elborult ötletekért és pszichedelikus hangulatért (Oranssi Pazuzu, Grave Pleasures), a sötét tónusú elektronikában igencsak jártas Timo Kaukolampi (KXP, Op:I Bastards), valamint az experimentális, indie rock világból érkező, finom játékkal rendelkező Tomi Leppänen dobos (Cirle, Aaviko, KXP). Maga a projekt Juho agyszüleménye, de a megvalósításon érződik, hogy az ötletek nagy eséllyel a közös munka során formálódtak ki, így egy rendkívül széles hangulati-zenei palettát kapunk. A produkció vendégeket is vonzott magához: énekesként hallhatjuk Mat McNerney (Hexvessel, Carpenter Brut), Pauliina Lindell (Vuono, Dust Mountain) és Ringa Manner (Ruusut, The Hearing) orgánumát is.
Magát a kiadványt természetesen polír, mégis szórakoztatóan erős hangzás jellemzi, ami igazán jól jön a lassan építkező, teljes mértékben beszippantó dalok hallgatása közben. Suttogós, visszafogott indie rockos, post-rockos dallamaival például azonnal magával ragadott a lemezt nyitó Reverse Engineer, ami után már sejtettem, hogy rossz pontszámokat már semmiképp nem fogok osztogatni. Tökéletesen megjelenik az írók munkásságára jellemző elmélkedős hangulat. A dal érzelmekkel teli, mégis sugárzik belőle a távolságtartás, az elidegenedés, a gépiesség. A lendületesebb Machines Like Us már egyenesen az elménket célozza hasonló felfogásban: egy olyan mesterséges intelligenciára koncentrál, amely már agyhullámainkhoz is megtalálja az utat és lényegében átveszi az irányítást az emberi szabad akarat felett. A némileg rövidebb Spectral Embrance vezet be minket az szinte teljesen elektronikus világba, gépiesített hangjával pedig csatasorba állítja a nullák és egyesek legyőzhetetlen seregét. Gitárhanggal szinte minden tételben találkozhatunk, mégis itt, a teljesen automatizált lüktetések között éreztem röpke pillanatokra a fekete fém hatását is. Igazán különleges atmoszférát képes teremteni. Furcsa, hogy az Echoes hallgatása közben a Pink Floyd ugrott be, de nem a dal címének köszönhetően, hanem a lassú, pszichedelikus őrlődés miatt, amit a dal képvisel.
A közel 40 perces zenei utazást végül a címadó tétel, a Haunted Plasma zárja a maga 12 percével és mondanom sem kell, hogy ez a kiadvány legragyogóbb fénypontja… Felszabadult örömzenélés, amit átjár az ismeretlentől való félelem érzete, legyen az egy robot gondolatvilága, vagy a feltáratlan kozmosz. Egy darabig biztosan ott lesz a kedvenc „sétálós” zenéim között… Egészen különleges hangulatú tehát ez a bemutatkozó anyag, ami várhatóan május végén válik közkinccsé. Ha nyitott vagy az elektronika és a rock házasítására, ha egyáltalán nincsenek megkötéseid és nem szeretsz beszorulni a szűkös műfaji keretek közé, akkor ez a lemez nem fog csalódást okozni. Egy pontot csíptem el tőle, mert hazudnék, ha bárhol és bármikor meghallgatható anyagról írnék nektek. Az I megköveteli a megfelelő hozzáállást és körülményeket.
