rattlead.hu
Úgy vélem, hogy 1988-ra az extrém muzsika elérte határait. A Napalm Death From Enslavement to Obliteration lemezét nem lehetett túlszárnyalni a szélsőségesség fogalmát illetően. Természetesen a Scum sem a glam rock alaplemeze, de „követője” azt is überelte.
1986-ban, Liverpoolban (YNWA – ezt futballrajongóknak címzem) létrejött egy nagyon fiatal zenészeket tömörítő „kompánia” Carcass néven. Minden valószínűség szerint abban a szellemben hozták létre formációjukat, hogy megugorják a Napalm Death által lefektetett brutalitást. Nevezett úriemberek Jeffrey „Jeff” Walker basszusgitáros (17 esztendős volt), William „Bill” Geoffrey Steer gitáros (ex-Disattack, Napalm Death, Phoenix Militia fanzine – szintén 17 esztendős), Kenneth „Ken” Malcolm Owen dobos (16 esztendős) és Sanji „Sanjiv” Sumner énekes (a legidősebb a maga 21. életévével, becenevét egy indiai utazása során kapta) voltak. Első nekifutásnak az 1987. szeptemberében kiadott Flesh Ripping Sonic Torment demót tették közzé az underground közönség számára, amellyel azonnal fel is hívták magukra a figyelmet. 13 dal 20:20 percben – önmagáért beszélt. (Mindenképpen meg kell említenem, hogy Walker és Steer hívták életre a kérészéletű Necrosis Recordsot (gyakorlatilag az Earache sublabeljét) és ők dobták piacra 1989-ben a Repulsion, már 1986-ban rögzített Horrified albumát és a Carnage – Dark Recollections/Cadaver – Hallucinating Anxiety split kiadványt). Mire azonban eljött első albumuk felvétele, Sanjiv már nem erősítette a banda kötelékét, így szerepét, pozícióját Walker vette át, míg társai a vokálokban segítettek be.
Első anyaguk munkálataira, a Reek of Putrefactionra 1987. decembere és 1988. márciusában, egy 16 sávos létesítményben, a Rich „Funeral” Bitch stúdióban került sor és Bill Steer, egy akkori interjúja szerint, „a kezdeti felvételt Mike Ivory teljesen tönkretette, így a zenekarnak sietve újra kellett rögzítenie és terveznie az albumot, hogy betartsa a kiadó határidőit”. A 22 tételes album felét tulajdonképpen a demó nótái tették ki, hiszen a Die in Pain kivételével, az összes többi dalt újra vették a koronghoz, így több szám is „névváltoztatáson” esett át: a Limb From Limb-ből Frenzied Detruncation, a Rotten To The Gore-ból Pyosisified (Rotten to the Gore), a Necro-Cannibal Bloodfeast-ből Feast on Dismembered Carnage, míg a Face Meltaaargh-ből Mucopurulence Excretor lett. Ezenkívül Walkert Frenzied Fornicator of Fetid Fetishes and Sickening Grisly Fetes-ként, Steert Gratuitously Brutal Asphyxiator of Ulcerated Pyoxanthous Goitres-ként, Owent pedig Grume Gargler and Eviscerator of Maturated Neoplasm-ként nevezték meg. Ami a körítést illeti, a borító az eredeti „gore” borító, amelyet később betiltottak, és egy „tisztára” cserélték, amely egy ember rajza volt, hasonlóan a biológia könyvekben található rajzokhoz. Pontosan ugyanazt a borítót használták a Symphonies of Sickness-hez, csak más színsémával. A 2002/2003-as évben a borítókat visszahelyezték. Ezek a fiatalok nem csináltak mást, mint nemes egyszerűséggel megzenésítették az orvosi szótárat/lexikont, mégpedig roppant extrém zenei aláfestéssel, azt egy hihetetlen szélsőséges környezetbe ágyazva. Nagyon egyszerű, primitív zenei tudással rendelkező muzsikusok kakofóniája a Reek of Putrefaction egy az egyben kimerítve az extrémitás fogalmát. Regurgitation of Giblets, Maggot Colony, Carbonized Eye Sockets, Festerday, Microwaved Uterogestation, Manifestation of Verrucose Urethra, Oxidised Razor Masticator, Mucopurulence Excretor – nem hiszem, hogy bővebb kommentárt igényelnének ezek a felvételek. Arról már nem is beszélve, hogy a lemez A oldalát Faecal Disarticulationre, a B oldalát pedig Anal Disgorgementre osztották. Brutális, nyers, kaotikus a hangzás, minden valószínűség szerint elérték azon céljukat, amit el akartak érni, nevezetesen sokkolni, megbotránkoztatni a tömeget, polgárt pukkasztani. Ja, és három hónappal a From Enslaevement… előtt látott napvilágot.
Aztán eltelt valamivel több, mint egy év és a fiatalok, ezúttal már trióban, a Slaughterhouse stúdióba vonultak be (1989. július – augusztus), hogy felvegyék soron következő lemezüket, a Symphony of Sicknesst. Ezt megelőzően azonban már 1988. decemberében elkészítették a Symphonies of Sickness demót, valamint az 1989. január 2.-án közreadott The Peel Sessions Ep-t, amelyeken már jelezték, hogy jelentős változások álltak be soraikban. Természetesen ezt a zeneszerzésre, nótaírásra értem. Már eleve, az előző korong 22 dal 39:41 percéhez képest az új anyag 10 tétele 43:12-ben került elővezetésre. Gondolom a srácok tudatában voltak annak, hogy a Reek of Putrefaction minden szinten kimerítette az extremitás fogalmát és azt nincs, nem lenne értelme folytatni. Nem is tették. Gondoljunk csak bele abba, hogy ez idő tájt Bill Steer gitáros még javában a Napalm Death tagja is volt, akik a Mentally Murdered Ep-n (1989. augusztus 29. a megjelenési dátuma) már a „komplexitás” jeleit mutatták. Aztán mind Steer, mind Lee Dorrian énekes kiléptek a zenekarból. A betegség szimfóniái végül 1989. november 4.-én látta meg a napvilágot. A hangzás maradt (szerintem) az első anyagot idéző disszonáns, kaotikus megszólalás, azonban a dalok kidolgozottsága a fejlődés jeleit, a Reek of Putrefactionhoz képest történő elrugaszkodást mutatták. Értelemszerűen progresszivitásról szó sincs, mert a zene továbbra is extrém, csupán a megvalósítás, a körítés lett más. Miután Bill Steer az összekötő kapocs, nagyjából a Napalm Death-hez bekövetkezett változásokhoz lehet beszélni, tehát, itt-ott, úgy dallamokra (Exhume to Consume), mint lassulásra (Excoriating Abdominal Emanation) figyelhetünk fel, sőt, szaggatott (groove-os?) (Ruptured in Purulence), valamint galoppozós (Crepitating Bowel Erosion) részeket, pillanatokat is tapasztalhatunk. Nyilvánvalóan ez lett az útmutató a későbbi albumokhoz, Michael Amott érkezésével, belépésével pedig még érettebb, összetettebb lett zeneileg a banda. Ami viszont biztos, hogy a Carcass sohasem készített kettő, ugyanazon albumot és váltak az extrém színtér egyik legjelentősebb tényezőjévé.
Tudjuk jól, hogy a Heartworkkel még egyet „csavartak” pályafutásukon, elmozdultak egy még dallamosabb irányba, de az már egy másik közeg/történet állomása volt. A lényeg az, hogy rossz lemezt nem tudnak felmutatni.
