Már majdnem kész a Deftones új albuma

Nuskull Magazin

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az egyik legnagyobb amerikai zenei fesztivál, a Coachella első hétvégéjét. Hogy miért írunk itt a NuSkullon egy alapvetően pop, indie, hip hop és elektronikus zenéket felvonultató eseményről? Mert a kaliforniai feszt évről évre azért jó pár rock és metal előadót is belecsempész a felhozatalába: idén például a grunge-os Narrow Head és a hardcore-os Militarie Gun mellett az alternatív metal keresztapái, a Deftones is színpadra állt, és ezzel együtt el is veszítették a Coachella-szüzességüket. A koncertjük legfőbb érdekessége, hogy most először játszották el élőben a The Smithstől a Please Please Please Let Me Get What I Want feldolgozását, ami közel húsz éve, a B-Sides & Rarities lemezükön volt először hallható.

Emellett a fesztiválon a KROQ mikrofonvégre is kapta a kultikus banda énekesét és dobosát, Chino Morenót és Abe Cunninghamet, akik a nyolcperces beszélgetés során elárulták, hogy zeneileg szinte teljesen kész van a 2020-as Ohms folytatása:

Nem nagyon kötöttük ezt a külvilág orrára, de lényegében így szakaszosan dolgoztunk az elmúlt másfél évben, amióta elkezdtünk [új dalokat] írni. Most, ahogy itt ülünk, már feljátszottunk egy teljes lemezt zeneileg, és tulajdonképpen már csak én vagyok hátra, hogy felénekeljem a részeimet. Nyilván a jövő héten megint ugyanitt koncertezünk, de rögtön azután haza is megyek Oregonba és be is vonulok a stúdióba. Ha azzal kész vagyok… Nem igazán akarok konkrét időpontokkal dobálózni, mert nem akarunk elsietni semmit. Azt szeretnénk, ha tökéletes lenne az anyag, és ez a legfontosabb. De mindenkit megnyugtathatok, hogy úton van.

– fogalmazott a frontember. Azzal kapcsolatban, hogy volt-e alkotói válság, Moreno így vélekedett:

Ha bemész a stúdióba, nem száll meg egyből az ihlet, jó sok idő eltelt, mire konkrét hangok kijöttek belőlünk. A covid előtt írtunk utoljára zenét, azóta nyilván játszottunk mindenfelé, de nem igazán kapott el az a kreatív érzés, hogy na, akkor most alkotnunk kell. Pedig ez számomra az egész zenészlét legjobb része. Előadni is remek érzés, de azt semmihez sem hasonlítható, amikor a semmiből teremtesz valamit.

Egyéb érdekesség, hogy a zenekar nemrég bejelentett egy, a System of a Downnal közös „egyszer az életben” koncertet augusztusra, a San Fransicó-i Golden Gate Parkba. A bulin a The Mars Volta, a svéd Viagra Boys és az ausztrál Vowws melegít majd, a nosztalgiaexpresszről leszállni képtelen rajongók pedig másfél óra alatt el is kapkodták mind az 50 ezer jegyet és teltházasra pakolták az eseményt.

Ezenfelül Chinóék továbbra is hasítanak a TikTokon az Z-generációs alternatív fiatalok körében, így kreatív válság ide vagy oda, nem hiszem, hogy nagy bajba kerülnek, ha nem adnak ki tüstént valamit. Persze mi nem bánjuk, ha mégis, várjuk is ezzel kapcsolatban a fejleményeket!

//www.youtube.com/watch?v=Zg6BiWkdf5I

//www.youtube.com/watch?v=HYAGGj1Zc7E

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.