rattlead.hu
Beszélgetés Mester Csaba basszusgitárossal és Fodor Zoltán énekessel, a The Bedlam 30 éve megjelent Inside Ash albuma kapcsán
Uraim, sok szeretettel köszöntelek benneteket magazinunk oldalain. Mielőtt rátérnék az Inside Ash-re, egy kicsit ugorjunk vissza az időben. A General Rejection és a Dreamland in Misery demókkal komoly rajongói bázist sikerült idehaza kiépítenetek?
M. CS.: Igen mondhatjuk azt, hogy a hazai sajtó és zine-ek segítségével az akkor zenére éhes közönség megtalált minket, de ehhez a turné is nagyban hozzájárult később.
Underground szinten, sikeresek, népszerűek voltatok idehaza?
M. CS.: Igen underground szinten az újdonságként jöttek az erőteljesebb vagy mondjuk úgy, dinamikában újító zenekarok, minket is sodort magával kicsit ez a szél és igyekeztünk e képlet szerint alkotni saját szerzeményeket.
F. Z.: Sikeres volt és akkoriban a fanzine-ek és először Metallica Hungarica, majd magyar Metal Hammer miatt, szinte mindenhol ismerték a zenekart underground szinten. Azt kell, hogy mondjam, hogy a Bedlam mindig is egy zászlóshajó volt és mindig próbáltunk új zenekaroknak lehetőséget adni. Nagyon sok új, feltörekvő zenekar volt előzenekarunk, amelyek később kinőtték magukat és néhányan híresebbek is lettek, mint mi. A Mood volt előttünk, a Black Out. Játszottunk a Tankcsapdával is együtt.
Hátrányt jelentett nektek, hogy Kazincbarcikáról származtatok? Értem ez alatt, hogy az akkori hazai metal színtér főváros orientált volt, vagy jutott hely a vidéki bandáknak is?
M. CS.: Kezdetben sokat segített szerintem a barcikai start. Jó volt a táptalaj a növekedéshez, nem laktunk túl messze egymástól és az összpontosítás is könnyebb volt olyan értelemben, hogy nem volt annyi technikai zavaró tényező. Ma már szerintem kicsit megölné a lelkesedést, hogy jobbak a szórakozási lehetőségek, mi egymást szórakoztattuk a próbahelyen, és, ha egy téma bejött és történetesen meg tudtuk tanulni az máris inspiráció volt a következőhöz. Érdekes dolog ez, mert szerintem a vidék nagyon erős volt jó zenekarokban. Gondoljunk csak bele, minden városban meg voltak a lokális bandák, Screen, Exit, Atomic, Remorse, Tankcsapda, Beyond stb.
Részt vettetek a Blindfolded turnén, ez hogyan zajlott? Sikerült még több rajongót avatnotok, szélesíteni, bővíteni a rajongóitok táborát?
M. CS.: Igen, a turné kemény meló volt és az akkori körülmények, feltételek közel sem voltak ideálisnak mondhatók, de végül is meghozta a gyümölcsét később. Szerintem sok mai csapat a második dátum után visszafordult volna, de mi sikeresen letoltuk, amit vállaltunk. Nem sokat foglalkoztunk ezzel. A Tankcsapda szám jut eszembe, „van mit ennem, van hol aludnom még” attitűd volt és a legfontosabb, hogy kicsit zeneileg is összerázódtunk. Olyasmi ez, mint az utcazene, sokat lehet tanulni és az ember kicsit immunissá válik az érdektelenséggel szemben. Voltak szép pillanatok a turné alatt bőven és akkor, mivel nem volt net, ment a kazik másolása cserélgetése, a plakátozás volt az ősi módszer, a sajtó, esetleg a rádió hírverése. Aki vevő volt erre az underground kultúrára, az megtalált minket a saját városában is akár. A barkaszos utazás nem volt túl kényelmes, de el voltunk, röhögtünk.
F. Z.: 1991-ben történt, méghozzá áprilisban és májusban. Két demó, a General Rejection és a Dreamland in Misery után, amelyeket magán úton terjesztettünk. Levélben lehetett tőlünk megrendelni Kazincbarcikáról, de közben, 1991-ben mi már Budapesten éltünk. A zenekar nagyobb része felköltözött, Cicó, Mester Csabi és én. Úgyhogy a Pestilence nevű gödöllői zenekarral fúzionáltunk, ahonnan Újvári Péter és Lovász Béci érkezett hozzánk, tehát a dobos és a ritmusgitáros voltak. Teljesen önerőből szerveztük és finanszíroztuk. Ignéczi Peti volt akkor a szervezőnk, ő kötötte le ezeket a bulikat és azt kell róla tudni, hogy akkoriban nem úgy volt, mint mostanában, hogy csak hétvégén voltak koncertek egy ilyen turnén. Ez valódi turné volt. Elindultunk április mit tudom én hányadikán és minden nap volt koncert, talán egy-két nap volt olyan, amikor pihentünk vagy hosszasan utaztunk és akkor nem fért bele koncert. Sikeres volt a turné csodával határos módon, tehát minden városban érdeklődés volt irántunk és ismerték a demókat, jöttek az arcok. Ez egy új dolog volt akkoriban, tulajdonképpen a rock/metal színtér nagyon gyerekcipőben járt a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején. Ha belegondolsz, eleinte csak a Pokolgép volt, nekik is csak később lett lemezük, aztán volt az Ossian, a Stress, meg ilyen próbálkozások. Szóval ezek után, szerintem mi másodgenerációsok voltunk a magyar rock/metal színtéren.
Elég sok minden történt a banda körül ezekben az időkben. Ekkoriban szűnt meg a kapcsolatotok Ignéczi „Diamond” Péterrel, illetve Lovász Béla gitáros helyére Hankó „Judy” Zoltán került a csapatba. Hogyan kommentálnátok ezt az időszakot?
M. CS.: Diamond lelkesen vitte a zenekar ügyeit, ő volt a mi Brian Epstein-ünk, de a Budapesti létben olyan ember kellett, aki fizikailag is a csapat mellett van. Így lett később az Undertaking egykori managere és a TMC vezetője Somogyi Peti a Peter Grant-ünk. Bécit elvitték katonának ez idő tájt.
F. Z.: Valóban, időközben Lovász Béci ott hagyta a zenekart, mert bevonult katonának és nem tudta folytatni a zenélést. Mi ott maradtunk négyen, sokáig én gitároztam és énekeltem újra, mint a zenekar elején, ahogyan annak idején indultunk.
Judy-n kívül másokat is meghallgattatok, vagy ő volt a legtökéletesebb jelölt, választás? Milyen zenei közegből érkezett?
M. CS.: A turné debreceni állomásán játszott velünk Hencz Csabi. Sokáig úgy volt, talán ő lesz a segítség, de ő nem látta Budapestet a megoldás részeként. Cicó sokat gyakorolgatott Judyval, aki szintén barcikai. Megtanulták az összes témát és kibontogatták, ki, mikor, mit játszik. Így valahol ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, ez valahol így volt talán megírva. Cicó egyébként szintén jammelgetett Leóval, aki akkor a Ladybird’s Bite gitárosa volt. Ő ma Zoltán Báthory a Five Finger Death Punch-ból.
F. Z.: Nem volt semmiféle meghallgatás, vagy ilyesmi, hanem ő volt az egyetlen és legjobb döntés. Nyilvánvaló, magától értetődő dolog volt ez.
Igaz-e az a legenda (tény), hogy Cicó és Fodi komoly, önpusztító formát éltek akkoriban és megtértek? Ez komolyan hatott a Bedlam pályafutásának folytatására?
M. CS.: Nem mondanám, hogy önpusztító volt ez az életforma, inkább egyfajta hullámlovaglás, hiszen volt úgy, hogy ha nem volt lóvé kajára, sorba álltunk az Üdvhadsereg ételosztásán, de a Krishna tudatú sátornál is. Voltak munkalehetőségek is hébe-hóba, de a zenei kreativitás lett volna az elsődleges, így senki sem volt túl kitartó a melóhely tekintetében. Az csak egy eszköz lett volna, ami szentesíti a célt. A Margitszigeti nyílt biblia órák vendégei is voltunk legtöbben. Szerintem mindenki tisztában van azzal a csapatban, hogy a spirituális világ nagyon is valós. Pár éve elkezdődött egy többsíkú folyamat, amelynek révén egyre több ember számára evidens lesz ez az egész világon. Kis puzzle darabkák ezek és lassan a kép nagy része összeáll. Aztán mindenkinek el kell döntenie az asztal melyik oldalára áll majd.
Gyakorlatilag négy évre eltűntetek a hazai heavy metal rajongók szeme elől, nem féltetek attól, hogy a rajongók elfelejtenek benneteket?
M. CS.: Béci megírt Pintér Balázzsal 2 lemeznyi zseniális anyagot, miután leszerelt a Rain zenekarnak, ami egy kicsit talán feelingben, progresszivitásban el is tért volna a Bedlam vonaltól. Az ő művészi kiteljesedése is talán így volt a legszerencsésebb fordulatú. Azt az anyagot a Fekete Lyuk egykori stúdiójában rögzítettük anno, majdhogynem az Inside Ash-el egyidejűleg. Hihetetlenül intenzív időszak volt ez, főleg nekem, hiszen épp a Dekor suliba jártam, ahová Kovács Gergő, Vígh Dávid (Barbed Wire) és a Warpigses srácok, úgyhogy valahol összeforrt a művészeti érdeklődés a korszak új zenéjével. Sokat dumáltunk ezekről és a régi retro zenék is ez idő tájt kezdtek beérni a mélytudatunkba. A Király utcában laktunk anno és elég közel volt a Tüzes Víz. Néha kicsit alkoholmámorba fulladnak az emlékek, de külön taktikája is volt annak, hogyan lehet pénz nélkül is jól szórakozni, túlélni. Én nem érzékeltem a 4 évet inaktívnak, voltak események, fellépések, kicsit lassabban alakult az anyag.
F. Z.: Egyáltalán nem tűntünk el, nem tudom, hogy jött neked ez a gondolat. Kiadványunk nem volt négy évig az lehet, de folyamatosan koncertezett a zenekar. Néhány változás történt, ahogyan említetted is.
Mikor álltatok neki az Inside Ash dalainak megírásához?
F. Z.: Amikor elkezdtük a dalokat csinálni az Inside Ash-hez, vagyis Cicó elkezdte írni a témákat, akkor ő együtt lakott a Judy-val, aki szintén Kazincbarcikáról költözött fel Budapestre és együtt éltek egy lakásban. Cicó először csak megkérte, hogy játsszon bizonyos részeket, hogy tudjon hozzá szólókat írni, más aláfestéseket csinálni. Addig-addig gitározgattak együtt, hogy az lett a nyilvánvaló döntés, hogy Judy-t bevesszük. Ő fiatalabb volt nálunk, később költözött fel Budapestre, de ugyanaz a baráti kör volt.
Változott-e valamelyest a dalszerzési módszer a demókhoz képest?
M. CS.: Nyilván a demókhoz képest letisztultabb lett a lemez. Kevesebb téma, instrumentális rész, inkább a visszatérő riffek adták meg a dalkaraktereket.
Gondolom négy év alatt rengeteg ötletek gyűlt össze…
M. CS.: Rengeteg ötlet dobódott fel. Nekem is volt egy black book addigra tele dalszövegekkel, Fodinak is egy tekintélyes mappa. Így pár tétel úgy lett összegyúrva a riffekre legjobban illő dolgokból. Meglepő az az érettség, vagy mondjuk így, kicsit profetikus érzés, ami lejön helyenként Fodi szövegeiből, pl. Secrets. Cicó gitárja napi szinten 12 órát biztosan volt „karban tartva” és az egyik félteke állandóan azon mozgott, mit, mivel kapcsol majd össze egy-egy kompozícióban.
Születtek/íródtak olyan nóták, amelyek nem kerültek fel a lemezre?
Pár track kikerült a tervezett anyagból a stúdióidő miatt. Na meg persze így majdhogynem dupla lemez is lehetett volna az Inside. Ilyenek voltak a Vicious Circle, Time is turning back, Spacefuck stb.
Ekkoriban mennyire változott meg a zenei légkör (trendek) a ’80-as évekhez képest, illetve, milyen új zenei hatások értek benneteket?
M. CS.: A trendek szerintem csak részben szivárogtak be a zenekarba. Úgy értem individuálisan mindenkinél más mértékben, de ez egy stabil folyamat volt és kiben épp mi érlelődött meg ezekben az években úgy, hogy épp formát tudott ölteni. Cicó Hendrix hallgató volt már a kezdetektől, de nyilván a nagyon meghatározó korai jelenség a Metallica és a Bay Area zeneisége visszacsenghet itt-ott a demók hangulatában. A lemez készítésekor már itt voltak az új zenék, Alice In Chains, Soundgarden. Nekem sokat pörgött a Screaming Trees, Mind Funk 2-es, a Temple Of The Dog, a C. O. C Blind lemeze, de a Warrior Soult is ez időt tájt ismertem meg, és a King’s X Dogmant pl. Gödöllőn, ahol minden buliban Cult szólt. Fodi egy időben lemezboltban volt eladó, így képben volt az új zenékkel kapcsolatban. Akkor kezdett Primust hallgatni pl., de szerintem ezen hatások nagyon kis része, ha érezhető a saját anyagon. Inkább az a lazább punk rock kísérletezgetősebb attitűd volt a jellemző.
F. Z.: Megszülettek a dalok az Inside Ash műsorhoz. Hatással volt ránk azokban az időkben a ’90-es évek elején jött új zenei formák. Én nem szeretem az ilyen labeleket, hogy ráakasztunk ilyen címkéket. Szerintem a grunge az sokkal több, mint amennyit kapott. Az újságírók meg néhány ember próbálja bedobozolni a zenekarokat, meg zenei dolgokat. Szerintem kétféle zene van bármilyen stílusban: az egyedi zene, meg a tucatzene, akik valami olyasmit csinálnak, amit már ezer más zenekar megcsinált és akkor ők is beállnak abba a sorba. Vannak szerintem stílusteremtők és olyan egyedi hangzások, amiket utána elneveznek így, meg úgy, de szerintem ez teljesen felesleges. A hagyományos rock, a hagyományos metal zenekarok, tehát gondolok itt mondjuk az AC/DC-re, a Judas Priestre, az Iron Maidenre. Után jöttek az újítók, pl. a Metallica és más zenekarok. Mi eleinte a tudásunk és az akkori zenei ízlésünk miatt is olyasmi zenét próbáltunk csinálni, amit akkoriban hallgattunk vagy szerettünk, tehát ilyen thrash vonal volt valóban, de mindig is szerettünk változatos, különleges dolgokat belefűzni, tehát ezért tették oda, hogy techno thrash. Ez lett a Bedlam címkéje. Technikásan játszottunk, de szerintem már akkor is egy kicsit eltértünk a hagyományos thrash zenekaroktól abban is, hogy játszottunk U2 feldolgozást. Teljesen máshogy is hallgattunk zenéket. Nyilvánvalóan hatott ránk minden más, bejöttek az új zenék Amerikából, amikor már volt az Alice In Chains, ami nagyon nagy hatás volt, vagy a Soundgarden, de ugyanúgy a Faith No More-t, Jane’s Addictiont, Red Hot Chili Pepperst, ezeket is említhetném. Mi hallgattunk ilyen zenéket is.
Készítettek-e demókat, próbatermi felvételeket, mintegy a lemez előfutáraként?
M.CS.: Próbatermi felvétel volt pár. Nekem is volt egy, ami ilyen tananyagként szolgált. Nyers gitárok, halk vokál, nem fix szerkezetek. Lehet érdekes lenne most meghallgatni.
Hogyan sikerült alkalmazkodnotok az új zenei vonalhoz/trendhez?
F. Z.: Mi olyan zenészek, zeneszerzők voltunk, akik szerettünk volna fejlődni és kifejezni magunkat különböző módokon, nemcsak egy adott stíluson belül. Szerettük volna tágítani a határainkat, ameddig csak lehet, ami kényelmes volt abban az időszakban.
Egyetértetek azzal, hogy az „Inside Ash” több hasonlóságot mutat az akkoriban rendkívül népszerű grunge irányzattal, mint az általatok a korai években művelt techno thrash-sel? Netán kimutatható még a lemezen a korai idők thrash hatása?
F. Z.: Hatással volt ránk az Alice In Chains, de szerintem hallható a Metallica hatása, a Megadeth-é, ezek mind úgy lerakódtak bennünk, fiatalon azok a hatások értek minket. Ma már visszanézve könnyű, így 30 év távlatából, megítélni a dolgokat, de akkor mi rendesen éltük azokat, tehát együtt kellett, hogy fejlődjünk. A különböző stílusok, amelyek kint mentek, mindenkire hatással volt. Meg, amiken átmentünk dolgokon, azok így lecsapódtak és abból jött ez az Inside Ash anyag.
M. CS.: Én nem mondanám azt, hogy az Inside az első hazai grunge cuccok egyike lenne. Szerintem eklektikusan egyedi a dolog. Karakterét tekintve pár dal talán inkább a régi vonal új köntösben. Nyilván racionálisabb, mint a demók és hangzásban is jobban megálmodottabb, de remek hangmérnöke is volt. Köszönet Morcz Csabinak.
„Megadtátok magatokat” az új zenei hullámnak/trendnek, vagy egy tudatos fejlődés végeredménye az Inside Ash?
M. CS.: Szerintem tudatos fejlődés, vagy inkább zenei érés követhető nyomon. Az anyagon legalább is remélem. Ha belegondolsz, sok csapat redukálódott az egyszerűbb power dinamika felé ez idő tájt, pont azért, mert a Sabbath-osabb riffeket élőben egyszerre játszani sokkal élvezetesebb dolog, ha jól megszólal. A nehezebb gyorsabb tételek kijátszása nem ad olyan önfeledt színpadi örömöt. Pláne, ha a megszólalás sem tökéletes. Mondjuk a színpadi káosz is egyfajta megközelítés, de a zenekar is ebben az időben ezt tartotta a helyes útnak.
Afterpain of a Dyin’ Life, Mother Infinity, It’s Not Yet Time, Secrets – a hazai rock/heavy metal legnagyobb klasszikusai…
M. CS.: Köszi, ha így látod.
A címadóban pedig egy jó nagy adag ős Black Sabbath, Alice In Chains bukkan fel…
M. CS.: Sabbath. Elmondanám, a Bedlam albérletben lefekvéskor korai Sabbath kazetták pörögtek, elvetemült módon erre aludtunk el, így a mélytudatban biztosan rögzült ez is. De Barcikán a Purple, Zeppelin volt a legnagyobb sláger a nálunk valamivel idősebb haverok körében.
Több embertől hallottam, hogy a grunge annak idején megölte a rock zenét, a tiszta heavy metalt, az akkori kiadók kizárólag a grunge bandákat szerződtették, erről, hogyan vélekedtek?
M. CS.: Az, hogy a grunge megölte volna az akkori rockzenét? Szerintem pont ellenkezőleg. Én azt csak egy visszaoltott egészséges ágként látom a nagy fán. Az biztos, a glam bandáknak talán nem kedvezett, de visszahozta a retro feelinget, ami sok ’60-as, ’70-es évekbeli zenekarnál meg volt. Free, Blue Cheer, Taste Creepy, John Thoma és a hangzás újra ráirányította a figyelmet a punk rockra. Hát itthon nem igazán ez volt a jellemző szerintem. Volt pár alt rock csapat, akinek volt támogatottsága. Én csak egy grunge zenekarról tudok, aki ebben a stílusban ért révbe, az a Black Out.
A korongot a Polygram gondozta, hogyan kerültetek hozzájuk? Kecsegtető szerződést ajánlottak nektek? Hány lemezre írtatok alá?
M. CS.: Polygram szerződés. Hát én nem igazán nevezném előnyösnek. Inkább a lábak alól hirtelen kirántott szőnyeg jut eszembe most erről hasonlatképp.
F. Z.: ’91-től folyamatosan voltak koncertjeink és szerintem ’93 körül Siófokon volt egy olyan koncert, ahol a Polygram képviselői láttak minket és egy lemezszerződést ajánlottak nekünk, amit mi el is fogadtunk, aláírtunk. Mivel szerették volna, hogy magyarul folytassuk a dolgokat az Inside Ash után, ezért nem nagyon tudtunk megegyezni velük. Mi akkoriban ragaszkodtunk az angol szövegekhez és ezáltal felbomlott a szerződés. Nem is kaptunk akkora támogatást, mint amennyire számítottunk a kiadás során. Kicsit csalódottak voltunk és szerintem ez nagyban hozzájárult, odavezetett, hogy egy év múlva, ’95-ben felbomlott a zenekar teljesen. Az életünket tettük fel a Bedlamre, nagyon sok mindent feláldoztunk úgymond akkoriban, de szerintem máshogy nem is lehet sikeres egy zenekar. Akkoriban ezt nem tudtuk megoldani, fiatalként, huszonévesen nem tudtuk, nem voltak meg hozzá a kellő mentális erő, amit ma már könnyebb lenne kezelni. Akkor az életvitelünk is, ahogyan írtad, elég önpusztító volt, néha nem volt felemelő dolog, úgyhogy feladtuk a szélmalom harcot.
Szerintetek 1994 erős év volt a magyar heavy metal felhozatalát illetően? Ebben az évben jelentek meg olyan lemezek, mint a Game Over (Nevergreen), az Ez nem az a Hely (Carmen), Jönnek a Férgek (Tankcsapda), Fejfa Helyett (Moby Dick), Inside Ash (Bedlam)…
M. CS.: Mindenképp a ’94-es év jó volt. A Tankcsapdának ez a nagy áttörése anno, de már az előző dolgaikkal is szép bázist építettek addigra. Sajnos pár zenekarnak kevésbé volt ez szerencsés év, de mindennek meg van az oka. Jó lett volna, ha ezen időszak felvételekben stb. egy kicsit jobban lett volna dokumentálva. Így utólag, hisz eltűntek nagyon tehetséges formációk, pl. 7-es Körzet, Warpigs, Slogan stb.
F. Z.: Nem nagyon figyeltem, nem nagyon hallgattam kiadványokat. Amiket említettél, azok közül a Tankcsapda Jönnek a Férgek lemezét ismertem és szerintem az egy meghatározó album, mind a mai napig. A többit nem is ismertem, persze hallottam a Carmentől, vagy a Moby Dicktől dolgokat, mivel ki voltak téve ennek a környezetnek, de nagyon messze álltak a zenei érdeklődési körömtől ezek az anyagok. Kevés magyar zenekar, tehát másfajta magyar zenekarok voltak, amelyeket én szívesen hallgattam, pl. a Warpigs, a Slogan, a Mood, a Black Out, akiket már említettem, ami igazán inspirált. Vagy a Leukémia, inkább ez a vonal volt az, ami inkább hozzám közelebb állt.
A rajongók hogyan fogadták a lemezt? Sikeres kiadványnak ítélitek meg az „Inside Ash”-t?
M. CS.: Sikertelen, mert az eladásokat tekintve nem váltotta be a reményeket, igaz zéró reklámot és supportot tett mögé a kiadó. Sikeres, mert egy igaz korhű lenyomata a hazai metál életnek és sikeres, mert minden érintett büszke rá. Tehát a sikeresnek mondott dolgok is lehetnek relatíve sikertelenek. Ez az egész siker dolog kicsit rétegelt süti. Sikeres, mert zenei és lírikus szempontból időtálló. Ez talán a legfontosabb. Sikertelen, mert viszonylag kevés ember találkozott vele, vagy az a réteg, akiket érdekelt volna, nem tudtak róla.
F. Z.: Azt hiszem, ahogy beszélünk még erről az albumról most 30 év után is, hogy azért akkor, amit mi csináltunk, azt a mai napig szeretik hallgatni. Olyan benyomást hagytunk az emberekben, ami hál’ Istennek még a mai napig is tart. Nagyon élveztük mi is csinálni és az egy tök jó utazás volt a Bedlam zenekar életében.
Voltak-e lemezbemutató koncertek/turnék?
M. CS.: Sajnos sok koncert a megjelenés után már nem volt. Egy mini turné azt hiszem és nem sokkal ezt követően a Szigetes bejelentés. Ezen én is ott voltam, immár a közönség soraiban.
Uraim, köszönöm szépen válaszaitokat, záró gondolataitokat, kérlek, tolmácsoljátok olvasóinknak.
