Blazar – Kozmikus magány

Fémforgács

Fatal Cosmic Wound címmel adta ki debütáló albumát az ibériai funeral doom vonalas Blazar. A 2016-ban alapított kozmikus entitás hangzásában egyesíti a funeral doom, a death metal és a sludge nehézségeit. Elnevezésük a „blazár” az űrben található olyan aktív galaktikus magra utal, amelynek sugara ionizált anyagból áll és közel fénysebességgel halad. Ebből adódóan koncepciójuk középpontjában a kozmosz hatalmassága és közömbössége áll, melyeket gigantikus atmoszférákra, lélekzúzó riffekre, baljós dallamokra, éteri hangátmenetekre, sikolyokra és egyéb elektronikus interferenciákra építenek fel. A Fatal Cosmic Wound négy fő számot tartalmaz, valamint három olyan rövidebb tételt, amelyek bevezetőként, közjátékként és végszóként szolgálnak. „A tér hatalmas, amely a kozmikus magány ugyanazon érzésével párosul.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.