Gormoth – Lélektől lélekig [EP] (2024)

Fémforgács

Elképzelésem sincs, hogy Gormoth, becsületes polgári nevén Ádám honnan veszi az inspirációt, mert eszméletlenül termékeny zeneszerző, de az is nagy talány számomra, hogy miként lehet ennyi szabadidőre szert tenni. Az egyszemélyes zenei utazás Füzesgyarmatról kapta a nevét, aminek első említése még Gormoth-ként történt meg 1219-ben. Rendkívül érdekes választás, ráadásul még jól is hangzik. Az atmoszférikus black metalt központba helyező projekt időtlenségét, ősiségét már ez is meghatározhatja önmagában, de azt is meg kell jegyeznem, hogy az áramló single kiadványok, EP-k, lemezek leginkább azért maradtak meg nálam, mert minden egyes alkalommal csettintek azoknak grandiózus, hangulatos borítójára. Nincs ez másként a Lélektől lélekig esetében sem, amin ezúttal Wilhelm Schröter német festőművész alkotása díszeleg. A 19. század alkonyán alkotó festő specialitásának nevezhetjük a gyönyörű erdei tájképeket, melyeket az tesz érdekessé, hogy gyakran megjeleníti benne az embert, mint a természet szépségének szerves részét. Képei nyugalmat és harmóniát sugározni, de a jellemzően téli, vagy sziklás vidékek nem zárkóznak el a rideg valóság baljósságától sem. A Lélektől lélekig, de mondhatjuk ezt a teljes Gormoth jelenségre, szinte tökéletesen passzol ebbe a miliőbe, hiszen épp annyira képes megsimogatni a lelkünket billentyűs, ambientes finomságaival, mint amennyire meg tud borzongatni a már-már depresszív black metalig süllyedő, nyers és karcos zenéjével. 

A produkció ennek megfelelően leginkább a klasszikus, régi vágású black metalban gyökerezik, amit néhány maszatolósabb, pszichedelikusabb elem képes tovább sodorni a könnyű meghatározástól. Nagyon komoly súlyt képes fektetni a hallgatóság vállára, aminek köszönhetően talán nem is rossz dolog ez a rövidebb kiadványokban való gondolkodásmód. A Lélektől lélekig így sem egy könnyed fuvallat, hiszen 5 tétele egy rövidebb nagylemeznek is megfelelne a maga közel 32 percével, aminek kedvelését csak annyi fogja eldönteni a hallgatók részéről, hogy kedvelik-e ezt a stílust. A friss dalokra van, ahol nagylemezként, máshol EP-ként hivatkoznak, így a dolog tisztázása érdekében meg is kerestem Ádámot, aki egy virtuális legyintéssel jelezte, hogy neki teljesen mindegy, nem foglalkozik ilyen határvonalakkal (ha úgy tetszik nagylemez, ha meg másként, akkor EP). Érdekes kérdés a kiadvány hangzása is, mivel maradunk a jó öreg lo-fi zörejeknél, melyeket a jóval tisztábbnak érzékelhető billentyűk okozta kontraszt miatt még sivárabbnak érzékelhetünk. Ugyanez a helyzet az énekkel is, ami viszonylag jól érthető, de azért tudom ajánlani a rendszeres gégevizsgálatot ilyen mennyiségű károgás előadása mellett. 

Jómagam akkor ismerkedtem meg a projekttel, amikor a Hangpróbára invitált magyar előadók listáit böngésztem és azóta is szívesen bele-bele hallgatok a kiadványaiba, de a Lélektől lélekig tudott végig lekötni. Ebben nem a különösebben mély és egyedi zene volt a legfőbb segítőtársam, bár ezekre sem lehet panasz, hanem a menet közben felcsendülő dalszövegek. Halál-bánat-magány kéz a kézben jár minden tételben, ami nem hat az újdonság letaglózó erejével, viszont verses megjelenésük, egészen hatásos képeket tudnak megidézni a hallgatóban. 

Nemcsak ez, hanem a végtelen szappanoperákat megidéző teljes Gormoth “életmű” egy felhívás, invitálás az alkotó részéről, hogy osztozzunk az őt érő hangulatokban, karcoljuk be együtt az emberi létből fakadó minden fájdalmat a saját lelkünkbe, hiszen ezeket az érzéseket senki sem tudja elkerülni, kordában tartani, legyen bármilyen szerencse fia/lánya. Az erős hangulati faktor és egységesség persze nemcsak előnyökkel jár, vissza-vissza ugorva korábbi kiadványokra az az érzésünk támadhat, hogy a projekt ugyanazokat a nehéz köveket görgeti végig a festői szépségű vidékeken. Ha nem találkoztál még a Gormoth névvel, akkor ez egy jó ismerkedő lemez lehet, ha pedig már ismerősen hangzik, akkor tudod, hogy mire számíthatsz.