Ancient Flame – Manifesto [EP] (2024)

Fémforgács

A finnországi Turkuból származó melodikus heavy/power metalt játszó Ancient Flame bemutatkozó lemezéről Winci szerkesztőtársam írt ebben a nagyon részletes, összetett ajánlóban, ahol egy utazásra invitálta a hallgatókat a lemez kapcsán. Én sem tudom nem használni ezt a hasonlatot a banda nemrég megjelent öt dalos Manifesto EP-jével kapcsolatosan, mert a finnek gyakorlatilag ott folytatják, ahol a 2022-es debütlemez befejeződött. Mondom ezt úgy, hogy szó sincs arról az albumról lemaradt dalokról, mind az öt dal azóta született és írta meg a zenekar őket. Nagyon egyetértek abban szerkesztőtársam véleményével, hogy talán nem egy elsőre beütő, egyből magával ragadó, divatos kifejezéssel élve egyből „fülbemászó” dallamokkal operáló első lemezt hallgathatott meg az, aki felfedezte az Ancient Flame Blood Stained the Barren Land albumát – ám olyan minőségű, zeneileg és koncepciót tekintve is rendkívül érdekes, változatos korongról van szó, hogy megéri a belefektetett energiát, hallgatást. Nagyon érződik, hogy abszolút profi zenészek, énekesek teljesítményét halljuk a dalokban, melyekhez a keleties, színpadias/színházias-jellegű epikus elemek brutálisan erőssé és érdekessé teszik a tételeket.

Az EP az Antidote című dallal kezdődik, melynél egyből megfigyelhetjük, hogy a hangzás mintha kicsit még erőteljesebbé vált volna, mint a debütalbum esetében. Nagyon erőteljesen, tisztán szól az egész anyag, ami nálam mindig pozitívum. A teljes dal nagyon tetszik, de az utolsó egy perce, mikor begyorsul, ott olyan szinten elvitt magával, hogy hihetetlen. A második, slágeresebb Defender szám ezt viszi tovább a menetelős gyorsaságával, amit én mindig is imádtam, mint ahogy a következő, Bear and Wolf is ezt erősíti tovább. Az EP címadó dala epikus, dallamos, az utolsó, His Senile Majesty pedig már az elején hallható, nagyon izgalmas, pazar és szinte vészjósló gitárjátékkal egyből megvett magának. Talán ez a legjobb dal az EP-n – de mindegyiket csak ajánlani tudom. Nem egyszer éreztem a Therion, King Diamond, Opera Diabolicus, Ghost vagy akár a Hell hatását bizonyos részeknél, témáknál.

Petteri Urmas (Nightmare Enemy) férfi, Kirsimarja Alonen női énekesek olyan szinten tökéletesen egészítik ki egymást és annyira illik a hangjuk, hangfekvésük egymáshoz és dalokhoz, hogy le a kalappal előttük! Az biztos, hogy meg kell szokni a hangfekvésüket, kicsit nekem is kellett, de nekem hamar ment és onnantól kezdve semmi bajom nincs vele. A többi zenész teljesítményét már méltattam fentebb, Risto Hämäläinen (ex-Therion) és Kimmo Lukkarila gitárosok játéka ízes, szólóik figyelemfelkeltőek. Marku Vanhanen basszusgitáros és Juha-Pekka Ruohonen dobos pedig ugyancsak hibátlanul hozzák a bitang jó alapokat a korongon. A dalszövegek most nem teljes egészében a sumér-akkád birodalomhoz íródtak, hanem kapunk a skandiváv mitológiához és a finn történelemhez kapcsolódó történeteket is, ha szeretnénk érdekes sztorikat megismerni, aminek aztán jobban is utána lehet olvasni, ha felkeltette az érdeklődésünket – mint például a Defender, ami Gilgames történetéhez kapcsolódik.

Úgy gondolom, lehet, hogy nem adja egyből magát az Ancient Flame zenéje, dallamai – kellhet neki jó néhány hallgatás, mire beérik, ám ha ez megtörténik, utána egy nagyon izgalmas és változatos világba csöppenhetünk bele a heavy/power metal berkein belül. Nagyon hamar elröppen ez a majdnem 20 perces játékidő és véget ér az utazás, amit viszont remélhetőleg hamarosan követ a második nagylemez – akár még idén, 2024-ben. Csak ajánlani tudom a finn bandát a stílus(ok) kedvelőinek, szeretőinek és még annyit hozzátennék így a végére, hogy nagyon szívesen megnézném őket élőben Magyarországon – de gondolom erre Finn honban több esélyem lesz.