Fémforgács
Bizony nagyon más világ volt még 2019-ben, mikor az egyszemélyes felállással működő Emily Highfield megjelentette a Lunar Falls címre hallgató első nagylemezét. A dark folk, blackgaze, post rock, doom vonalon alkotó ausztrál művésznő debütáló nagylemeze elég komoly visszhangot vert az underground berkekben. A Northern Silence Production gondozásában megjelent ezer darabos első kiadás hamar el is fogyott. (Ez a korong már a második nyomást éli). Érthető, hogy nagyon vártam a Suldusk nevű projekt folytatást. Az elmúlt öt évben Emily zenéje és művészi alkotó ereje tovább szőtte szálait és teljes felállású zenekarrá nőtte ki magát az egyszemélyes projekt. Ahhoz, hogy a gitárért és az énekért (károgás és tiszta ének) felelős hölgy még változatosabb és komplexebb zenei elképzeléseit megvalósítsa, csatlakozott hozzá: Shane Mulholland (gitár, vocal); Daniel Green (basszus); Josh Taylor (gitár); Hayley Anderson (hegedű); Frankie Demuru (dobok). (Továbbá vendégszerepel: Raphael Weinroth-Browne (Leprous) és Rachelle Harvey is, aki csellón működik közre a felvételen.) Ezen tehetséges muzsikusok által a Suldusk alapvetően akusztikus alapú zenéjébe még több szín és varázs költözött. A Napalm Recordshoz csatlakozott együttes március elsején adja ki a második nagylemezét Anthesis címmel.
Ami virágzást jelent. A művésznő pedig ennek aspektusát kutatja bánat és elfogadás témáin át. A korong nagyjából ott folytatja, ahol a Lunar Falls. Ellenben most a zenei összkép sokkal összetettebb és változatosabb lett. Az album egy komor varázslatos világba kalauzol el, ahol a különböző sötét és extrém zenei hatások széles választéka ötvöződik a kellemes harmóniákkal. A Suldusk zenéjébe vegyülő sötétség/szépség igazán meggyőző kettőse ezen a felvételen is folytatódik. Vagy mondhatnám, hogy tovább is erősödik. Emily kellemes, lágy hangja és károgása eme duális misztikumot csak fokozza. Viszont ezúttal Shane Mulholland férfi énekhangja is megtámogatja a hölgy kiváló orgánumát. Ami több szinten mozog, mint előtte – ami például a kemény blast beat sorozással beinduló, black metalos Verdalet című tételben is megmutatkozik. A tiszta ének és harsogó fekete fém vokál mellett megvillantja szélesebb spektrumú énekhangját is. Általa a lágyság, törékenység és a démonikus sikolyok egyaránt képviseltetik magukat. Természetesen a muzsika is hűen reprezentálja a formáció sajátos hangvételét.
Elég sok zenei forrásból táplálkozik a Suldusk zenéje. A kemény extrém metal vonalból csak elvétve csipeget. Akkor is inkább a black metal, doom metal atmoszferikus oldaláról válogat. De azért kapunk ezekből a felvételen. Például az Anthesis, A Luminous End vagy a Verdalet szépen megmutatja az együttes sötétebb, durvább zenei arculatát is. Viszont nagyon kellemesen ötvözi ezeket az akusztikus gitárral, csellóval, és hegedűvel. Hatásos, melankolikus tónusú betétek indaszerű szövedéke hatja át az Anthesis-t. Az olyan fekete bájjal megbűvölt szépséges darabok, mint például a Crowns Of Esper, Sphaera vagy Mythical Creatures ősi erdők melyére visz, ahol olyan érzelmek rejtőznek a sűrű levelek alatt, amiket nem akarták felfedni rejteküket. A cselló meleg hangja az énekesnő finom énekével, gitárral igazán igéző hatást produkál. Így mondhatom, hogy az album érettebb szintre emelte az a projekt akusztikus arculatát. A muzsikusuk is nagyon jól dolgoznak együtt. Szépen áramlik a zene. Semmi akadály, görcs, erőltetettség nincs a nótákban. Változatos az összkép – igényesen váltogatják egymást a szomorúsággal (ugyanakkor fennkölt szépséggel) átitatott melódiák és a súlyosabb részek. A kiváló hangulat teremtés az anyag erőssége. Tehát nem a technikázgatáson van a hangsúly, hanem egy olyan atmoszféra megteremtésén, ami egyfajta merengő érzetet hoz, de ez nem lehúzó, deprimáló! Valahogy úgy tudnám leírni az Anthesis anyagát, mint a májusi esőt. Amikor a kellemes idő hirtelen felhőbe fordul, majd el lágy és gyors zápor után ismét kisütő nap bágyadt sugarai melengetően simogatnak.
Számomra elég nehéz volt elképzelni öt évvel ezelőtt, hogy mi lesz ebből a projektből. Tudja Emily folytatni, tovább vinni a Suldusk-ot vagy elmegy egy önismétlésbe? Netán egy olyan irányt vesz, ami semmiképpen sem emeli ki az underground zenék fullasztó túlkínálatából. Azt kell, hogy mondjam, hogy sikerült felfrissíteni és egy következő szintre emelni a zenéjét. Természetesen ehhez nagyban hozzájárultak a becsatlakozó zenészek és vendégmuzsikusok is. (A csellóért ezer köszönet, mert gyönyörűen szól a borongós témákkal karöltve). Számomra a korong nagyon kellemes és élvezetes pillanatokat jelentett. Nem utolsó sorban a felvétel is igen korrektül szólal meg – ezzel egyébként az első lemezen sem volt gond. Az anyagot Troy Mccosker rögzítette, keverte és a masterelést pedig Thomas “Plec” Johansson végezte, aki olyan bandákkal dolgozott együtt, mint a Soilwork, Opeth, Katatonia. Tehát a minőségre nem lehet panasz. Az Anthesis kapcsán egyedül a borítóval nem voltam kibékülve. Egyszerűen rémes. Nem tudom, hogy miért kellett ezt a taszító képet betenni. Számomra abszolúte semmit nem ad vissza az album hangulatából. Ha így találkoznék vele, biztosan belehallgatás nélkül tovább mentem volna. Szerencsére én már ismertem művésznő első lemezét, így ez eleve elképzelhetetlen lett volna, hogy kihagyom az vele való ismerkedést.
Azoknak, akiknek esetleg eddig nem volt szerencséjük hozzá, azoknak mindenképpen érdemes elmerülni a Suldusk zenéjében. Viszont a vérrel megtöltött üzemanyaggal működő láncfűrész muzsikák szerelmeseinek nem igazán ajánlott. A lágyabb, merengőbb, nyitottabb spektrumú hallgatók lelhetik benne örömüket. Akik mondjuk Myrkur, Oathbreaker, Chelsea Wolfe, Sylvanie munkásságait kedvelik, vagy a gothic- doom, black metal könnyedebb, atmoszferikus arculatúért rajonganak.
