Dionysos Rising
Kiadó:
Frontiers
Honlap:
facebook.com/RevolutionSaints
Dean Castronovo egyértelműen függőségre hajlamos személyiség. Régen ez leginkább az alkoholra és a kokainra irányult, de a 2015-ös családon belüli botránya és fölfüggesztett börtönbüntetése után addikciója tárgya elsősorban a cigaretta és a Red Bull. Ezek - értsd: nikotin és koffein - se jók, de egy fokkal azért talán elviselhetőbbek (főleg a közvetlen környezete számára). Van viszont egy egész életét átívelő függősége, amiért mindnyájan hálásak lehetünk, és ez nem más, mint a zene. Ennek fontos állomásai - a rengeteg stúdió és szessön-munka mellett - részvétele olyan világraszóló produkciókban, mint a Bad English, Hardline, Soul SirkUS, Ozzy, Journey stb.
Az utóbbi időben zenei tevékenységének fókusza a Revolution Saints nevű Frontiers projekt, bár a hírek szerint - hál' Istennek! - megint együtt turnézik Neal Schonékkal. A Serafino Perugino fejéből kipattant és Alessandro Del Vecchio által szerzeményekkel ellátott RS újabban eléggé felpörgött. Az RS 2.0 (Doug Aldrichot Joel Hoekstra, Jack Blades-et Jeff Pilson váltotta) alig egy évvel az előző album (Eagle Flight) megjelenése után új lemezzel lepett meg minket. Persze a meglepetésünk nem volt olyan nagy, hiszen tudjuk, hogy Del Vecchio egy év alatt akár 5-6 ilyen anyagot összedob a stúdióban.
Mindenesetre a megújult RS új energiákat mozgósított, már az "Eagle Flight" is érezhetően jobb formát mutatott, mint az álmosító "Rise" (2020), a tendencia pedig most folytatódik. Persze új arculatot, stílust ne várjon senki. Az RS amolyan Journey tribute-ként működik, ahogy azt Del Vecchio Itáliában elképzeli. A tribute jelleg miatt egyszerre arcbamászóan amerikai, Del Vecchio irányítása és kompozíciós dömpingje miatt pedig... nos, olyan Del Vecchio-ízű. Ez az apró termetű és fölfoghatatlanul termékeny olasz zeneszerzőként tényleg egy kaméleon, de azért kézjegyei itt-ott viszonylag könnyen fölfedezhetők. Vannak dalok, ahol mintha a saját zenekara, az Edge of Forever szólna: "Fall On My Knees", "Will I See You Again", "Divine Wings".
Azért el kell ismernem, egy "Revelation" vagy "Eclipse" típusú Journey lemezt százszor meg ezerszer szívesebben hallgatnék. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy egy-két szerzeményben nemcsak sikerül hátborzongatóan hitelesen megidézniük Neal Schonék géniuszát, de a színvonal is közel azonos. Az olyan tételek, mint az albumot bevezető, klipes "Against The Winds" vagy a "Been Said And Done" egy Journey lemeznek is díszeivé, kiemelt slágereivé válhatnának.
Az "Against The Winds" szerintem a jobbik RS albumok közé tartozik, de a legmagasabb hangszeres teljesítmény ellenére is azt mondom: leginkább csak szemezgetek belőle, s szerencsére mindig találok néhány határozottan jól elkapott, Journey-kompatibilis himnuszt.
Tartuffe
