Fémforgács
Ha már a Twilight Force új lemeze kapcsán előkerült Christian Eriksson énekes neve, megnéztem, hogy jelenleg tevékenykedik-e aktívan bármilyen zenekarban. Így akadtam rá az eléggé friss Final Strike nevű bandára, mely először július elején hallatott magáról a Facebookon. November 24-én jelent meg bemutatkozó, Finding Pieces lemezük a Reaper Entertainment kiadó jóvoltából. Eriksson nekem már önmagában elég volt ahhoz, hogy tudjam, ez is egy remek album lesz, viszont kíváncsi voltam, hogy a Twilight Force fantasy vonalát viszi-e tovább, vagy hagyományosabb power/heavy metalt fog tartalmazni a korong.
Utóbbi bizonyult igaznak, mivel a Finding Pieces hagyományos svéd power/heavy metalt rejt magában, jóval kevesebb sziruppal, giccsel nyakonöntve, mint a korábbi bandája. Ez már a nyitó Archers dalból is kitűnik – jóval kevesebb szintiszőnyeg, annál erősebb gitárok, dobok jellemzik a zenét, ami mellé tökéletes Christian Eriksson továbbra is zseniális, gyönyörű hangja, a kórusoknál természetesen megtámogatva a többi tag vokálozásával, hogy még slágeresebb legyen, amivel kapunk is egy bitang erős kezdőnótát. A folytatásban a címadó dal is viszi tovább a hagyományos power/heavy metal jellemzőket, zeneileg szinte már olyan, mint egy Primal Fear szerzemény. Menetelős, pörgős, remek indítása a lemeznek ez a két tétel. A harmadikként érkező Fly-ban Eriksson kitartott magas hangjai és a gitár mellett a basszusgitárszólós részek nagyon jók.
Az együtténeklős Heaven’s Falling Down is egy teljesen jól időzített lassabb dal a lemez közepére, amivel kicsit lejjebb tekerjük a tempót, hogy aztán az Oblivionnal újra rákapcsoljunk, ami a maga 2:56 percével az album legrövidebb tétele, ám az egyik legjobb. A Restless Mind megidézi a Helloweent is, fantasztikus nóta ez is – a vége felé a felváltott kórus és Eriksson magasai fenomenálisak. A Spark from the Dark melódiája igencsak tetszetős. A szinte végig pörgős, galoppozós To the North utolsó előtti pozíciója is el van találva – remek dal –, és a záró Turn of the Tide esetében sincs ez másképp – a fasza gitárszólóval együtt. Eriksson kitartott magasaitól libabőrözik az ember.
Eriksson mellé olyan zenészek sorakoztak fel, mint Martin Floberg gitáros, Jan Ekberg (Stormhold, Air Raid) basszusgitáros, Patrick Johansson (NorthTale, Impellitteri, Clockwork Revolution, ex-Yngwie Malmsteen, ex-Stormwind, ex-Without Grief, stb.) dobos és Jimmy Pitts (NorthTale, NYN, The Fractured Dimension, ex-Eternity’s End, ex-Scholomance) billentyűs. Mindannyian érezhetően profi zenészek, nagyon jó muzsikát, hangszeres játékot tettek le az asztalra. A hangzásra sem lehet panasz, a keverés, masterelés is tökéletes.
Az album szerencsére nincs elnyújtva, a 10 dal kicsit több mint 41 perces játékidőt foglal magában, ami, nézve/hallgatva azokat szinte teljesen jól eltalált arány. A lemezborító is teljesen jól passzol az összképbe, a zenéhez. A stílus kedvelőinek tudom ajánlani ezt a frissen alakult formációt, akik jól tolják és remélhetőleg ez egy hosszabb életű formáció lesz, valamint végre Eriksson is hosszabb ideig meg tud állapodni egy bandában (legalább úgy, mint a Twilight Force-ban). Jövőre jó lenne, ha elkezdenének koncertezni is és bemutatni ezt a debütlemezt, valamilyen turné/bandák kiválaszthatnák őket előzenekarnak, akár egy európai turnéra is, szívesen megnézném őket.
