rattlead.hu
4. Mi volt számodra az idei év koncertélménye? (többet is említhetsz)
Buga B: A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy nyolc év után ismét eljuthattam a 70 000 Tons of Metalra, és hát ismét nem csalódtam, már meg is van a jövő évi jegyem is januárra, és a jövő ilyenkori kérdésre a válaszom. Emellett hatalmas élmény volt az Obituary és a Forbidden a kortrijki fesztiválon, a Dynazty vagy a Tormentor Budapesten, és még sorolhatnám – szerencsére idén (is) rengeteg koncertre eljutottam.
Coly: Összességébena belga Alcatraz fesztivál,azon belül a Forbidden, a Jag Panzer és a Sacred Reich fellépése.
Doki: Hanabie (Bécs, 2023. augusztus 5.), Evil Invaders (Barba Negra, idén tavasszal).
John Quail:
Alcatraz Open Air fesztivál, Kortrijk, Belgium (augusztus 11–13.)
Ayreon koncert, Tilburg, Hollandia (szeptember 16.)
Majka: Az Alcatraz fesztiválon a Forbidden nagyon odacsapott, de a kaput az Obituary tette be nálam, szintén ezen a fesztiválon. Hacsak nem az történt, hogy filozófusra ittam magam, és azért tetszett annyira.
Mácsai Dani: Mindenképpen a Lorna Shore-t nevezném meg elsőnek, mert tényleg megérdemlik azt a felhajtást, ami körülöttük megy, illetve a Metaldays fesztiválról a Graphic Nature, a Biohazard, a Carcass, a Kataklysm, a Russian Circles és a Heaven Shall Burn fellépését említeném, mert ezek a bandák határozottan odatették magukat!
Nameless: Csak egyet említenék, a Pantera nyári Barba Negrás előadását. Sajnos csak a második naphoz volt szerencsém.
Reaper: Az év kiemelkedő koncertélménye egyértelműen a The Foreshadowing–Saturnus–In the Woods… buli volt a Dürerben, október 23-án. Katartikus és felemelő. Illetve a Warbringer–Evil Invaders–Schizophrenia–Mason április 7-én. Utóbbi hamisítatlan underground thrash buli volt, a nyakam és a hátam még hónapok múlva is emlékezett rá!
Sipy: Nos, mivel nem sok koncerten voltam, így kizárásos alapon a Barba Negrás Warbringer és Evil Invaders igazi thrash bulija simán ide kívánkozik. A másik pedig az itthon, Mezőkövesden, a Biliárd Szalonban a Monastery, a Komodo és a Mhorai közös fellépése volt. A három, death metalhoz köthető stílusban nyomuló banda egy mini Brutal Assault fesztivált varázsolt a kis városomba. A körülbelül 200 fős csehó háromnegyedéig megtelt, ami már önmagában örömömre szolgált. A hely üzemeltetője (Zotya) most láthatta, hogy ilyen gorombább zenékre is van kereslet a városban és a környező településeken lakó, élőzene-rajongó népek körében. Amit a Komodo énekese művelt a körülbelül 20 fős, végig moshpitező, headbangelő keménymaggal, az rekeszizom-mozgatóan szórakoztató volt. Még egy mini deathwall is összejött, mindkét oldalon 8-10 féltökrészeg rockerrel! Hibátlan metal buli volt!
Size: A finn Galvanizer rohadt jól nyomta a Dürer Kertben. A Sacred Reich is odavágott a Barbában. A BFBMK Fest is nagyon fasza volt az idén: remek társaság, remek bandák, és mindez a Balaton partján. Mi kell még?
SZG:
Dynazty, Eclipse, Powerwolf, Classica – Budapest, Barba Negra
Moby Dick–Akela – Győr, Bridge
Silver Bullet – Budapest, Barba Negra
Kissin’ Dynamite, Dynazty – Budapest, Barba Negra
5. Ki vagy mi volt számodra az év csalódása? (nem feltétlenül lemez, bármi lehet)
Bársony Péter: Az, hogy a Metal Hammer évi lapszáma – úgy tűnik, hosszabb távon – hatra szűkült. Nekem ez nagy érvágás, mert fontosnak érzem, hogy kézzelfogható formátumban, stabilan létezzen egy kiadvány, ami kedvenc műfajunkkal foglalkozik, és már az évi tíz megjelenést is keveselltem, nemhogy a hatot. Szurkolok, hogy minden térjen vissza a régi kerékvágásba.
Buga B: Talán az, hogy 2023-ban nálunk senkinek nem sikerült összehoznia egy ütős metal fesztivált, egy olyan időszakban, amikor mindenki ezerrel utazik és költ élményekre, és ismét reneszánszát éli a metal. Ez valahogy a környező országokban működik, nálunk nem. A Rockmaraton beleállt a földbe, a FEZEN nem metal fesztivál… szóval nagyon elférne itt végre egy új kezdeményezés.
Coly: Az mindig csalódás, ha bizonyos előadók, akik miatt igent mondunk egy fesztiválra, végül lemondják a fellépésüket. Idén, az Alcatrazon ilyen volt az Overkill és a Fifth Angel – sajnáltam, hogy nem láthattam őket élőben, szerencsére a többi élmény kárpótolt ezért. Régi kedvenceim, éppen ezért többet vártam a Baronesstől és a Spirit Adrifttől annál, mint amit az idei lemezzel kaptam tőlük. Ugyanígy csalódás a The Evil második albuma, a Necronomicon, a Tanith, Jason Bieler és a Virgin Steele idei produkciója, de számomra a Gama Bomb is halványabb, mint korábban, és a KK’s Priest aktuális alkotása sem véletlenül nem forog nálam annyit, mint elődje.
Doki: Nem jut eszembe ilyen.
John Quail:
Az Overkill-koncert elmaradása a belga fesztiválon.
A Paradise Lost rövidre vágott műsora, egyben a zenekar státuszához méltatlan fénytechnika, hangzás a Barba Negrában.
Bár teljesen érthető és időszerű, mivel 50 év muzsikálás nem kis idő, de a KISS nyugdíjba vonulása kicsit lehangoló.
Majka: Feloszlik a Sepultura, és a Cavalera tesók meg a többiek még mindig annyira be vannak feszülve, hogy képtelenek voltak összeállni egy közös utolsó fellépésre.
Mácsai Dani: Erről is a Metaldays jut eszembe, azon belül pedig Abbath koncertje, ami valami iszonyat zavaróan hangos volt. Sokkal jobbat vártam ennél!
Nameless: A Hammer alkalmankénti kiadása miatt a műfajnak sajnos már nincs rendszeresen megjelenő, magyar nyelvű, írott sajtója, a hazai fanzine-ek pedig szintén vegetálnak. Thrash vonalon idén egyetlen olyan friss zenekarba sem futottam bele, amelyik maradéktalanul meggyőzött volna. Konkrétumokat említve pedig a legnagyobb csalódás a Def Leppard szimfonikus lemeze, szorosan a nyomában a három-négy dal után unalomba forduló friss Sadus korong, illetve dobogósként a Cavalera tesók által újravett, korai Sepultura anyagok.
Reaper: Egyértelműen a Myrkur idei albuma. Hiába minőségi, kiemelkedő anyag, ez nekem már túlságosan popzene lett, sajnos el kell engedjem… No, igen, és a Children of Bodom idei, A Chapter Called Children of Bodom (The Final Show in Helsinki Ice Hall 2019) koncertalbumának megjelenése. Nem hiszem el, hogy ne lett volna igény egy DVD vagy egy Blu-ray elkészítésére!
Sipy: Az, hogy sajnos nem sikerült újra megnéznem a Rammsteint.
Size: Nem feltétlenül csalódás, de ide keveredhetne már hozzánk az Undergang, a Skelethal, na meg az Autopsy is.
SZG:
Axel Ritt Grave Digger gitáros távozása/kirúgása.
A Virgin Steele idei albuma: vannak zseniális pillanatai, összességében mégis csalódás.
A brazil Viper új nagylemeze: sokat vártam gyermekkorom egyik kedvenc zenekarától, de az album kábé értékelhetetlen.
6. Mely zenekarok következő albumát várod nagyon (akik sejthetően 2024-ben adnak ki új anyagot)?
Bársony Péter: Már egy ideje ígérgetik az új Coroner albumot, ami csak nem akar elkészülni, de én türelmes vagyok… 30 év szünet után pár hónap (vagy év) már nem számít. Egy hibátlan (és gyakorlatilag lezárt) életművet amúgy sem feltétlenül szükséges évtizedekkel később továbbragozni, de ha futja még a lendületből, és ők is fontosnak érzik, akkor nekem is fontossá válik, hogy megjelenjen valami új anyag tőlük, mert a Coroner azon kevés zenekarok egyike, amelyekben a mai napig feltétlenül hiszek. Ha jövőre sem lesz a lemezből semmi (mint ahogy ez évben sem lett), akkor sem érzem majd magam megrövidítve, mert nekik már tényleg semmit nem kell bizonygatniuk, de ha már egyszer felröppent a hír, hogy stúdióba vonultak, jó lenne, ha végre testet is öltene ebből valami.
Buga B: A Static-X nagyon várós, az előző anyaguk is nagyon bejött. Az új Anthrax-re is kíváncsi leszek, leginkább azért, hogy van-e még bennük spiritusz. Korábbi munkásságával a Forbidden nagyon magasra tette a lécet, és bár a koncertekkel jól indult a visszatérés, ennek igazi fokmérője az lesz, hogy a csapat egy ütős albumot tesz-e le elénk 2024-ben. Én nagyon drukkolok nekik, végre megérdemelnék a nagy éttörést. A Death Angel nem nagyon szokott hibázni, velük tuti nem lesz gond, és úgy látom, a Mercyful Fate King Diamondnak is lendületet adott, szóval tőle is jó cuccra számítok. A Helloween meglepett, hogy tőlük is várható anyag, talán egy kicsit korainak érzem az előző lemez után, de lehet, hogy a nagy sikerű turné a hiper-felállással még jobban feltöltötte a tagokat, és valami nagyot, még az előző korongnál is minőségibbet dobnak. Ja, és persze a Sacred Reichet se feledjük! Ők is nagy visszatérők, akik már gurítottak egy nagyot a visszatérő lemezükkel, szerintem sikerülni fog nekik az újabb szintlépés.
Coly: Mindenekelőtt az új Judas Priest és az új Hazzerd lemezt várom, de Bruce Dickinson szólóalbumára is kíváncsi vagyok. Január végén érkezik az ötödik Lucifer és egy újabb Black Pyramid korong, február elején pedig a hatodik Myrath, mindháromra vevő leszek. Természetesen az új Mercyful Fate anyag is érdekel(ne). A Grand Magus következő alkotásának elvileg már idén meg kellett volna jelennie – remélem, jövőre meg is fog. Állítólag már javában készül az új Anthrax lemez, de egy friss Suicidal Tendencies albumnak is örülnék.
Doki: Nincs kiszemelt banda, bár arra azért kíváncsi leszek, hogy Kerry King mit hoz ki a saját neve alatt létrehozott formációval…
John Quail:
A Saxon anyagát mindenképpen, főleg Majka örömére.
A Judas Priest is várós.
Az Antibiotica teljes albuma feltehetően ütős lesz, nagyon kíváncsi vagyok rá.
Az új Possessed izgalmas lehet, Kortrijkban rendesen odatették magukat.
A Forbidden is új lemezt ígért, amelyet, úgy vélem, mindannyian várunk.
Majka: Állítólag lesz Anthrax lemez, ami azért mindig várós. Kerry King is újra zenélni készül, illetve lesz új Suicidal Angels és Lord Dying album is. Én ezeket várom a legjobban.
Mácsai Dani: Judas Priest, Job for a Cowboy, Necrophobic, Austrian Death Machine, Darkest Hour, Morbid Saint, Any Given Day és Static X. Egyenlőre ezek vannak bejelentve, de kíváncsi leszek, hogy 2024 mit tartogat még számunkra.
Nameless: A nemzetközi színtérről: Kerry King, Judas Priest, Alex Lifeson és Geddy Lee (folytassák bármilyen néven is), Exodus, Sodom, Anthrax, Bütcher, Savatage. Itthonról: Magma Rise, Wall Of Sleep, Dalriada, Omen, At Night I Fly, valamint Thy Catafalque, de remélem, hogy a korai Remorse demók egy ideje már beharangozott, ismételt felvételére is sor kerül. Illetve időszerű lenne egy új Summoning, egy friss Gojira, egy visszarendeződött Dream Theater, valamint talán egy Alice In Chains, Possessed, Trouble, Volbeat, illetve Heathen lemez is.
Reaper: Itt már nagyobb bajban vagyok, így kezdem a tutikkal (?). Az Ihsahn és az újjáalakult Agalloch jövőre ígért albuma nagyon várós, de Chuck Billyék is már nyomják a stúdióban az új Testament cuccot. S ha már Billy-ék, akkor a Newstedet sem hagynám le a listáról. Hiába nem tetszik a Metallica felé irányuló ellenségeskedése/irigykedése, az előző – és eleddig egyetlen – albuma nekem nagyon bejött, remélem, a country zenén túl is tud valami nagyot dobni! A mendemondák szerint várható még 2024-re új Satyricon és Cradle of Filth cucc is, meglátjuk, lesz-e belőlük valami… Hoppá, és a három angyal is mozgolódik! Van esély rá, hogy egyazon évben kijöjjön egy Dark Angel, egy Death Angel és egy Morbid Angel album? Ha bírják a viccet, elsütnék!!!
Sipy: A Walg, a Judas Priest, a Necrophobic és persze Kerry King projektjének új anyagát.
Size: Possessed, Necrophobic, Cryptworm, Mephitic Grave, Deicide. Na, és persze arra is kíváncsi vagyok, hogy Kerry King mit tákol össze!
SZG:
Intranced: az egykori Holy Grail-énekes új bandája a debüt EP után remélhetőleg lemezzel jön ki.
Prehistorica: ha hinni lehet a Facebooknak, az US power csapat végre kihozza első teljes lemezét.
Brothers of Metal: két szuper album után a turné 2024-ben már biztosan meglesz, és nagyon remélem, hogy egy erős harmadik lemez is összejön.
Saints and Sinners: a török dallamos heavy/power csapat 2022-ben csont nélkül lett nálam az év zenekara, így nagyon várom az új albumot.
Scanner: a német zenekar 1988-as debütalbuma szerintem minden idők legjobb speed metal lemeze. Újjáalakulásuk óta ez lesz az első stúdiólemezük, amit félve, de bizakodva várok.