Feloszlik a Sepultura, Budapestet is érinti a búcsúturné

Nuskull Magazin

2024-ben tölti be a negyvenet a világ egyik legimpulzívabb metalbandája, a Sepultura. E kerek évfordulót pedig a groove/thrash/death-zenekar úgy teszi még emlékezetesebbé, hogy lerakják a hangszereket és elköszönnek. Így van, a „szipálcsör” négy évtized után végleg berekeszti működését, azonban előtte még egy masszív, közel másfél évig tartó világkörüli turnén győződnek meg arról, hogy minden rajongó megkapja az utolsó falatot belőlük.

Köztük mi magyarok is: a búcsúkörút november 17-én, vasárnap ér majd Budapestre, a Barba Negrába, ahol Derrick Greenék előtt a Jinjer, valamint az idén új lemezekkel jelentkezett Obituary és Jesus Piece melegít majd. A facebookos esemény már él, a jegyelővétel december 13-án 10 órakor indul.

A Sepulturát 1984-ben a brazil Belo Horizonte városában alapították a Cavalera-testvérek, Max és Igor. Előbbi hat lemez után, 1996-ban távozott a bandából, utóbbi 2006-os kilépésével pedig nem is maradt már ódzsí tag a zenekarban, és többek közt emiatt is van folyamatos csatázás a rajongók közt, mert sokak szerint a Cavalera-fivérek távozásával ez már nem is ugyanaz a banda, nevet kellett volna váltaniuk, satöbbi-satöbbi. Az viszont vitathatatlan tény, hogy a 15 nagylemezzel büszkélkedő csapat (az utolsó Quadra címmel jelent meg 2020-ban) olyan, ma is alapnak számító formációkra volt hatással, mint a Slipknot, a Korn, vagy a Gojira, és a metal történelemkönyvében vaskos fejezet lesz nekik címezve, mint a groove metal egyik legtörtetőbb képviselőinek.

//www.youtube.com/watch?v=x2nZ3n8_e3k

//www.youtube.com/watch?v=F_6IjeprfEs

//www.youtube.com/watch?v=DYZrO7qcLhU

//www.youtube.com/watch?v=H-4r3ZjRhts

//www.youtube.com/watch?v=AjkagOGYvIY

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.