rattlead.hu
Látszólag a bergeni Oystein G. Brun története is egy tipikus északi sztori. A ’70-es évek közepén született norvég muzsikus a kor- és honfitársaihoz (pl. Gruttle Kjellson, Ivar, Fenriz, Varg, Abbath, stb.) hasonlóan a ’90-es évek legelején death metallal kezdte (a Molested soraiban), majd 1993 környékén váltott. Brun azonban a többiekkel ellentétben sosem játszott tisztán black metalt. A Borknagar nem volt szereplője a fekete fém nagy viharokat kavart második hullámának, a térbeli és az időbeni egyezésből adódóan azonban Oystein zenekarát is hajlamosak vagyunk fenntartások nélkül a norvég black metal irányzathoz sorolni. Ha már Norvégia, a Borknagar inkább az olyan északi úttörőkhöz áll közel, mint az Ulver, az Arcturus, vagy akár az In The Woods…. A Borknagar esetében látszólag könnyű helyzetben vagyok, hiszen bármelyik korongjukról írhatnék, ugyanis a sokszor átláthatatlan és követhetetlen tagcserék ellenére gyenge lemezt sosem adtak ki, sőt középszerűt sem igazán. Mivel nem tartom magam sem Simen, sem Garm, sem pedig Vintersorg elvakult hívének – az énekesek személyétől függetlenül minden korszakuk közel áll hozzám –, az Universal szerepeltetése mellett tehát semmi sem szól, hacsak az a körülmény nem, hogy a lemez idén kapott egy remasteres újrakiadást.
A 2010-es Universal egyébként a diszkográfia nyolcadik darabjaként, a Vintersorg-éra közepe táján jelent meg. A korabeli zenekarban Brun mellett a másik gitáron Jens F. Ryland játszott, a billentyűket a Solefaldból is ismert Lazare (Lars A. Nedland) kezelte, akik szintén évtizedekig alapembereknek számítottak, ha a Borkanagarról volt szó. A további társak a ritmusszekcióban az Emperorban is megfordult Tyr és az amerikai ütős, David Kinkade voltak, ők mindketten csak epizódszerepet játszottak a zenekar sztorijában. A mikrofon mögött pedig az a Vintersorg állt, aki a névjegyét előzőleg már a róla elnevezett zenekarával és az Otyggal is letette a színtéren, sőt ezekben az években Brunnal egy olyan jól működő kreatív párost alkotott, hogy Cronian néven közös projektet is összehoztak. Az epikus, de mégsem terjengős dalszerkezetek mellett a Borknagar másik fő erőssége mindig is a sokszínű vokálokban rejlett. Az Universal dalaiban Vintersorg mellett Lazare, illetve a korábbi és jelenlegi vokalista, Simen is énekel. A bő háromnegyed órás korong pedig egy újabb óda északhoz, egy olyan lemez, ami időtlen és kortalan. Már a nyitó Havoc is egy Borknagar-esszencia, félakusztikus bevezetővel, sodró tempókkal, többszólamú dallamos, illetve nyers vokálokkal, valamint Lars atipikus billentyűdallamaival. A gyanútlan hallgatónak elsőre talán túl sok, túl szövevényes lehet a norvégok zenéje, de az egyes rétegek fokozatosan nyílnak meg a befogadó előtt; az Universal is egy olyan darabjuk, amelyben el lehet merülni. A folytatásban érkező Reason extrém jellegét szinte kizárólagosan a karcos vokálok adják, ahogy ezt a tételt, úgy a többi itteni darabot sem nevezném sem folk, sem viking, sem pedig black metalnak. A progresszív jelző jobban illik ezekre a szerzeményekre, már csak a szokatlan dobtémák és az előbb emlegetett formabontó billentyűjáték és a rengeteg váltás miatt is. Az egyes darabok a sokszínűség és a számtalan réteg ellenére sincsenek széttördelve, az epikus jelleg nemcsak az összképet, hanem az egyes aprónak tűnő részleteket is áthatja. A The Stir Of Seasons kimért bevezetőjét a ’70-es évek elejének progresszivitása lengi körbe, Lars zongorás hangszínei és a mindvégig dallamos vokálok is ezen időszak felé mutatnak. A For A Thousand Years To Come rövid bevezetőjében egy pillanatra neofolk jegyek is feltűnnek, a legváltozatosabb vokálok pedig épp ebben, a helyenként sodró, határozottan black metalos zenei alapokat idéző dalban kaptak helyet. De akad itt space rockos középrész is, meg rengeteg egyéb felfedezni való, nem megfeledkezve a basszusszólóról sem. Ha már megint a black metal, ez a skatulya talán az akusztikus betétje ellenére is a többnyire zord Abrasion Tide első felére erőltethető rá a legkönnyebben. Ezzel a tétellel éles kontrasztban áll a folytatásban érkező rövid, Lazare által jegyzett Fleshflower egyszerűbb, folkos, Otygot idéző metalja. A Worldwide epikája a Cronian projekt lemezein is helyet kaphatott volna, a záró tételben pedig maga Simen is tiszteletét teszi. Az idei újrakiadás két bónusza a Loci című instrumentális levezető és a korábban nem publikált Coalition Of The Elements.
Bizonyára nem vagyok egyedül a dologgal, de a Borknagar nálam azon kevés formációk egyike, melyektől mindig az a kedvenc lemezem, amiben épp elmerülök, közben pedig folyton úgy érzem, hogy a sokadik találkozás után is képesek újat mondani. Oystein zenekara nem vádolható azzal, hogy megkönnyítené a hallgató dolgát, de a befektetett energiát mindig többszörösen viszonozzák.
