Everflash – Tehetségkutató paródia

Fémforgács

Tovább című új dalának videójával jelentkezett a modern metal / pop metal vonalán mozgó budapesti Everflash zenekar. A DAL 2023 című dalverseny döntőjéig eljutó zenekar vadonatúj klipje eltér az eddig megszokottól, hiszen a Tovább című daluk a kereskedelmi televíziókban rendszeresen látható tehetségkutatók paródiájaként fogható fel.

A klipben felbukkanó zsűritagok és együttesek teljes mértékben a képzelet szüleményei. Természetesen, az Everflash is beszáll ebbe a képzeletbeli versenybe, a zsűri „nagy örömére”. A meglepő fordulatok megjelenítése mellett a csapat számára az is fontos volt, hogy megmutassa az együtteshez nemrégiben csatlakozó új gitárost, Tóth Pétert. A klip forgatása tehát az ő közreműködésével zajlott, mivel nyáron Bencze Márton úgy döntött, hogy kilép a zenekarból.

Maga a dal tulajdonképpen erről a helyzetről szól. Arról, hogy a zenekar nem áll meg, hanem megy tovább a rögös úton, amely számukra is sok meglepetéssel és küzdelemmel van kikövezve. A csapat igyekszik leküzdeni azokat az akadályokat, amelyeket a rock és a metál műfaj perifériára szorulása gördít eléjük.

A klipnek ismét Koncz Gergely volt az operatőre és vágója, ezen felül a forgatókönyvet is ő írta. A fényekért Gallai Krisztiánnak jár az elismerés. A dal létrejöttében most is a hazai rock és metál színtér számos kiemelkedő alakja vett részt. A gitárok felvételeinél Vermes András (Leander Kills) segédkezett, az énekek a Grenma Stúdióban készültek, Botlik Matyi (The Grenma, Kies) szakértelmével, a zseniális keverés és mastering pedig ezúttal is Kiss Jocónak (Nova Prospect) köszönhető.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.