Fémforgács
Amikor Isten az űrben járt! Nekem ez jutott eszembe, amikor megláttam a horvát Grinded Grin albumborítóját, és ez az érzés csak erősödött bennem, amikor elkezdtem hallgatni a zenéjüket. A számomra eddig ismeretlen formáció egy igen egyedi space/pszichedelikus/progresszív rock irányvonalú, avantgárd, kísérletezős felfogású keverék zenét játszik. De mielőtt még belemerülnénk zenéjük kozmoszába nézzünk kicsit utánuk. A zenekart Aleksandar Vrhovec alapította 2005-ben, majd 13 éves hibernálás után több formában is újraélesztett azt. A zenekar tagjai az egyes albumok elképzelései szerint változnak. A rajtuk áthaladó improvizációkon keresztül a progresszív rock, a post-rock, illetve a metalon keresztül a free jazz, valamint az etno vonalát érintik.
2018-as Reset című albumuk a világ legkiválóbb jazz-zenészeivel készült el, 2020-as Sweven lemezük pedig egy igazi progresszív orgia volt, aminek legtöbb tétele a Pink Floyd korai vonalára emlékeztetett. Vrhovec 2021-ben egy 5 albumból álló sorozatot indítottak el (Terra, Paramnesia, Biota, Talk és Orison), amiben számtalan eddig meg nem valósított ötletét, zenei elképzelését valósította meg. Ezt ő leginkább egy improvizációs forgatókönyvhöz hasonlította, ami leginkább egy élmény-jam, a közös zenélés önfeled eredményeként születhetett meg. Még ugyan ebben az évben megkezdődtek szóban forgó albuma, a Fledge munkálatai, ami most egy igen erős improvizatív, egyben kísérleti album képében tündököl.
Az egészet az agresszív – komplex progresszív textúráktól, valamint a space rock és a szaxofon improvizációktól átitatott Aperture tételük kezdi meg, ami a későbbiekben a két dob és két basszusgitár pulzáló (ciklikus dallamvonalakat ismétlődő) lüktetésére csillapodik le. Erre épül fel Nina Kraljić énekesnő etno hatású keleties dallamvilága, ami leginkább keleties, kozmikus misztikával tölti meg a közel kilenc perces dal atmoszféráját. Ezt a könnyed varászt a dal kb. utolsó másfél percében visszatérő, az elejéről már jól ismeret agresszív prog-kakofonia töri meg. És ha már az előbb említésbe került az a másfél perc… igen, nagyon ott vannak a hazai Másfél dinamikái, pulzálásai daluk szerkezetében. És nem csak ebben, az ezek után jövőkben is.
A Nail Warp egy gépies, ciklikusan “üvöltő” vészjelnek is felfogható, amelyben továbbra is a dob és a basszus szimbiózisáé a főszerep. A két hangszer egy vénaként pulzál, melyre fokozatosan épülnek fel a szaxofon hangokból kibontakozó art-jazz, és egyéb kortárs vonulatú kísérleti hangszínek, valamint a különböző ütőhangszerek zizegései, illetve hangfoszlányai. Az egész egy tébolyodott, de mégis rendezett sorokba szedett őrült hangkavalkád. Egy bizarr óda a melankólia oltárár, melynek az etno vonallal megtűzdelt Anthropoid és a kissé art-beat, art-rock hangulatú Endlessly improvizatív sokszínűsége járatja a csúcsra. Mindezek zárásaként egy igen lendületes dobpárbajt kapunk Rencounter tételük igencsak kortárs felfogású dallamain sokszínűségében, melyeknek “recsegése” leginkább a prog-rock / space rock fúzióban gyökereznek. Ezt a tételüket egyébként a stúdiómunkálatok alatt teljes egészében élő improvizációban rögzítették.
Különleges, és egyben nem minden napi hallgatni való az, amit a Grinded Grin kínál. Az biztos, hogy csak is egy szűk réteg, egy mazochista szűk réteg fogja őket élvezni (mint Ford Fairlane a sajtreszelőt). De, aki rákap a horvát kollektíva egyedi és leginkább egyéni hangulatára, igazán kellemes és nem utolsó sorban lazító szórakozásban lesz része. Bár nem tagadom, néha már én is az őrület és a kényelmetlen nyugtalanság határán voltam hallgatásuk közbe, de ahogyan a tudatalattim átadta magát zenéjük bizarr hangjainak, kakofoniájuk egyenesen megnyugtató és befogadható lett a számomra.
