Nuskull Magazin
Egy ideje már ígérgetett egy új dalt a Green Day, most pedig be is futott klipestül a The American Dream Is Killing Me. A szám a jövő január 19-én megjelenő 14. (!) lemezen, a Saviorsön kap majd helyet. Ha pedig a tétel címe láttán egyből az American Idiot ugrott be, az nem is lehet annyira véletlen: a lemez egyik producere a legendás Rob Cavallo (Linkin Park, My Chemical Romance, Paramore stb.), aki többek közt már az említett anyagon, illetve a máig istenített Dookie-n is együtt dolgozott Billie Joe-ékkal, így nincs kizárva, hogy egy azokhoz hasonló hangzást kapunk, és véget ér a zenekar most már jó pár lemez óta húzódó kallódása.
A most bemutatott szingli egyébként arról szól, hogy a hagyományos értelemben vett „amerikai álom” mennyire nem működik pár embernek, sőt, sokaknak egyenesen fájdalmat okoz. Ezt pedig mi mással lehetett volna jobban megjeleníteni, mint egy zombis videóval, ahol az élőhalottak jól megcsócsálnak mindenkit, aki nem vigyáz, miközben a zenekar a háttérben szolgáltatja a talpalávalót. És hogy maga az album miről szól? Nos, erre a zenekar az X-en (Twitter) adott egy nagyjából hármas alát érő kifejtős választ:
Power pop, punk, rock, indi(e)adal, betegség, háború, egyenlőtlenség, influenszerek, jógagyakorlatok, alt-jobberek, társkereső appok, maszkok, MENTÁLIS EGÉSZSÉG. klímaváltozás, oligarchák, a közösségi média megosztó hatása, ingyen fű, fentanil, törékenység…
Vajon mit tenne Andy Warhol? Mit tenne John Waters? Mit tenne Quentin Tarantino?
Mégis mit tenne a GREEN DAY?!