Fémforgács
Úgy néz ki, hogy idén elvagyunk kényeztetve az akusztikus alkotásokkal. Ezen produkciók remek társak lehetnek az év ezen szakában, hogy kellő minőségben (nem csak látványra, hanem zenei szempontból is) áttudjuk magunkat engedni az ezer színű ősz varázsának. A Musk Ox, The Night Watch és Agalloch – zenekarokkal együttműködő gitáros, Nathanael Larochette, 2016-ban megjelen Earth And Sky címet viselő debütáló lemeze után idén jelentkezett második Old Growth névre hallgató kiadványával. A színtiszta akusztikus gitáron megszólaló élő felvételt (mely gyakran kizárólag gyertyafény mellett rögzített) az ontarioi White Lake partjainál egy faházban rögzítették. Tehát egy igen intim atmoszférát sugárzó folk produkciót ismerhetünk meg a zenész új nagylemezével. Mely szépséggel teli instrumentális utazásra invitál minket a természet és a harmónia jegyében. Olyan legendás lemezek, mint például Agalloch The Mantle, Opeth – Morningrise és Ulver – Kveldssanger akusztikus betétéi által mélyen ihletett Old Growth egy „erdei meditáció”, amely képes elvarázsolni a minimalista folk és a metal rajongókat egyaránt. Egy olyan világban, ahol a zaj az élet szinonimájává vált, az Old Growth című lemez törékeny hangszerelése privát hangulatot kínál a belső csend igazságaihoz, emlékeztetve a helyünket a létezés eme hatalmas erdejében.
Lehet, hogy sokak számára nem cseng túl ismerősen Nathanael Larochette neve. Aki az egyre népszerűbb neo-folk együttesnek, a Musk Ox –nak a gitárosa. (A Musk Ox második nagylemezéről itt olvaszthatsz bővebben). Nathanael zenei tanulmánya a hegedűvel kezdődött. De mint annyi más tinédzsert őt is megfertőzte a metal zene, így a vonós hangszerét a szögre akasztotta és helyette elektromos gitárt ragadott. Ezalatt az idő alatt a metal akusztikus oldala iránti rajongása miatt elmerült a klasszikus gitártanulmányokban, tovább táplálva a hangszer iránti szeretetét, miközben felkerekedett benne a zeneszerzés iránti vágy is. A végül megszületett az ünnepelt kamarafolk-együttes, a Musk Ox (ma már kiegészült Raphael Weinroth-Browne neves csellistával is). A metál ihletésű akusztikus zene iránti szenvedélye az Agalloch The Serpent & The Sphere (2014) lemezén történő közreműködéssel teljesedett ki. Ezt az együttműködést követően Nathanael saját alkotási vágya az Earth And Sky (2016) című debütáló lemezzel teljesedett be. Ami részben az Opeth ihlette szólóakusztikus inspirációkból, részben a This Will Destroy You és a Mogwai ambient-posztrock hangzásvilág inspirált. Bár kreatív figyelmének nagy része a Musk Oxra és a The Night Watchra összpontosult az évek során, a muzsikus visszatért az saját szólómunkájához. A kíséret nélküli akusztikus miniatúrák érzelmes új sorozatával, amely az eddigi legbensőségesebb hangvételt képviseli. Ahogy a zenész aposztrofálja alkotását „szerelmes levél egy tinédzser fémbolondnak, akit a vihar előtti nyugalom szépsége emészt fel.”
A lemez tizennégy egyszavas címmel felruházott alkotást foglal magában. Semmi kétség nem fér a zenész hangszerhez fűződő tudásához, viszont a produkció egyfajta letisztult, egyszólamú, mondhatni minimál akusztikus etűdök gyűjteménye. Ha a korong atmoszféráját tudnám valamihez hasonlítani, akkor a Nhor – Wildfolwers EP gyűjteményét tudnám megjelölni hasonlatként. Tehát, ha valaki tűkön ülve arra vár, hogy ez egy vérbe mártogatott temetői hulladarálást fog hallani, azt ki kell, hogy ábrándítsam. Ugyanis Nathanael Larochette egy roppant bensőséges hangulatú akusztikus anyagot hozott össze. A pókfonál vékonyságú ezüstfonalakon ereszkednek le a finom tónusú akusztikust gitár által keltett hangok harmóniái. Melyek mindenféle adalék, kíséret vagy ének nélkül szólalnak meg. Tisztán, meztelenül, minden érzelmet nyíltan vállalva tárulkoznak elénk. Igazából bármit beleképzelhetünk ezekben a nótákba. Személyes emlékeket, érzéseket, hangulatokat. Az egyszerű számcímek sem kötnek meg minket abban, hogy mindenképpen a zenész által megálmodott témákat kell magunkra vennünk és ezekkel azonosulnunk (ami vagy sikerül-, vagy nem). Az Old Growth lemez hallgatása leginkább egy erdei séta keretein belül működik igazán jól. De azt is eltudom képzelni, hogy otthon egy bor (vagy tea- kinek mi) mellett élvezzük a kiadványt. Viszont ez nem egy társas muzsika. A szerzemények nem a komplexitásra helyezik a hangsúlyt, hanem a hangulatra. Így nem viszik el a figyelmet, ezért leginkább az egyedül töltött zenehallgatás és a belső merengés kellemes társa lehet.
Elég nehéz pontozni egy ilyen elmezt. Hiszen önmagában hibátlan alkotás. A muzsikus is kiváló zenész. Viszont ami bennem egy kis hiányérzetet hagyott az a dalok minimalista koncepciója. Egy kis emlékezetes részt, vagy plusz hangszert, éneket még eltudtam volna képzelni. Ellenben nem tudom, hogy ezek az elvárások nem csak az én önös elképzelésem szüleménye-e. Mert lehet, hogy Nathanael projekt iránti elképzelésének ezek ellent mondanának. Hiszen összetett hangszerelésből kaphatunk bőven az anya zenekartól. Összességében az album egy nagyon kellemes, intim hangvételű lemez, belső utak pásztázásához, vagy éppenséggel a természet iránti szépségébe való belemerüléshez kiváló választás.
