Fémforgács
Én már a 2023. január 8-án hazánkba, Budapestre elért Alestorm + Gloryhammer + Wind Rose + Rumahoy brutálisan erős turné négyeséből is az olasz szimfonikus, heroikus heavy/power metalt játszó Wind Rose-ért mentem el elsődlegesen, akik akkor egy nagyon hangulatos – ám mint vendégzenekar – egy elég rövid programot játszottak. Így már akkor megfogadtam, hogy amennyiben a banda a legújabb lemezének – Warfront, 2022 – lemezkritika itt olvasható – headline turnéjával is ellátogat Magyarországra, mindenképp ott kell lennem – és ez szerencsére meg is történt, az pedig, hogy a magyar buli pont egy szombati napra esett, csak még inkább ráerősített erre. Aztán fény derült a turné vendég- előzenekarokra is, ami után csak még jobban izgatott lettem, ugyanis a tavalyi év második felében alakult és az idei nagyon erős bemutatkozó lemezzel debütáló (Legends – lemezkritika itt olvasható), német-olasz tagokból álló All for Metal lett a speciális vendég, a női énekessel felálló power/heavy metalos amerikai Seven Kingdoms pedig a bemelegítő banda. Így egy bitang erős felállású turné és remek buli elébe néztünk.
Nagyon megörültem, amikor lehetett exkluzív meet&greet lehetőséggel is élni a koncerten, amit nem is hagytam ki. A Wind Rose tagjai rendkívül közvetlenek voltak az egész meet&greet alatt, egy jót tudtam velük beszélgetni az elmúlt évek aktualitásairól, néhány érdekességgel fűszerezve – dedikálták a vitt szövegkönyveimet, illetve posztert, készítettünk néhány fotót, utána pedig Francesco nagyon készséges módon válaszolt a kérdéseimre a mini-interjú keretében. Úgy gondolom, hogy ezek a meet&greet-ek remek lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit jobban megismerhessük a bandák tagjait, az embereket, akik zenéjét annyira szeretjük és rendkívül közvetlen módon egy jót beszélgethessünk velük – ahogy az történt a buli után az All for Metal tagjaival is. Nagy élmények ezek.
Az amerikai Seven Kingdoms zenéjét, számait nem ismertem, most láttam/hallottam őket először. Női frontcsajos power/heavy/thrash metalt játszanak, de megmondom őszintén, nekem nem igazán tetszett a bulijuk – annak ellenére, hogy rendkívüli elánnal nyomták végig a rövid programjukat. Az biztos, hogy erre nem lehet panasz, Sabrina Valentine énekesnő hangjával sem lett volna sok bajom, ha nem lett volna rengeteg, szinte már fülsüketítő visítozás, sipákolás az énekében. Engem az is zavart, hogy nem volt vokál, ami támogatta volna őt, pedig elkelt volna – a két gitáros igazán vokálozhatna a koncerteken, kiegészítve őt. Kilenc számos műsorukban majdnem teljes egészében eljátszották a tavalyi, 2022-es Zenith lemezüket, mindössze egy dal volt a programban, ami az azt megelőző, 2017-es Decennium albumról került elő – az első három lemezükről pedig semmi, nyilván nem véletlenül. Ahogy már az interjúnál is említettem, érdekes, hogy a banda is mondta a koncert alatt, hogy most játszanak először Magyarországon, pedig 2013-ban elvileg egyszer már jártak nálunk – igaz, az már elég régen volt. A tagok láthatóan nagyon örültek, hogy itt lehetnek, folyamatosan mosolyogtak, vigyorogtak és élvezték a bulit, ami előtt viszont le a kalappal. Meghallgatom majd a lemezeiket is, hogy ott milyenek a dalok, mert így elsőre, élőben annyira nem győztek meg.
Setlist: Universal Terrestrial / Chasing the Mirage / Life Signs / Valonqar / Love Dagger / Magic in the Mist / A Silent Remedy / Diamond Handed / In the Walls
Pontban 20:30-kor kezdetét vette egy, a múltat, a klasszikus heavy metalt idéző, rendkívül szórakoztató buli az All for Metal jóvoltából. Engem teljes mértékben meggyőztek a Legends című debütlemezükkel, melynek a leglimitáltabb, extra box változatát vettem meg az AFM Records-tól, így kíváncsian vártam, hogy milyenek lesznek élőben – igaz, egy percig sem kételkedtem benne, hogy én ezt imádni fogom. És így is lett, olyan energiák szabadultak fel a koncert közben a színpadon, hogy hihetetlen. A banda két énekese – Tim „Tetzel” Schmidt (Asenblut) és Antonio Calanna (ex-DeVicious) olyan szinten tökéletesen egészítik ki egymás énekét, hogy le a kalappal! Mindketten fantasztikusan, hibátlanul hozták a lemezminőséget, Calanna olyan visításokat, sikolyokat, magasakat kiénekelt, hogy az minden elismerést megérdemel, Tetzel basszus orgánuma pedig zseniálisan passzol Calannához. Rajtuk kívül a zenészek is nagyon jók és impozánsak voltak – a két gitáros hölgy, Jassy (Jasmin Pabst) és Ursula (Ursula Zanichelli) remek szólókat, gitárjátékot pakolt le az asztalra, Flo (Florian Toma) basszusgitáros és Leif (Leif Jensen) dobos pedig végig pontosan szolgáltatta az alapokat a számok alá.
Látványban, impozáns kinézetben nem volt hiány, Tetzel egy brutálisan kigyúrt izomkolosszus (állat volt amikor a Raise Your Hammer dalban behozta a pörölyét, ami olyasmi volt, mint Thor pörölye), akit Calanna kinézetben is remekül egészít ki, a show-t pedig feldobták még két „showgirl”-el, akik szintén hozzátették a maguk részét a számok feldobásához, legtöbbször tánccal megspékelve azokat. A kilenc számos setlist alatt eljátszották gyakorlatilag majdnem a teljes debütlemezt, melyből mindegyik szám hibátlan volt. Nyilván, vannak számomra kiemelkedőbb, illetve akár kedvenc dal(ok) a lemezről, amit, amiket jobban vártam élőben is hallani, mint például a nagyon pörgős, menetelős Run – nagyon örültem, hogy elővették, a koncert egyik csúcspontja volt számomra, vagy éppen az egyik első klipes Born in Valhalla – All for Metal kettős, de akár említhetném a lemezt záró nagyon szép balladát, a Legends Never Die-t is.
Azt itt is el lehet mondani, hogy a tagok láthatóan nagyon élvezték, hogy végre koncertezhetnek és megtunéztathatják a lemezt, amit a koncert utáni meet&greet-en el is mondtak, ahol egyébként ők is nagyon készségesen álltak mindenki rendelkezésére, legyen szó akár dedikálásról, fotózkodásról vagy beszélgetésről. Nagyon örülök, hogy elhozta őket a Wind Rose és a Napalm Records erre a turnéra, a beszélgetésünk végén mondtam nekik, hogy remélhetőleg jövőre, 2024-ben már, mint főbanda tudnak hozzánk eljönni – én nagyon örülnék neki (de lehet, hogy erre még várni kell egy-két évet).
Setlist: All for Metal / Fury of the Gods / Raise Your Hammer / Born in Valhalla / Prophecy of Hope (Intro) / Mountain of Power / Hear the Drum / Legends Never Die / Run / Goddess of War
Mint már említettem, a januári koncertje is nagyon tetszett a Wind Rose-nak, de itt ma egy teljes hosszúságú, másfél órás show-t kaptunk tőlük, természetesen a tavalyi Warfront lemezt előtérbe helyezve – ami januárban még értelemszerűen a setlist rövidsége miatt nem igazán tudott megvalósulni. Ám most igen, így Francesco-ék a Warfront 10 számából 9-et el is játszottak, a maradék 5 szám pedig az előző, Wintersaga lemezükről került elő – értem a döntést, hogy a két legutóbbi, sikeresebb lemez került csak előtérbe, de mindenképp érdekes, hogy az első három lemezükről semmit sem játszottak. 21:30-kor felcsendült a Warfront intrója és az Of War and Sorrow után bele is csaptak a lecsóba a lemez egyik legerősebb- és nyitódalával, az Army of Stone-al, amit a Fellows of the Hammer, a Wintersaga fantasztikus Drunken Dwarves – Mine Mine Mine! kettőse követett a programban. Ennél erősebb, brutálisabb kezdést talán el se tudtam volna képzelni – ha a Warfront második dalát, a Tales of War-t teszik be másodiknak, egyből a nyitó Army of Stone után (ahogy a lemezen is van), talán az lehetett volna. A bandatagok nagyon élték a show-t, az utánozhatatlan, egyedi törpe ruhákban, „kosztümökben” végigtolni a másfél órás bulit, nem semmi, az biztos. Francesco Cavalieri énekes nem győzött mosolyogni, annyira imádta a közönség a számokat és őket, végig együtt énekelve, táncolva a bulit. Örömünnep volt ez a javából.
A következő számok közül jött néhány középtempós, vagy akár lassabb szerzemény is – aminek nagyon örülök, hogy elővettek olyan hosszú, epikus dalokat is, mint a 7 és fél perces The Battle of the Five Armies, a szintén 7 és fél perces I Am the Mountain vagy a majdnem 6 perces The Art of War – melyekben a zenészek is megmutatták, hogy mit is tudnak. Ez utóbbi után jött a program második felében az én talán kedvenc dalom a Warfront-ról, a brutálisan erős Tales of War, utána a szintén fantasztikus Together We Rise és az alapprogram utolsó dalaként a Wintersaga slágere, a Diggy Diggy Hole feldolgozás, amit egy emberként üvöltöttek, ordítottak végig a rajongók. A ráadásban pedig megkaptuk még a Warfront lemez nagyon szép, csodálatos záró balladáját, a Tomorrow Has Come-ot is, aminél a terem fényárban úszott a rengeteg mobil vakutól és/vagy öngyújtótól. A záró I Am the Mountain után a banda megköszönte a rendkívül szívélyes fogadtatást, amit úgy gondolom, hogy teljes mértékben megérdemeltek.
A hangzás végig kiváló volt egész este, nem volt pirotechnika, durrogtatás vagy bármi ilyesmi, de nem is volt rá szükség – majd később, ahogy (remélhetőleg) egyre nő a Wind Rose és az All for Metal is. Ez így volt tökéletes koncert, ahogy volt és nagyon remélem, hogy mindkét banda egyre híresebb lesz és egyre nagyobb rajongótábort fog majd szerezni magának, mert van bennük egyediség, nagyon jó dalokat írnak, lemezeket adnak ki és koncerten is szinte lemezminőségben teljesítenek! Ide is le tudom írni ugyanazt, mint a Nanowar of Steel-nél, hogy vétek lett volna ezt a bulit is kihagyni, valamint hogy újfent nagyon örülök, hogy a Concerto Music ezt a turnét is elhozta Magyarországra!
Setlist: Of War and Sorrow (Intro) / Army of Stone / Fellows of the Hammer / Drunken Dwarves / Mine Mine Mine! / Gates of Ekrund / The King Under the Mountain / The Battle of the Five Armies / The Art of War / Tales of War / Together We Rise / Diggy Diggy Hole (The Yogscast feldolgozás) // Tomorrow Has Come / I Am the Mountain
Köszönet a Wind Rose, az All for Metal, valamint a Seven Kingdoms együtteseknek, a Concerto Music-nak és az Analog Music Hall-nak!
Képek: Zenekarok hivatalos facebook-oldalai és saját
