rattlead.hu
Ha az ember már évtizedeken keresztül hallgatja a metal mindenféle válfaját, idővel könnyen eljuthat addig a pontig, mikor már úgy érzi, ki kell kicsit pillantani az ortodox keretek közül és újszerű inspirációkat keresni. Velem valami ilyesmi történt a japán zenei szcénára való rágyógyulás közepette (halkan megjegyzem: a szigetország szerintem nemhogy egy másik földrészen, de inkább egy másik bolygón van), mikor is beleszaladtam ebbe a négy, huszonéves leányzó alkotta csapatba, melynek zenéje először bizarrnak tűnt, csak hát menet közben megjött a megvilágosodás, hogy mennyire kreatív, egyedi és izgalmas muzsikát prezentál ez a négyesfogat! Azt azért meg kell hagyni, állati nehéz szülés volt ez a cikk – talán azért, mert a zene leírásánál egyszerűen nagyon nem könnyű összehasonlítási alapot találni, itt nem olyan egyszerű megfogni a témát mondjuk olyasmivel, hogy például aszongya: „Ez a halálmetál olyan, mintha fognád a Cannibal Corpse-ot és aláraknád a Nile dobolását”. Erről nagyjából mindenki tudná, mire számíthat… 
A banda történetéről annyit, hogy az alapító – és gyakorlatilag bandafőnök – Matsuri (gitár, dallamos ének), illetve Yukina (scream, growl, ének) és Hettsu (basszus, vokál) egyazon középiskolában voltak évfolyam- illetőleg osztálytársak, hozzájuk csatlakozott az első felállás dobosa, Kaede. 2015-ben kisütötték, hogy az általuk rajongott Maximum The Hormone nevű zenekarhoz hasonló formációt hoznak össze és eleinte coverbrigádként funkcionáltak (az egyébként Japánban kultstátuszt élvező példakép-banda majdhogynem besorolhatatlan zenét játszik, az egyszerűség kedvéért nevezzük avantgárd metalnak). Amúgy pályafutásuk során több dobost is elfogyasztott az alapító hármas – plusz session-dobosokkal is működtek –, miközben elmerültek a tokiói underground életben és a közönségsiker sem maradt el. Gaku Taura, a Crystal Lake nevű befutott metalcore-brigád dobosa felfigyelt a lányokra és produceri közreműködése mellett 2018-ban a négyes lemezre vette első minialbumát (Cherry Blossoms Are Blooming). Ezután országos turnéra indultak és ezt követően nyilvánosságra hoztak pár single-t, melyek közül a „We Love Sweets” hozta meg az áttörést, a legismertebb videómegosztón elérvén a milliós nézettséget. 2020-ban jött ki a négyes első nagylemeze, Girl’s Reform Manifest címen (producer szintén Gaku Taura), melynek különlegessége az, hogy közösségi adakozásból került összegyűjtésre a felvétel és a kiadás költsége – ebből is látszik, hogy nem idolcsapatról van szó, hanem valódi underground gyökerű bandáról. A nemzetközi promoterek is felfigyeltek a csapatra és jöttek is a meghívások 2023-ban nagy európai és USA-beli metalfesztiválokra, mindemellett Európa- és Egyesült Államok-turné is bejelentésre került, ugyanakkor röviddel ezután a dobos Sae személyes okokból távozott a zenekarból, a helyére egy Chika művésznevű hölgyet igazoltak. 2023. július 26-án jött ki a jelen cikk tárgyát képező lemez, de már a Sony alá tartozó Epic Records kiadványaként, és az album kiadása után a négyes azonnal bele is kezdett az európai turnéba (csupa sold out buli, az amerikai turné jelen sorok írásakor is folyik és ahogy a felvételeket elnézem ott is szétszedik a lányok a házat, a nézők meg egymást ).
No, de térjünk a zenére! Erről a legnehezebb írni, ugyanis rendkívül eklektikus, ugyanakkor valahogy mégis összeáll egy kerek egésszé, ami meglepően hatékony elegy, igazi szereted vagy utálod-produkció – ez utóbbi felvetés különösen a vokális szekcióra lehet igaz, ahol a brutál hörgést, illetve cuki éneket (Yukina), valamint a meglepően finom és jó dallamos éneket (Matsuri) kreatívan pakolják egymás mellé. Egy biztos, nem sok bandánál látunk egyazon dalon belül olyan hangsúly (majdnem műfajt írtam)váltásokat, mint itt. A négyes saját műfaját egy szóval definiálja: Harajukucore. (Harajuku Tokió Shinjuku nevű negyedének déli, Shibuya felé eső része, erről tudni kell, hogy szinte az összes őrült, a fiatalok körében népszerű extrém öltözködési trend Japánban innét származik.) A kiindulási alap legyen metalcore (a korábbi anyagokon ez még kifejezettebb), most ehhez tessék hozzáadni hardcore punk/J-Pop/hip-hop/elektro/EDM-elemeket, melyek kisebb-nagyobb mértékben képezik a dalok részét (esküszöm, itt-ott még gyors ska-ritmusokat is fel vélek fedezni). A figyelmes hallgató rájöhet, hogy nagyon komolyan meg vannak hangszerelve a számok, sok a háttérelektronika, backing track, ám ezek óriási pluszt, mi több, sokszor gerincet adnak a daloknak anélkül, hogy műanyagnak éreznénk a produktumot (azért e téren is van meglepi ám!). Még ha kap is háttértámogatást, akkor is világos, hogy Matsuri remek dalszerző.
Egyperces felvezetővel indul a lemez (Blast Off), ami kérem szépen, egy vegytiszta elektrodance dal, amit ha nem kapcsolsz le gyorsan, szépen csatlakozik az első érdemi tételhez (Hyperdimension Galaxy), melyről ha röviden akarnék írni, fogós metalcore alapokra helyezett J-electropopnak hívnám á la Hanabie. Ezután jön a Neet Game, nevezzük electrometalcore-nak, popos beütésekkel, ám húz rendesen, jó lendületes és szórakoztató!
Nos, ami soron következik, az – feltéve ha eljutottál idáig – már nem fog meglepni, tudniillik belecsöppenünk egy vérbeli bulizenébe (This Is the Year to Be a Gal – Early Summer version) á la Electric Callboy japán változatban – na de ez a banda nem az lenne, ami, ha a nóta középső harmadába nem ékelnének bele egy jóféle zúzdát, ami egy igazi WTF! breakdownban kulminálódik. Partymetal és ragadós, sőt, nevezhetjük slágeresnek is.
Következik a Tales of Villain, ez már bizony hagyományosabb, de újfent némi elektronikával megdíszített metalcore, ahol Matsuri remek, dallamos vokáljai kiválóan ellenpontozzák Yukina agresszív üvöltését (Írtam már, hogy Matsurinak milyen jó, sokszor légiesnek tűnő hangja van?). Talán a legbefogadhatóbb nóta a hagyományos metalvizekről ideevezők számára. Következik a Warning!! – atomdisznó megszólalású gitárral és basszussal, de hát nem lennének önmaguk a hölgyek, ha ide nem csempésznének bele a kawaii esztétikának megfelelő, dallamos részeket, ám ezzel együtt talán ebben a dalban vannak a lemez legbrutkóbb riffjei, meg aztán dobfronton is akad pár érdekes pörgetés, az tuti! Chika bizony állati jól dobol, ehhez nem fér kétség.
Na azért hogy azok, akik szerint a metal elengedhetetlen része a szaggatós villanygitár, véletlenül se bízzák el magukat, hogy kezd normalizálódni a helyzet, mert jön a Me, the Ultimate Invader of the Universe című tétel, ami írd és mondd, egy olyan vérbeli technodalocska, ami talán egy begombázva nézett Teletubbie-epizódhoz jó soundtrack lenne. Bár ezt felfoghatjuk úgy is, hogy a hölgyek üzenete annyi, miszerint mi innét, Tokió Harajuku negyedéből nagy ívben teszünk arra, mi szerintetek a normális és az elvárt, kedves gaidzsinek. Nyugi, nem kell megijedni, mert gyorsan következik ezután a TOUSOU (Run Away), ami viszont visszaránt minket a fémmezőkre, és bizony egy remekül eltalált, húzós-zúzós nóta a kellő agressziószinttel (ja, és ennek a dalnak a nyitásakor kötelező a wall of death az élő bulikon!). Utána a szintén klipet kapott dal, a Pardon Me, I Have To Go Now jön, egy elektronikával gazdagon megtámogatott, mégis abszolút metal nóta, ami egyébként szövegében a szigetországbeli munkakultúrát és kretén főnököket ostorozza (apropó: e dalnak, meg a TOUSOUnak a klipjét egymás után érdemes megnézni, bízom benne, hogy leesik a kettőt összekötő geg 
).
Aki a TOUSOU alatt nem törte össze magát a pitben, az a zárónóta (Today’s Good Day & So Epic) alatt pótolhatja, mert kérem szépen, ennek a dalnak a gerince vérbeli hardcore/punk téma, persze naná, hogy itt-ott cukiba hajló dallamos betétekkel, de nem kell aggódni, Yukina (itt is) kőagresszív üvöltése, meg a szám pattogós lüktetése szép egésszé forrasztja össze az utolsó tételt.
A lemezen szereplő tíz tétel összesen harminc perc alatti időtartamot ölel fel, szóval nincsenek túlnyújtva a számok, de ehhez a műfajhoz nem is illenének hosszú dalok. Érdemes a klipeket is megnézni, érdekes és sokszínű vizualitással dolgoznak a hölgyek. Már írtam: vagy szeretni, vagy utálni fogod ezt a brigádot – jelen sorok írója az előbbi mellett teszi le a voksát a brigád eredetisége és kreativitása miatt, és már csak azért is, mert 2023 augusztus 5-én volt szerencséje élőben megnézni a csapatot és valami irgalmatlan feelinges és szórakoztató bulin sikerült jelen lennie! A lányok taroltak, a backing trackek/háttéreffektek kiválóan működtek és ha abba a szerencsés helyzetbe kerülsz, hogy elcsípheted őket élőben és van benned egy kis nyitottság, ne hagyd ki. Élmény lesz, tényleg nagy durranás ez a banda, imádom ezt az őrült négyest! A lemezre adott osztályzat csak a Me, the Ultimate Invader of the Universe dilije miatt nem jeles, így marad a 4.5 csillag.
