Fémforgács
A polyák death metal színtér sohasem arról volt híres, hogy csendes állóvízként, és aeonokig ható rezzenéstelen fodrok nélkül eméssze fel a stílus fanatikusait. A folyamatos friss utánpótlásnak hála a műfajnak egyszerűen nem volt ideje terméketlen fertővé válnia. – Ez nagy bizonysággal egyszerűen genetikailag kódolva van a lengyel zenekarokban: örök mozgás, hullámzás és a trendek időbeni dekódolásának felismerése. (Mutasson rá valaki, hogy mikor fordult volna elő az a kázus, hogy egyetlen banda permanensen ontsa magából a káosz s pusztulás bomlási folyamataival egyenértékű (disz)harmóniát, legyen az reális vagy épp’ a fiktív valóság.)
Mielőtt azonban a koncnak vélt és a címben forgó zenekart végleg széttépné a nemzetközi ítészek által okozott kozmikus árapály jelenség, megpróbálom a végső pusztulás előtt objektíven felvázolni a horda mikroszekundumjait. (Hiszen a szerzemény, zenemű, dallam már a születésétől kezdve folyamatosan erodál az indusztriális processzálásnak köszönhetően.)
A kvintett puritánnak mondható zenefilozófiája nem azon alapszik, hogy átvészelje az elsőalbumosok oly’ sokszor idézett kezdeti időszakát, hanem az, hogy produktumuk – még ha nem is viseli magán az egyedi indikálást – biztos alapként funkcionáljon a későbbiekben a további albumok felmutatásában, s a későbbi zeneművek biztos helyet foglaljanak el kövérre hizlalt neuronjainkban. Habár, a lemez első hallásra korántsem tűnik korszakalkotónak, de mégis, a háttérben olyan szintű munkafolyamatokat feltételez, aminek tudatában teljes joggal jelenthető ki a valódi zenei, stílus béli profizmus. Nincs itt semmiféle rejtett metafora, csak s kizárólag valódi death metal.
Kilenc tételben, kvantitásban, opusban próbálja a zenekar a saját képére megálmodott világot a hallgató elé tárni. Mindezt olyan elemekkel felvonultatva, ami az eddig felszínre került negatívumokat könnyen a negáció édes bosszúját idéző éteri csókká fajul. Nincs kérdés, már hangzásában nagy hatással lehetett a muzsikosokra az úgynevezett svéd iskola, szinte érezni, hogy az anyatejjel egyidejűleg szívták magukba a sötét s gyilkos esszenciát. A megcsonkított pszichével rendelkező tanítók között pedig kendőzetlenül kerülnek előtérbe a stílus nagyjai. (Entombed, Grave, Dismember, Paganizer, Vomitory, stb.) – Ezek után könnyűszerrel determinálható az a fegyvertény, hogy az albumnyitó Forbidden Pleasures of Self-Immolation és a Stench of Life rövid, de annál végzetesebb pulzálása egyértelmű kivonata mindannak, amit egy jólbeállított HM-2-es pedállal csak tolmácsolni lehet a friss vérre kiéhezett publikum irányában. – Aki hajlamos extrém spina vagy vertebra deformitásra az mindenesetre fenntartásokkal kezelje az albumot, az egészsége komoly veszélybe kerülhet.
Szintén sokatmondó információ lehet, hogy az alkotói szigor vezérelte két gitáros – Marc, valamint Jasiek – személyét illetően, hogy tudják mit jelent csapatban zenélni és további egyéni ízt kölcsönözni a daloknak, valamint a legjobb performanciával kezelni vérfoltos láncfűrészeiket. Itt beleértve mind a málházós, melodikus és koporsóba szeget verős szólókig. A Vile Mutated Mass opus pont ennek az originális ténynek az alátámasztása. – Itt térnék ki rá, hogy Jan Ostałowski dobolása több alkalommal a tragikus sorsú Vader dobost (Krzysztof Raczkowski akit sokan csak Doc-ként ismernek) idézi, játékában mindenesetre jól elkülöníthetőek azok az apró, semmivel sem összetéveszthető, már-már infernális játékot idéző fill-jei.
Ha már így in medias res belecsöppentem a zenekar tagjainak méltatásába essen hát szó a fronton tevékenykedő Grzegorz Młynarczyk-ról is, akinek teljesítménye hallatán sorra a már fentebb említett kultikus zenekarok előadói jutnak eszembe. A lengyel úriember orgánumáról nekem azért markánsan a lassan már 60-as éveit taposó Piotr Paweł Wiwczarek jutott eszembe. (Innen nézve már nem tűnik akkora meglepetésszerű indikációnak a semmivel össze nem téveszthető, Vader logo-hoz hasonlatos zenekari címer?!) – Természetesen, aki a nevezett zenekarokkal hadilábon áll, annak talán egy polyák kifejezéssel tudnám leírni a Greg-jelenséget, és hogy némi jókedvet is csináljak az album pallérozásához, mint a Wściekły Pies. (A „Harapós Kutya” Lengyelország egyik legprominensebb koktélja, ami vodkából, málnaléből és csípős tabasco szószból áll.) – S, hogy a végletekig nobilis maradjak, nem szeretnék Marek mennydörgésszerű baszus játékáról sem megfeledkezni, amely mindaddig szinte fel sem tűnik halandó fülnek, amíg egy-egy gitáros szünetnél csak a ritmusszekciót hagyjuk érvényesülni, vagy a zabolátlan zenei témák esetében holtbiztos fundamentumként nem kezd el funkcionálni. – Aki amúgy kellőképpen jártás a lengyel death/doom szcéna zenekarait illetően, annak valószínűleg már ismerősen csenghet a Martyrdoom neve, amelynek Greg és Marek szintén kulcsfigurája.
Aki tisztában van azzal, hogy a zsáner mekkora energiákat képes felszabadítani és ezt közel három percben maradéktalanul el is égetnie, annak okvetlenül valamely perverz módon kapcsolatba kell kerülnie a Sacrificial Defilement című nótával. A benne rejlő releváns erővonalak egyszerűen széttépik az ember pszichéjét. (Többek között talán ezért is tartom személyes kedvencemnek.) Varietas delectat, ahogyan a klasszikus mondás is tartja. Mi végre volna hát az ember, ha nem pedig arra, hogy kigyönyörködje, átengedje magát – még ha nem is oly’ perverz módon – a gyönyör, a kéj mélyreható pillanatainak. Nos, így voltam az album címadó dalával is, a Traumatic Putrefaction-al, amely igazából nem más, mint egy intravénásan beadott, ködösítés nélküli halálfémes aranylövés. Ezzel szemben az albumzáró Blasphemous Convocation és Slave to Depravity leginkább bizonyul a stílus egy agyontipizált, régisulis megközelítésnek. Szó szerint érezni a nótákból áradó dohszagot.
A horda megítélését illetően nem vállalkozok váteszi babérokra törni, így csak egyedül, a magam nevében beszélhetek arról, hogy abban a csekély félórában mit is képesek tenni a zenészek az ember neuronjaival. – Egy biztos, a gyerekek fejlődése érdekében fokozott figyelem ajánlott a zene hallgatásakor. – Nekünk meg már úgy is mindegy, ha a holdudvar hatás kognitív torzításának fényében alkotjuk meg mindenkori véleményünket, legyen az az emberi határokat folyamatos, tangenciálisnak ható erős pozitív vagy negatív impulzus.
