rattlead.hu
Anno, a Nervosa háza tájáról érkező, 2020-as tagcserékről szóló hírek engem személy szerint nem érdekeltek különösképpen, mert akkor még nem ismertem a zenéjüket. Felületesen talán belehallgattam egy-két klipjükbe, és tudtam, hogy egy brazil csajos thrash bandáról van szó, de semmi több. Aztán jött az újabb hír a Crypta megalakulásáról és a Nervosa új tagjairól, meg hogy jött mindkét bandától egy-egy lemez. Ekkor már engem is érdekelni kezdett a két csapat munkássága, gondoltam, utána járok személyesen, mi ez a nagy hype e bandákkal kapcsolatban. Nos, az ilyen esetekben szerintem óhatatlanul összehasonlítja az ember a két csapat produkcióját, és meg kell mondjam, nálam egyértelműen a Nervosa Perpetual Chaos lemez thrash metalja volt a nyerő a Crypta Echoes of the Soul átlag death metal anyagával szemben. Persze ez csak egy szubjektív vélemény!
És akkor elérkeztünk a jelenbe… Alig néhány hete, hogy kijött a Crypta friss, Shades of Sorrow című LP-je, mintegy válaszcsapásként szeptember 29-én befutott a NERVOSA új, Jailbreak című anyaga is. Mit befutott… BEROBBANT, mint egy napalmbomba! (és ezt nem csak azért írom, mert a Napalm Recordsnál jött ki az album.)
Aki valamikor is érzett érdeklődést a thrash metal műfaj iránt, annak ezt a lemezt mindenképpen hallania kell!
Számomra egyértelműen eddig ez az év thrash albuma!
Egy ilyen színvonalú lemez a MŰFAJ legnagyobb bandáinak legjobb anyagaival is felveszi a versenyt!
2023-ban ilyen egy igazi minőségi thrash lemez. BRAVÓ, NERVOSA!
Mint azt egyik kollégámnak írtam az album kapcsán: „Ezzel a lemezzel szerintem nagyot ugranak majd a népszerűségi ranglistán”, és valószínűleg a szakmai elismerés sem marad el.
Számomra ez az LP olyan (Brazíliánál maradva), mint anno a Sepultura Beneath the Remains lemeze volt… Sok thrasher majd most figyel fel e bandára igazán, és kezdi komolyan venni őket, és a női mivoltuk iránti természetes vonzalmat megelőzi majd a zenéjük iránti rajongás.
Képzeletbeli producerként én egy helyen változtatnék az albumon. Az utolsó számnak nem a Nail the Coffint tenném. Ez a szám egy kicsit gyenguszabb a másik 12, szerintem hibátlan dalnál. Igaz, a szám címéhez passzoló koporsószögelés hangja elég hatásos albumzárás, de zeneileg kevésbé ütős ez a tétel.
A többi szám viszont, mint már említettem, odab@sz, de rendesen! Itt most tényleg nem tudok kedvenc számot kiemelni, mert mind az!
Furcsa, hogy az albumról kijött előzetes számok így, a lemez egészét hallgatva sokkal jobban megfognak, mint amikor klipen néztem őket. A szép lírai intróval induló és ragadós énekrefrénnel megáldott Seed of Death című számhoz például nem is emlékeztem, hogy van videó, pedig biztos, hogy megnéztem, amikor pár hete kihozták.
Nem mennék most bele a részletekbe, annál is inkább, mert még én is csak ismerkedési szakaszban vagyok az albummal, és az anyag komplexitásából adódóan sokszor le kell még pörögnie nálam, mire „rögzítek” minden részt. A jó hír viszont az, hogy szerintem nagyon hallgattatja magát a cucc, pedig én még csak ezután írom majd ki CD-re, hogy a nagy lejátszón is megdörgethessem a lemezt. Ami biztos, hogy a hangzás kitűnő, jók az arányok, és minden hangszer és az ének is jól és tisztán kivehető. A túlnyomórészt 3-4 perc hosszú, jól felépített számok összetett szerkezetük ellenére úgy suhannak át rajtunk, mintha csak egy EP-t hallgatnánk, pedig a lemez közel 47 perc hosszú. Thrash anyagról lévén szó, az album hangulata kellően intenzív, dühös és agresszív (Endless Ambition, Ungrateful, Kill or Die, Jailbreak…), viszont szerencsére több számban feltűnik pár kitűnő, thrash metalhoz illő ,dallamos riff is, ami kifejezetten élvezetessé teszi az anyagot (Seed of Death, Sacrifice, Superstition Failed, Gates to the Fall).
Ha ez esetleg számít valakinek, a When the Truth Is a Lie track-ben a „jó öreg” Gary Holt is fel van tüntetve közreműködőként. (Valószínűleg a nyúlfarknyi gitárszólóért ő felel.)
Figyelemfelkeltésnek talán elég is ennyi. Irány a lemezbolt, vagy a letöltöde! Hajrá!
THRASH TILL DEATH! UFF!
