Arduinna’s Dawn

Ladies in Rock

Szimfonikus metal Luxemburgból!

A zenekar létrejötte 2016-ra tehető, amikor az alapítótagok megismerkedtek egy kopstali metalfesztiválon. Két hónapba telt, mire kialakítottak egy teljes felállást, de nehezen indultak be a dolgok. A kezdetekben igen rossz és nehezen megközelíthető próbahelyeken tudtak csak gyakorolni, és több tagcserén átestek. Ez a kellemetlen időszak 2017 elején ért véget, amikor aláírtak egy Rocklab tagságot, és ezzel bejutottak a Rockhal próbatermeibe. Mivel nemigen sikerült billentyűst találni, ezért végül az énekesnek szánt Jimmy állt a szintetizátor mögé, és Sarah Kemp lett a frontember. Így már elég stabil volt a felállás ahhoz, hogy elkezdjenek dalokat írni. 2017 nyarára már harminc percet kitöltő dallistával rendelkeztek, és felfigyeltek rájuk Luxemburg zenei színterén. Felkérték őket, hogy előzenekarként nyissák meg a Necksplosion Fest II fesztivált, ami 2018 márciusában volt esedékes. A csapat 2017-2018-ban bezárkózott a próbaterembe, és teljes erőbedobással készültek első fellépésükre. Sajnos nem sokkal a koncert előtt rossz hírt kaptak: Sarah bejelentette, hogy kivándorol Magyarországra, így nem tudja többé ellátni a frontasszonyi teendőket.
Szerencsére a Necksplosion fesztiválos fellépést még végigcsinálta velük. Ennek az eseménynek a közönségében figyelt fel rájuk Natascha Schmit, aki hallotta, hogy Sarah kilép a zenekarból, és felvette velük a kapcsolatot koncert után. A meghallgatáson hamar kiderült, hogy passzolnak az elképzeléseik, így Natascha lett a zenekar új énekesnője.

2018 és 2019 között az Arduinna’s Dawn számos koncertet adott Luxemburgban és Franciaországban. 2019 végén újabb tagcsere történt, a basszusgitáros poszton Yves Ehmann helyét egy magyar származású zenész, Bándi Gábor vette át.
2020-ban elkészítették és kiadták első EP-jüket, a négy számot tartalmazó Saturnine Moont. 2021-ben és 2022-ben főként koncertezéssel töltötték idejüket, aztán ismét stúdióba vonultak, és megkezdték debütáló nagylemezük felvételeit. Az elkészült anyag 2023. október 7-én jelenik meg.

Tagok:
Natascha Schmit – ének
Andy Schanen – gitár
Bándi Gábor – basszusgitár
Jimmy Schumacher – billentyű
Mike Bertrang – dob

Facebook: https://www.facebook.com/arduinnasdawn/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.