rattlead.hu
Még frissen él bennem az első bulink, amelyet valamilyen formában a kényszer szült. 2020 nyara még bőven a pandémia világa volt: bezárkózott családok, elidegenedő kapcsolatok, lenullázott koncertek és bulik. Ám várható volt, hogy ezt az állapotot egyesek meg fogják unni, például a metálosok, így mi is. Jött hát az ötlet, hogy tartsunk egy őszi Covid-bulit, csak magunknak, önkéntességi alapon, távol a népes és komor világtól. Így hát Buga tábornok magára vállalván a szervezést meg mindent, intézte az óbarocki (egyébként Óbarok a hely hivatalos neve, a mi verziónk inkább csak adta magát- Óbametálnak csak nem hívhatjuk 
) szállást, játékot, és persze jött minden vele. Béci kaja- és italcsodái, Coly túrái, Jani zenéi, etc. etc. Az első annyira családias volt, hogy szinte mindenkinek volt saját szobája, elvégre a végső csoportképen 12! emberke szerepelt. Ehhez képest a fenti képen már 16-an vagyunk úgy, hogy még most se tudjuk, miért maradt le Dávid Laci a párjával, Valentin és persze valaki fotózott is. Azok már csak nüansznyi érdekességek, hogy a Rattle Inc Rattle A.D. lett, a Covid meg Covid-talan. Természetesen az idei buli is bődületes volt, már több olvasónk is részt vett benne, és ugyan kicsit elkalkuláltuk itt-ott a mennyiséget, azért az uccsó napon sem száradt ki senki. Idén két kolléga vette a fáradtságot, hogy írjon a hétvégénkről, lezárva ezt a remek élményt: a mindig ott lévő John Quail és az újonc Mácsai Dani. Remélem, ezek olvasatán mások is kedvet éreznek, hogy velünk legyenek pár napot, és ki tudja, lehet, hogy pár év múlva már fesztivál lesz belőle. A színpad helyét már megtaláltuk:
Reaper
Pénteken késő délután futott be Majka (autó)vezetésével az Old Stone Villa elé öt főt számláló különítményünk, méghozzá Coly és jómagam mellett két idén avatott újonccal a fedélzeten; Herkner „Doki” Gyula és Mácsai Dani első ízben kóstolhattak bele a Rattle immár hagyományosnak mondható, nyárbúcsúztató rendezvényébe.
Üdvözlések, welcome drinkek, beszélgetések után Size fejtörő tesztjét tölthettük ki egyénileg. Az idei nyertes Doki lett, aki tökéletesen trafált bele Lee Dorrian születési dátumába, így a jó válaszra kapott öt pontjával elvitte a pálmát. Coly és köztem holtverseny alakult ki a második helyen, de az ezüstérem sorsának eldöntésére Sizének volt még egy tesztlapja. Ezt szerencsémre sikeresebben töltöttem ki Colynál, így egy sasos derékszíj és egy Dragonlore LP boldog tulajdonosává válhattam.
Estére Buga úr marhapörköltje is elkészült, amiből a társaság jóízűen falatozott, majd a fesztivál-különítmény (Coly, Buga, Majka és jómagam) megrohamozta a kültéri jakuzzit.
Mindeközben szóltak egymás után a jó zenék, folytak az eszmecserék és az italok. Hajnaltájt azután szép sorban nyugovóra tért mindenki, mert azért néha aludni is kell (egy keveset).
Szombaton a kolbászos/békönös rántotta után, amelyből most nem ettem, a már megszokott, környékbeli túrára indultunk Coly vezetésével, csak most az ellenkező irányból nekiveselkedve. A kirándulàs időtartama alatt Reaper – egy jó Cannibal Corpse hívőhöz méltóan – folyamatosan azt taglalta, hogyan lesz Mácsai Daniból ínycsiklandó étel az asztalon tálalva. (Beteg egy társaság, nem? Hannibal Lecter is csettintene a boldogságtól.)
A terepről visszatérve Béci cukkini alapú pizzáját – vagyis tulajdonképpen inkább kenyérlángosát – élvezhettük afféle ebéd gyanánt, majd desszertként a minden képzeletet felülmúló mákosguba-tortájával kápráztatott el bennünket.
Délután befutott Szabó Gábor, majd három csapatra váltunk szét a Buga-féle kvízjátékhoz. Eközben csatlakozott a bandához Jakab Viktor és kedvese is. Mivel addig eggyel kevesebben voltunk, Viktor a mi gárdánkat erősítette a továbbiakban.
Az idei vetélkedőn végül az én csapatom győzedelmeskedett, megelőzve a második helyezett Németh Petiéket és a harmadikként végzett Colyékat.
Team-ünk oszlopos tagja, Mácsai Dani extrém-metal kérdésekben remekelt, de többek szerint a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a katarzistól előbb térdre, majd padlóra borulva kiáltottam be kettő pontért a helyes „Lizzy Borden” megfejtést.
A jó hangulat és az alkohol nem apadt, estére pedig grillparti kerekedett Buga B és kedves segítői jóvoltából. Közben természetesen végig metal zene, beszélgetés, röhögés és jakuzzi kifulladásig.
Vasárnap aztán a pakolás és némi reggeli italozás után szépen érzékeny búcsút vettünk egymástól és az Old Stone Villától, amely remélhetőleg jövőre, ötödik alkalommal is visszavár bennünket!
John Quail
Óbarok 2023, avagy a Tűzkeresztség
Első csapatépítő hétvégém a Rattle szerkesztőség és további ismerősök társaságában! A Metaldays után szerintem ezt vártam a legjobban, mivel sokan emlegették ezt a nagy összeröffenést, ezért én is kapva kaptam az alkalmon, hogy részt vehessek benne. De hogy milyen kalandos hétvége várt rám, azt még magam se tudtam. Délután 4-kor találkoztam Dokival, Coly-val, Janival és Majkával a Népligetnél, hogy aztán nekiinduljunk a nagy kalandnak. Már útközben elkezdtek mesélni a többiek, akiknek ez már a 4. alkalmuk lesz itt Óbarokon, ugyanis rajtam kívül még Doki volt az, aki első alkalommal jött eme különleges eseményre. Miután megérkeztünk, elhelyeztük a holmijainkat, gyorsan bevágtuk a hűtőbe az italokat, és egyből neki is kezdtünk az iszogatásnak. Azonban arra nem számítottam, hogy egyből jön a Size Mester által összerakott írásbeli kvíz, ami az első igazi kihívás volt, hogy mennyire vagy jó metálos. Hát, mit ne mondjak, egy picit kivert a víz, amikor először megláttam a kérdéseket, de egy gyors kortyot ittam a rumomból, és nekiláttam a kérdőív kitöltésének. Voltak viszonylag egyszerű kérdések, de voltak, amik rendesen feladták a leckét, de a kitöltése alatt természetesen mentek Size csipkelődései, hogy miféle kérdések ezek, amiket hatalmas röhögések követtek, mivel elég kreatívan csapta le a magas labdákat.
A dolgozatot leadtuk, Size Mester megy és leellenőrzi, hogy ki hány pontot ért el. Mindenki nagy meglepetésére Doki érte el a legtöbb pontszámot, amin ő is elcsodálkozott, mert többségében csak tippelt. Én a középmezőnyben végeztem, de ez is elég jó volt ahhoz, hogy elmondhassam: nem vagyok komplett idióta ebben a szubkultúrában. És akkor már jött is a további iszogatás, és Bugáék egy jóféle marhapörkölttel koronázták meg az esténket. Valentinnel jót beszélgettünk a zenekarainkról, és ezt mi sem mutatta jobban, hogy az üveg rum az bizony jól fogyott azon este. Amikor már úgy éreztük, hogy ideje ledőlni, kb. a felére emlékszem, hogy hogyan jutottam föl az emeletre azon az életveszélyes lépcsőn. Itt meg kell említenem, hogy józanul is egy kihívás! És most képzeljük el, ahogy én, Size, Béci és Valentin megtesszük ezt az utat fölfelé…
Szombat reggel! A másnaposság bizony beüt, de nem az volt a FŐ ok, amiért fölkeltem! Size ordít Bécivel, hogy minek fingja tele a szobát, mert hogy komplett vegyi támadást intézett ellenünk az éjjel. Persze azért elég egyértelmű volt, hogy ki az igazi elkövető (hehehe!)! Leslattyogok az előtérbe, és már ott vár a reggeli. Kávét nehezen sikerült csinálni, mivel nem volt darálónk, úgyhogy ezt a másnaposságot valahogy másként kellett feloldanom. Coly utána megkérdezte, hogy jövök-e velük a túlélőtúrára, ami lényegében egy hosszú mászkálás volt fönn a hegyen. Természetesen ebből nem akartam kimaradni, és ez remek méregtelenítő folyamattá vált. A túra nemes egyszerűséggel jól kikapcsolt, bár Reaper többször is felhozta, hogy ha Béci ebédje nem lesz olyan jó, akkor engem esznek meg, mert én vagyok a legfiatalabb a bagázsban! (Bezony!) A túra remekül sikerült, fel a hegyre, meglestünk egy régi orosz bunkerhálózatot, és végül körbementünk egy bányatelepen. Ezek után persze hogy megéhezik az ember! Azonban az ebéd még váratott magára, ugyanis Béci séf egy igazán speckó ebédet készített nekünk. Elsősorban pizza akart lenni, de végül csak kenyérlángos lett belőle… Viszont a mai napig is érzem a számban, hogy milyen finom volt. A desszert se maradt el, Béci mákosgubája ugyanis igazi különlegesség! Ha többet készített volna, biztosan repetázunk még bőven belőle.
Szabó Gábor kolléga megérkezésével és Buga gin-tonic különlegességei után jött a szombati kvíz, ami 3 csapat megmérettetését jelentette. Fürj Jani engem, Dokit és Size-t választotta, mivel így több műfaj is képviseltette magát a csapatban. A legerősebb csapatnak Coly-ékat gondoltam, ugyanis ott Dávid Laci, Béci, Majka és Gregor András szerepelt. A kvíz abból állt, hogy a kvízmester lejátszotta egy dal első 15 másodpercét, ha az első csapat tudta a választ, akkor automatikusan kaptak 10 pontot. Ha nem, akkor megy a következő csapathoz a kérdés, lejátszik belőle még 15 másodpercet, és ha kitalálja a második csapat, akkor 5 pont. Ha nem, akkor megy a harmadik csapathoz, újabb 10 plusz másodperc, és ha kitalálják, akkor csak 2 pont. Ha még így sem, akkor jön a szabad rablás 2 pontért. Egy picit megijedtem ettől a játéktól, mert nem tudtam, milyen együttesek lesznek benne, és én jobbára modern, thrash és némiképp a heavy metalhoz konyítok. Az első pár alkalommal melléhallottam a dolgokat, de ahogy egy ismerős gitárriff felbukkant, már rögvest tudtam a választ. Reaper említette még előtte, hogy itt sokan meg szoktak szégyenülni, de sokan az éneket várták meg, mert onnét tudták, hogy melyik bandát hallják. De én már kapásból, a gitártémákból rájöttem, hogy melyik csapat az. Sokan csak néztek, hogy honnét tudok olyat, amit ők nehezen találnak ki, hiszen náluk volt az évek és a rutin előnye. Nálam csak az, hogy napi 14 órában zenét hallgatok. Egyik kedvenc jelenetem ebben az volt, amikor Fürj Jani térdre ereszkedett, mert tudta a bandát, és nagy nehezen jött rá, hogy a Lizzy Borden volt. Voltak bizonyos körök közt írásbeli részek is, amiken hol jók voltunk, hol kevésbé. Végül a vetélkedőt a mi csapatunk nyerte, és a többiek gratuláltak a teljesítményünkhöz. Size, Doki, Jani és Jakab Viktor (aki később csatlakozott a mulatsághoz) mind hangoztatták, hogy miattam nyert a csapat, de én ezzel úgy vagyok, hogy mindenki, még a többi csapat is maximumot hozta, és örülök, hogy ilyen izgalmas kvíz volt.
Eljött ismét az este, hát ismét nekiláttunk fogyasztani, és ezúttal jött a pálinka, a Jägermeister és persze a sör. Szabó Gáborral Jäger-tesók lettünk, mivel mindketten nagy Jäger-rajongók vagyunk, és mondta, ha legközelebb gondolom, elhozza az akusztikus gitárját, és játszhatok rajta a többieknek. Itt viszont picivel korábban mentem el aludni, mert éreztem, hogy elértem a limitem, és kell a pihenő. A vasárnap reggelt ismét Size és Béci hangoskodása élénkítette föl, de ezúttal már kevésbé macskajajosan ébredtem. Gábornak hála, most tudtunk rendesen kávézni, de Reaper azért gondoskodott arról, hogy még fogyasszunk némi pálinkát és bort, hogy a csapatfotóra szépek legyünk, mint a lőtt sebek. Aztán Majka jelzett, hogy indulunk haza, köszönések sorozata, és aztán elindultunk. Sok mindent tudnék még írni erről a hétvégéről, a fiúkról és a lányokról, akik ott voltak ezen a bulin, de én mint újonc, csak hatalmas köszönettel és hálával tartozom amiért részt vehettem, és megtapasztalhattam ezt az egészet.
Jövőre ugyanitt!
Mácsai Dani
