Hard Rock Magazin
Roger Waters 80 éves, ahogy mondani szokták, második gyermekkorát éli. Nem csoda, ha kijött rajta a kólika. A melankólika. Hallhattuk ezt a nemrég bemutatott, újraértelmezett, merengő Money-ban és Time-ban, de hasonló érzetem támadt a ‘The Lockdown Sessions’-t hallgatva is, bár ezen még nem érződik a ‘Dark Side’-újraértelmezés elborultsága.
Az ‘Us & Them’ turné bő két éve alatt több mint 150 koncertet játszott, és minden műsort kétszámos ráadással zárt, melyből a Comfortably Numb volt az egyik, a legtöbb előadáson a Mother volt a másik, de aztán unalmában elkezdett variálgatni. „Támadt egy olyan ötletem, hogy egy olyan albumot kellene felvenni, mely azokat a dalokat tartalmazza, amiket az ’Us & Them’ turnén játszottunk ráadásként” – mondta Waters, ám amikor beütött a járvány és a lezárások miatt nem lehetett se koncertezni, se összejönni egy közös jammelésre, akkor kezdte el felvenni a ‘The Lockdown Sessions’ dalait, mely végül is valami ilyesmi lett, csak egy sokkal naprakészebb és frappánsabb címmel, mint az ‘Encores’.
Érdekes egyébként, hogy a másik evidens ráadásnóta, a Vera / Bring The Boys Back Home páros mellett az első Waters-szólólemeznek csúfolt ‘The Final Cut’ két dalát, a The Gunner’s Dreamet és a Two Suns In The Sunsetet Dél-Amerikában csempészte a műsorba (az elsőt chilei és mexikói, a másodikat brazil, perui és uruguayi koncerteken adta elő ráadásként), míg a politikai töltetű – már valóban szólólemezéről származó – The Bravery Of Being Out Of Range-et érdekes módon oroszországi, lett és litván állomásokon vette elő.
A hatszámos lemez első ránézésre EP-nek tűnhet, de ha azt vesszük, hogy a teljes hossza 39,5 perc, az simán belefér egy régi vágású bakelit nagylemez műsoridejébe. A dalok nagyrészt hasonló stílusban készültek, mint az eredetik, sok akusztikus gitárral, finom Hammond-aláfestésekkel, de hosszabb előkészítésekkel, lezárásokkal, így minden dal hosszabb, mint az eredeti, némelyik akár 2 perccel is. És persze itt-ott lejjebb transzponálták a dalokat Waters öregkori baritonjához. A Bring The Boys Back Home Waters mély hangú előadásában inkább egy Bob Dylan-i protestáló dallá alakul, a magasakat a női vokál adja, de Dave Kilminster sorvégi futamai igazán egyedi ízt adnak neki.
Az igazi kuriózum a Comfortably Numb 2022, melyet teljesen áthangszereltek, egy közel másfél perces, sejtelmes, nyomasztó, sötét tónusú felvezetőt kapott, David Gilmour gitárszólóját teljesen elhagyták belőle, helyette kapunk egy gyönyörű női énekszólót Shanay Johnsontól a végén. És persze ez is 2 perccel hosszabb az eredetinél. És ezzel kezdték az idei turnén a koncerteket, ahogy az MVM Dome-ban is láthattuk, klippel együtt.
Annak idején minden dal karanténvideóját – és a Comfortably Numb 2022 klipjét is – feltette a YouTube-ra, sőt, év végén megjelent a digitális album is, de a Watersszel együtt öregedett rajongók, amilyen én is vagyok, még mindig szívesebben tartják kezükben a lemezre vett dalokat, így 2023 nyarán kiadták CD-n is. Ráadásul egy nagyon elegáns, gatefold LP stílusú papírtokban jelent meg a lemez, ami külön piros pont az alkotóknak.
