Meghalt Steve Harwell, a Smash Mouth volt frontembere

Nuskull Magazin

Lehet, hogy a cím sokaknak nem mond semmit, viszont ha azt mondom, hogy a Smash Mouth szállította le a 2001-es első Shrek film leghíresebb betétdalát, az All Start, akkor már kicsit világosabb a gyászhír fekvése. A dal azonkívül, hogy világhírnevet hozott az alternatív/poprock-zenekar számára és örökre bebetonozta őket az egyslágeres előadók és rockdiszkók halmazába, egy egész generációt késztetett dúdolásra már az első taktusok után.

Steve a kezdetektől – 1994-től – énekese és billentyűse is volt a bandának, egészen a 2021-es eltávolításáig, ami a Smash Mouth körüli történések követőinek talán nem volt annyira meglepő: Harwell soha nem tudta elfogadni, hogy ők csak a „Shrek-banda”, és ennek okán többször is vitába keveredett ismeretlenekkel a Twitteren és egyéb szociális felületeken. Közeli hozzátartozói szerint a zenész az italba menekült, ami a 2020-as évek elején tetőzött, amikor többször is illuminált állapotban állt színpadra. Ilyenkor előfordult, hogy épp a covid létezését kérdőjelezte meg (egy olyan fesztiválon, ami után a 460 ezer látogató több mint fele megbetegedett), és előfordult, hogy egész egyszerűen leugrott a színpadról, hogy nekimenjen valakinek, aki bántó szavakkal illette.

Így nem is nagy meglepetés, hogy a halálát májelégtelenséggel magyarázzák. A zenekar menedzsere szerint Steve Harwell 56 évesen, otthon, a családja és szerettei körében hunyt el, békében és nyugalomban.

Smash Mouth Harwell nélkül is működik tovább, 2021 óta Zach Goode énekessel turnéznak.

//www.youtube.com/watch?v=L_jWHffIx5E

//www.youtube.com/watch?v=0mYBSayCsH0

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.